Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Iratok

508 Fedinec Csilla

met igényel, míg majd ők követni tudják a Rákóczival egy táborban küzdött ősök példáját.

Mindezek azonban nem áthághatatlan „kínai falak”, hanem csak „nehézségek”, leküzdendő akadályok, amelyek nélkül mint Hitler mondja „élni sem volna érdemes!”

Egy az előttem szólották által talán nem is érintett további nehézség még az is, hogy Kárpátalja népe a 20 éves cseh uralom és főleg az utolsó fél év alatt, amely fél évben „kegyeiért" valóságos versenyfutás folyt, érzelmileg és erkölcsileg ma már nem áll azon a magaslaton, mint amelyen őt az 1914., illetve 1918. évek eseményei érték.

Mégis és mindezt egybevéve nyugodt lelkiismeretid állíthatom - és ezt ismét teljes összhangban Morvay barátommal is -, hogy a görög katolikus ruszin nép lelkében becsületes és Ilii! Épp ezért és mert ezen felül bensőségesen vallásos is, biztosak lehetünk afelől, hogy kellő bánásmód és megfelelő vezetés mellett minden külön nyclviségc dacára a magyar hazának hasznos polgárává fog válni.

Ennek a derék ruszin népnek azonban az autonómiát és annak azt a fokát, amely reá nézve kívánatos és hasznos lehet, a magyar kormány és a magyar nemzet nem azért adja meg és kell megadja, mert azt a ruszin különben „erőszakkal” követelhetné, vagy mert erre a hozzánk állásával külön „érdemeket" szerzett, hanem azért, mert az neki kijárt, mi azt neki már évtizedekkel ezelőtt meg kellett volna adjuk, 1918-ban meg is akartuk adni és mert mi ezt az utolsó fél esztendőben - a magyar határőrök, térképészek és sok más illetékes közvetítő útján - mint katonák és mint magyarok nekik meg is ígértünk!

Itt eltérés Morvay és közöttem csak annyiból van, hogy én az önrendelkezésnek azt a fokát, melyet a ruszin népre nézve ma még korainak és károsnak tartok, ruszin testvéremnek még akkor sem adnám meg, ha azt netalán a lelketlen izgatok által félrevezetvén magának saját vesztére kikényszeríteni akarná.

Eggyel azonban legyünk tisztában c téren, s ez szól azoknak, akik Ruszinszkónak ma már csak „ajándékként” szánnák a legszűkebb mérvű önkormányzatot is, csak látszat az, és a dolog nem ismerésén alapul, mintha Magyarországnak a Ruszin Felvidék - más európai történések következtében - egyszerűen az ölébe hullott volna, vagy mi azt az ottani őslakossággal szemben „karddal a kezünkben” hódítottuk volna meg!

Л márciusi napokat hosszú hónapok szívós munkája előzte meg és a magyar külpolitikának, de a magyar vezérkarnak is gondja volt rá, hogy ezen hónapok minden napja és órája és a rendelkezésre álló összes eszközök kihasználtassanak annak érdekében, hogy egyrészt a velünk szemben álló cseh zsoldoshadsereg, majd a nyomukba lépő ukrán martalócok harci kedve lelohadjon, de egyben a magyarsághoz hű ruszin őslakosság a maga józan érdekére és becsületbeli kötelességére is figyelmeztessék.

Ha tehát a cselt paradicsom kapuinak bczáródásával és az ukrán lidércálom összeomlásával úgyszólván kardcsapás nélkül és igazán kevés vérveszteséggel juthattunk cl odáig, hogy a magyar trikolor ismét a lengyel határon lengjen, úgy ebben oroszlánrésze mégiscsak annak a derék ruszin népnek volt, amely 20 évi rabság alatt is mindig a magyar nép felé nézett és most sordöntö óráiban sem felejtette cl, hogy a mi oldalunkon van a helye (!) úgy önmagának sorsa, mint a közös hazánk érdekében!

Ezt a gondolatot clmcllözni akkor, amikor mi ennek a derék népnek a saját fajtájának nagyobb boldogulására önkormányzatot akarunk adni, nemcsak végzetes hiba lenne, de ennél még sokkal rútabb - hálátlanság!