Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Iratok
436 Fedinec Csilla 115 Prága, 1938. március 9. Hokky Károly szenátor beszéde Milan Hodža miniszterelnök expozéja kapcsán. Tisztelt Szenátus! Minden politikának elsősorban az a célja, hogy az illető ország népének vagy népeinek fennmaradását és élclérdckcit mcgvédclmczzc. Ha u miniszterelnök úr expozéját ebből a szempontból vizsgálom, úgy ezt a tételt nem látom teljes egészében beigazolva. A miniszterelnök úr és kormánya 20 esztendő után is csak egy részét képviseli az itteni népeknek; nem is biztos, hogy a nagyobb részét. Ezt igazolja az is, hogy egyáltalán nem foglalkozott a köztársaság belpolitikájával, pedig itt a belpolitika egy pilléren nyugszik a külpolitikával, sőt a külpolitika úgyszólván csak vctiilctc a belpolitikának. Ezt kellett volna Jupitcr-lámpák alá helyezni, hogy tiszta világításban lássuk az egész rendszert, amelyen a külpolitika alapul. Amíg itt a belpolitikai kérdések, főleg a különböző népek nyugodt elhelyezkedése biztosítva nincs, hiányzik a külpolitika szilárd alapja. Ha a belpolitikát nézem, elsősorban a szlovák kérdés ötlik a szemembe. A cseh és szlovák népnek a viszonya olyan kellene, hogy legyen, mintha sziámi ikrek volnának. Egy hús, egy csont, egy ideg, egy vérrendszer. De főleg az utóbbi. A vérnek a megbetegedése súlyosan megtámadja az egész szervezetet. Viszont a vérnek egészséges sejtjei, orvosi beavatkozás nélkül is, meggyógyíthatják a beteg szervezetet. Itt komoly orvosi beavatkozás segíthet csak. Operációt kell végrehajtani. Az orvosnak legfeljebb arra kell ügyelni, hogy az operáció után be ne álljon a trombózis. Én azt hiszem, hogy senki sem alkalmasabb erre az operációra, mint Hodža miniszterelnök úr, aki egy hús, egy vér a szlováksággal, sőt merem állítani, hogy ő volna a lcghivalottabb arra is, hogy a magyar kérdést megoldja. Azonban figyelmeztetem a miniszterelnök urat arra, hogy felületes megoldásokkal a magyarság meg nem elégedhetik. Minket ki nem elégít egy pár postabélyegző. A magyar kérdésnek nem lényege a 150 postabélyegző. Egy magyar törvényszéki elnök kinevezése százszor többet ér annál. (Sen. eh: Baiin.ský: Beregszászban kinevezlek törvényszéki elnöknek egy magyar/!) Éppen erre utalok. A 150. postabélyegző bennünket ki nem elégíthet. A magyar bajnak ilyen tüneti kezelése legföljebb az aktivista Schulcz, Csömör és Balia urakat elégítheti ki, bennünket azonban nem. A kettő között olyan mélyreható különbség van, mint a 150 pccsétnyomó és a magyar kérdés lényegi megoldása között. A német kérdés megoldása is rendkívül sürgős, ez azonban olyan, mint a rák. Ha korábban kezdtek volna hozzá ennek á betegségnek orvoslásához, kezdeti stádiumban meg lehetett volna oldani. Ma már nem elég a fellépő gócokat cxtirpálni. Krcbs pártjának kiirtása folytán csaknem az egész szervezetet ellepte már a kór. Megszületett a Honiéin párt, mint a köztársaságnak számszerűen legnagyobb pártja a maga 1.200.000 szavazatával. Ezt márnení leltet tüneti kezeléssel meggyógyítani, annál kevésbé, mert mögötte megjelent egy óriás, amely ma már mindenkire veszedelmes ellenfél lehet.
