Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Iratok
Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 499 amelyben Oroszország ennek a területnek megszerzését fontosabbnak tartotta magára nézve mint az Amur-erődöt. Amikor 1914-ben a Magyar Néptanulmányi Egyesületnek a Magyar Tudományos Akadémiában tartott ülésén ezekről a kérdésekről beszéltem - a Kárpátok ormaira hivatkozva - sokan kinevettek. A világháború első szakasza azonban szomorúan igazolta a nagyorosz pretenziókat, de igazolta azt is, amit egy egykorú külföldi folyóirat ál lapított meg, hogy publicisztikánk csodálatosan húzódozik az orosz határon túl lakó szlávok problémáival megismerkedni és foglalkozni. Ez ma is áll, mert bármennyire szükséges is, nem nevezhetem alapvető és mélyreható munkának a felszabadult testvérek autonómiájának beállításával kapcsolatban feltörő s a külső rendezésbe kapcsolódó mozgást. Egy egészséges autonómia küszöbölheti csak ki az idegenből idenyúló kísérletek okozta sok félreértést, sőt oktalan gyanúsításokat is szülő rövidlátást, amelyet a háború előtt egy a szláv kérdést ismerő külföldi politikus szellemesen így fogalmazott meg: „Önöknek nem bocsátják meg Oroszországot, de Oroszországnak sem bocsátják meg önöket.” Valóban csodálatos lelki beállítottság származott ebből: a félelemtől ösztökélt versengés a magyar mivolt kisajátításában olyanoknál is, akiknek sem származásuk, sőt még nyelvkészségük sem igazolhatta bizonyos lépéseiket. Velem pl. az történt meg (aki színmagyar vidéken születtem), hogy miután az orosz irodalom történetét előkelő felkérésre megírtam és a Szent István Akadémiában és a sajtóban többször foglalkoztam a keresztény és magyar életet érintő szláv kérdésekkel: kérelmet intéztek ezek föpásztoromhoz, hogy tiltson cl a szláv irodalommal való foglalkozástól, mert az a gk. papságnak árt. Ma persze sokan másképpen látják a helyzetet s újra észlelhető bizonyos átorientálódás. Az orosz érdekek előtörésének természetes politikai ellenhatása volt az osztrák kormány által hihetetlen erővel kilcnyésztctt és támogatott galíciai ukránizmus, amelynek megdöbbentő kinövései éppen Kárpátalja cselt érájának utolsó napjaiban tárultak a világ elé. Goluchovszky és Baden osztrák államférfiak taktikája, amelyet az akkori galíciai lengyel így fejezett ki: puscié rusina na rusina - a ruszint a ruszin ellen -, olyan harcot idézett fel, amely még a családi kapcsolatokat is mállasztotta Galíciában. A kilencszázas években egyik utam alkalmával megismerkedtem az ukránizmus három vezetőjével, akik éppen a Kárpátalján eszközölt néprajzi gyűjtési (népköltészet, hangjegyzés stb.) munkájukkal, amelyet a lembergi Sevesenko Társulat adott ki, akarták bizonyítani a két nép azonosságát. Ezen a területen máig is akadt néhány megtévedt támogatójuk. Az ukrán fonctizmus clőtörésévcl a régi szláv kisorosz írás Budára menekült néhány kiadványával, de olt nem vert gyökeret. A „vorschlag das Ruthcnische mit latcinischcn Schriftzcichcn zu schrcibcn" igyekezett kiküszöbölni még az orosz betűt is s ha ez nem is sikerült - a mesterséges ukrán fonetika, a grammatikális és etimológiai írással szemben, egyre erőteljesebb válaszfalként emelkedett. A Kárpátalján lejátszódott ukrán események véres tükrében meg tudják érteni Jan Snyadccky elfogulatlan lengyel tudósnak az erőszakos ukránizmus kritikájaként elhangzott ezen megállapítását: „A megrontott nyelv nyomában mint testet követő árnyék kikerülhetetlenül halad az ízlés, a tudomány és a felvilágosultság hanyatlása”, s hozzátehetjük, hogy a gyűlölet pusztítása is. A háború második esztendejében mi, magyarok is lemásoltuk a Vorschlag-ol, amikor a magyar kormány a ruszin (ruthén) nyelvű tankönyveket latin betűvel és magyar fonetikával adatta ki (ebben a mozgalomban velünk együtt dolgozott Volosin [Ágoston] is!) s ezzel, majd a naptáregyesítés crőszakolásával szükség nélkül ellenséges légkört teremtett.
