Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Iratok
Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 505 kosságú nagyközség főbírájának talán kissé túl óvatos nyilatkozatát teljesen megérthesse, ismerni kell ennek a kiváló magyar papnak és embernek egész lelkűidét. Maga az, hogy ö mint az itt kisebbségi görög katolikus vallás lelkipásztora ezen csehek alatt annyira megnyomorított magyar városkában, tehát épp a magyar oldalon vezető szerephez jutott és hogy emellett az elnyomás legnehezebb éveiben is őt választották képviselőül, ez bizonyít a fajtájának kiválósága mellett, de épp úgy bizonyíték amellett is, hogy ha valaki, úgy ö lenne hivatott arra, hogy ebben a kérdésben úgy magyar, mint ruszin szempontból 100%-os megbízhatósággal és hitelességgel nyilatkozzék. О azonban pap és politikus, s ezen kettős minőségében mintegy „ostyában" adja be mellének szegezett kérdésre a feleletet, amikor azt mondja: „A helyzet itt mégis sokkal bonyolultabb, mint sokan gondolják...” és.....a nehézségek áthidalására a jóakaratú és jó szándékú emberek szövetkezésére" volna elsősorban szükség. „Tartassanak meg a tisztvisclökarral azok az ígéretek, amelyeket a Főméltóságú Kormányzó Úr, valamint a Miniszterelnök Úr és miniszter társai a ruszin nép felé az utolsó fél évben részint közvetlenül, részint hivatott szószólójuk útján tettek, intézzék becsületesen teendőiket a hivatalnokok...”, akkor szerinte másodrendű kérdés az autonómia mikéntje. „Tapintatot, szcrctctct és megértést” kér és vár a ruszin nép sorsának intézőitől, de egyben szinte riadozva tiltakozik azok garmadája ellen, akik kellő hozzáértés és mindenekelőtt kellő szeretet és tudás nélkül ma mint a ruténség „megmentői" jelentkeznek, természetesen kizárólag önös érdekeik kielégítésére. Mindebben én száz százalékosan egyetértek Ortutay Jenővel, csak abban az egyben nem, ami viszont ismét az ö 100%-os magyarságát bizonyítja, hogy szerinte nehéz a „területi autonómiát” megalkotni olyan helyen, ahol a ruszinok közé ékelt, sőt helyenként azokat számszerűleg túlszárnyaló magyar őslakosság érdekeit esetleg kelletlenül érintené. Fejtegetéseim későbbi során kívánok rámutatni az Ortutay Jenővel szembeni ezen egyetlen vitám argumentumaira. Roppant tanulságosak dr. Szabó Oroszt volt ruszin miniszternek fejtegetései, melyeket „A Ruszinföld autonómiájáról” címmel a PN hozott húsvéti számában. Kétségtelen és épp oly természetes is, hogy ő tisztában van a kérdés összes vonatkozásaival és - ez külön érdeme - c véleményét nem is rejti véka alá. Fejtegetéseinek nagy részével egyetértek, csak azzal a gondolatával nem, hogy a ruszin nép lelki, politikai és gazdasági megnövelését „egy nagyszabású közművelődési egyesületre vagy társulatra” kívánja bízni. Szerintem mindez elsősorban állami feladat és ha természetes is, hogy a lehetős és jóindulatú társadalomnak is kellő ponton akcióba kell lépnie, hogy az állam a maga feladatait sikeresen elvégezhesse, sőt maga a nevelés és művelődés útjára vezetni kívánt nép sem zárkózhatik el az e munkában való aktív közreműködés elől, úgy a vezető és irányító szerep mindezekben a roppant kényes és nagy politikai körültekintést igénylő kérdésekben mégis feltétlenül az államot és annak hivatott hivatali szerveit illeti. Szabó Oroszt „a politikai konszolidáció előfeltételeként kulturális és gazdasági konszolidációt" sürget. Hasonlóan mint előbb Ortutay Jenő, ő is azon a véleményen van, hogy: „A ruszin népnek eddig sem az volt a legnagyobb baja, hogy nem volt területi, politikai önkormányzati joga és gyakorlata, hanem az, hogy gazdasági és szociális helyzete hihetetlen elhanyagolt volt”. Kulturális haladásban, gazdasági jólétben és bizonyos területi önkormányzásban látja a megoldást.