Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Iratok

504

Fedinec Csilla

A „mások” véleménye

író ember és politikus, vagy aki annak tartja magát (és ez lényegesen nagyobb had!) még cl sem olvasta másnak a művét, máris vitába száll vele. írassék „író" vagy „politikus” voltom, avagy dcrcscdő hajam rovására, ha én a megnevezettek közül valóban vitázni tulajdonképpen csak Morvay Zsigmonddal fogok és Szabó Oroszt kegyelmessel csak ott, ahol ő is egy „egyetemes ruszin képviseletre”, Morvay Zsiga barátom „tartománygyűlésére” (?) akarja bízni Ruszinszkó sorsának intézését!

Ne vegye rossz néven nekem Morvay kollégám, hogy az ő elgondolásaiból mindössze csak annyit hagynék meg - ezt azonban magam is aláhúztam jó vörösen a magam tervezetében -, hogy valójában „minden rendelkezésre álló eszközzel kell hogy erősítsük a görög katolikus egyházat”, mely erre a megszállás nehéz éveiben vérverejtékes érdemeket szerzett és hogy tőlem telhetöleg üldözném én is az árulásban elöl járt ellentétes irányzatot.

Minden más állítását azonban Morvaynak tagadom és helytelenítem! Végzetesnek tartanám nemcsak Magyarországra, de Ruszinszkóra is, ha a kormány az ő elgondolásait tenné magáévá! Hogy egyáltalán felszólalok és ezzel egy vitát vezetek be, mely - minden hevessége dacára - csak nemes fegyverekkel fog mcgvívalni s melynek remélem nem lesznek súlyos scbcsültjci, ez csakis azért történik, nehogy a viszonyokat kevésbé vagy semmiképp sem ismerők körében híveket szerezzen és terjedjen a Morvay-félc „szélsőséges autonomisták” tábora!

Ám kezdődjék a harc a szócsata!

Illés József barátom az Új Magyarság által fclkérctvén, hogy mondaná el véleményét a „ruszin autonómiáról” - nagy politikusán - magához a kérdéshez, illetve annak minti megoldásához nem szól hozzá, hanem csak azt szögezi le - ezt azonban igen találóan, helyesen és meggyőzően -, hogy a „ruszin"-ban egy olyan nemzetiséggel állunk szembe, amely a magyar népben és magyar földben látta évszázadokon keresztül életének biztosítását és amelynek nacionalizmusa semmi ellentétben sincs a magyar érzésvilággal. Ezen túl még azt is mondja, hogy a ruszin nép feltétlenül érett az önkormányzatra és nemcsak vezető papságában és tanítóiban, de egyéb intelligenciájában is látja ennek biztosítékát.

Szántay-Szcmán István - amint ezt cikke elején nyíltan ki is mondja - mint reá nem tartozó „politikummal” nem foglalkozik magával az autonómiával, annak keretével és tartalmával, hanem csakis tudományos és főleg pszichológiai szempontból mutat rá a kérdés fontosabb vonatkozásaira. Az orosz nyelvet és a szláv liturgiát jelöli meg - igen helyesen - olyanokul, mint amelyekkel kapcsolatban cgy-cgy elhibázott politikai vagy kormányzati lépés az irántunk őszinte barátságot érző, de nyelvéhez ragaszkodó és fanatikusan hívő ruszin népnél igen veszedelmes visszhatásokat válthatnak ki. Mintegy rcflcktorszcrücn világít meg egy-cgy ily káros kihatást és bár a maga részéről nyíltan nem is tör lándzsát a most vajúdó és a ruszinok legjobb hazafiai által portált azon terv mellett, hogy a kárpátaljai ruszin köznép állal használt nyelvre irodalmasítás által hozassák az évtizedes áldatlan nyclvvita végre nyugvópontra, mégis mintegy mementóként állítja oda V. Sz. Dragomircckij 1881. évben kiadott művének ezen mondatát: „mai végzetes körülmények között csak az általános orosz irodalmi nyelv tarthatja meg az orosz Kárpátalját az egész - orosz világ számára.”

Hogy az ember Ortutay Jenőnek, Beregszász város görög katolikus föcspcrcsénck, egyben még ma is ezen annyi szenvedést átélt, túlnyomórészt magyar la-