Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Iratok

400

Fedinec Csilla

szólt, 4529 pedig a pénzügyi hatóságok intézkedései ellen. Az év végén pedig nem kevesebb mint 17.431 panasz maradt elintézetlenül a legfelsőbb közigazgatási bíróságnál. Ez az óriási hátralék az oka annak, hogy cgy-cgy panasz elintézésére ma már közel 4 esztendőt kell várnia a jogkereső közönségnek. Ez az állapot illuzórikussá teszi az egész intézmény létalapját s a most tárgyalt javaslatban sem látom annak garanciáját, hogy c tekintetben javulás állana be.

A javaslat a demokratikus szellemmel össze nem egyeztethető, antiszociális rendelkezéssel kiván a helyzeten javítani, amikor a legfelsőbb közigazgatási bíróságnál való eljárás költségeit emeli olyan mértékben, hogy szegény ember - bármilyen sérelem esett is rajta valamely közigazgatási vagy pénzügyi hatóság intézkedése, vagy végzése folytán - nem fordulhat panasszal a legfelsőbb közigazgatási bírósághoz és így nem talál jogvédelmet ebben az államban.

Nincs a szenátusban senki sem, aki nagyobb tisztelője volna a bíróságnak, mint én. Úgyis kellene, hogy ebben a köztársaságban mindenki úgy tekintsen a bíróra, hogy az mindenkivel szemben mcgvédclmczi öt, ha sérelem, vagy igazságtalanság érte. Én azt vallom, hogy minden államnak négy pillére van: a törvényhozó testületek, a legfelső bíróság, a legfelsőbb közigazgatási bíróság és az állami számvevőszék. Ehhez talán ötödiknek lehetne számítani az alkotmánybíróságot, amelyről azonban éppen most állapította meg egy komoly ember, Matoušck volt miniszter úr, hogy cl van politizálva. Ezeknek a jogér hatásköre a legszélesebb körű kellene, hogy legyen.

Sajnos, azonban egyik sem áll azon a magaslaton, amely biztosítja a nép széles rétegeinek demokratikus szabadságát. Még arról sem lehet elmondani száz százalékosan azt, amelyre talán legtöbb joggal tekint fel a jogkereső közönség, a legfelsőbb bíróságról, hogy abszolút bizalommal viseltethetik iránta, az igazságában bizakodó, mert akkor nem mondta volna 1929-ban annak elnöke, hogy a jog ebben a köztársaságban hanyatlóban van.

A legfelsőbb közigazgatási bíróságról még kevésbé volt ez elmondható eddig és ezután sem lesz elmondható. Amely bíróságnak csak akkor van joga valakit jogaiba helyezni, ha az már több ízben hozott egyöntetű döntést és ha az elnöke kimondattatja teljes ülésben, hogy ehhez pedig tartania kell magát a közigazgatási és pénzügyi hatóságoknak. Egyébként nem. De akkor mire való ez az intézmény, ha döntéseit, ha akarja, respektálja a közigazgatási és pénzügyi hatóság, vagy ha nem akarja, akkor nem respektálja.

Ezt nem lehet másnak, csak szemfényvesztésnek nevezni. Ez ahelyett, hogy a konszolidáció legfőbb támasza lenne, az általános elégedetlenséget szítja. De vegyük a legjobb esetet, hogy többszöri egyöntetű döntést hoz. Több mint egy évtized kell hozzá sok esetben, hogy döntéseit respektálni legyenek kénytelenek a közigazgatási és pénzügyi hatóságok.

Állítom és bizonyítani tudom, hogy amennyiben politikai vagy pénzügyi színezetű döntésről van szó, ahol az igazság kimondása a kormányzatnak kellemetlen, azonnal átalakul ez a bíróság politikai testületté és megszűnik bírói testület lenni. Ezzel önmaga adja fel azt a jogot, amely mint bírót megilleti és önmaga lesz saját jogainak mcgcsonkítója, Nem is csodálkozhatunk, ha egy megcsontosodott közigazgatási ember nem tud ott objektív lenni, ahol a saját kollégáinak és a saját tisztviselő kollégiumának jogtalan és törvénytelen döntéseit nem tudja megsemmisíteni. Ép azért az volna az egyedül helyes, ha túlnyomóan bírákból és nem közigazgatási emberekből állna ez a testület. A javaslat tehát olyképen volna módosítandó, hogy 7s a bírákból és 7j közigazgatási emberekből állna és nem megfordítva. Sőt, én olyké-