Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Iratok
498 Fedinec Csilla társai cl akarták hitetni Európával, hogy a ruszin nép éretlen az autonómiára. Mi ezt minden igyekezetünkkel cáfoltuk és így ma sem vallhatjuk azt, hogy Kárpátalja népe nem érett az önkormányzatra. A nép józan ítélőképessége, ösztönszerü, de biztos érzései megmutatják a helyes utat. Nemcsak vezető papságában és tanítóiban, hanem intelligenciájában is vitathatatlanul megvan a képesség arra, hogy saját ügyeiket intézzék. Л magyar-orosz nép politikai érettségének legfőbb bizonyítéka, hogy húsz esztendő mesterileg vezeteti cseh uralma sem tudta kiforgatni politikai meggyőződéséből - ezért helyezkedett állandóan merev ellenzéki álláspontra - és nem tudta sem clcschcsítcni, sem az ukrán gondolatnak megnyerni, sem pedig moszkovitává tenni őket. Szántay-Szemán István: Kcll-e a: autonómia? Amikor a világ nagy része a faji és vér problémák súlya alatt új szférákba sodródik, a felelet csak igenlő lehet, amint a kárpátaljai oroszság ezen természetes igényét a magyar államhatalom is elismerte. Ennek az autonómiának kerete és tartalma (nyelvi, vallási, tanügyi) politikum. Illetékes helyen ehhez is szívesen hozzászólunk. Most, a még eddig szóhoz alig jutott tudományos és főképpen pszichológiai vonatkozásban kívánok a kérdés fontosságára rámutatni. Kárpátalja ősi nemzeti közösségünkbe való visszatérésének megkapó momentumai beigazolták ama történelmi alapon nyugvó és közel három évtized óta vallott felfogásomat, hogy a kárpátaljai oroszság ezeréves magyar kapcsolataiban, a vele szomszédos testvéri adottságok mellett is, külön lelkiséggé fejlődön, amelynek arculatát a kél évtizedes idegen uralom sem tudta megváltoztatni, s amelyet éppen sajátos értékénél fogva kell egy autonóm keretben megőrizni. Nem a magyarság felé szükségesek az autonómia kiépített sáncai (bár a múlt néhány tanulsága megszívlclést kíván), mint inkább az idegen érdekek által erősen kihangsúlyozott testvériség szeparatisztikus kísérleteivel szemben, amelyek tőképpen az utolsó fél században a szláv világ politikai érdekeinek, sőt a szomszédos nem szláv érdekeknek próbálkozásai voltak s majd az orosz, majd az osztrák és végül a cseh érdekszférába kívántak szervesen belekapcsolni s a jövőben is nyugtalanítani fogják a fekvésénél fogva is fontos kárpátaljai területet és értékes népét, ha befelé nem a fejlődést, kifelé pedig nem védőbástyát jelentő lesz az autonómia. A galíciai és kárpátaljai (kis) oroszságnak nagyorosz érdekkörbe való kapcsolását (1881 -ben) így fejezte ki és értékelte V. Sz. Dragomircckij egyik Svájcban kiadott művében: „A mai végzetes körülmények között csak az általános orosz irodalmi nyelv tarthatja meg az orosz Kárpátalját az egész orosz világ számára." Hosszas fejtegetést kívánna, hogy a nagy orosz irányzatnak felénk irányuló céltudatos kísérleteit akarnám itt vázolni, elég lesz talán csak a háború előtti sizma-pörök tanulságaira és a cseh uralom alatt szisztematikusan kitenyésztett sizmatikus előretörésre utalni. Ennek a világos célkitűzésnek politikai alátámasztása az a felfogás volt (amint a „Djclo" 1880-ban kifejtette), hogy Moszkva (Oroszország) akkor kezdett hatalmas birodalommá lenni, amikor a kisoroszságra kezdett támaszkodni, s amikor ennek erejével a Vörös-tenger s a Duna partvidékére és az osztrák birodalomra épített. Az orosz—japán háború idején még crösbödött ez a felfogás. A világháború elölt a galíciai ukránok között végzett tanulmányutamon argumentumként egy könyvet mutattak nekem, amelynek címe: „A Kárpátalja jelentősége Oroszországra nézve", s
