Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Iratok
368 Fedinec Csilla A békeszerződés és az autonómia Nem ez az első alkalom, hogy a podkarpatszka ruszi magyarság és őslakosság képviseletében a nyilvánosság előtt szót emelek annak az autonómiának az érdekében, melynek megvalósítására a Csehszlovák Köztársaság alapítói és későbbi nemzetközi viszonylatban: képviselői ünnepélyesen ígéretet tettek. A szövetséges és társult főhatalmak és Csehszlovákia között 1919. szeptember 10-én kötött, úgynevezett kisebbségi szerződés II. fejezetének 10. cikkében Csehszlovákia arra kötelezte magát, hogy a Kárpátoktól délre fekvő ruszin területet (ruthén területet) a csehszlovák állam keretei között autonóm egység alakjában olyan szervezettel látja cl, amely az állam egységével összeegyeztethető, illetve legszélesebb körű autonómiával rendelkezik. Erre a törvényhozási és közigazgatási autonómiára célozva mondja a Millcrand-félc kísérőlevél, hogy az előbb említett szerződés „a ruthén (ruszin) autonóm tartomány népeinek (aux populations) megadja a lehetőséget arra, hogy kívánságait nyilvánosan kifejezhesse," „A szövetséges és társult hatalmak - folytatja a kísérő levél szó szerint - a legkomolyabb figyelemmel lesznek c népeknek a jövőben nyilvánított kívánságaira.” Nem az első alkalom, hogy Podkarpatszka Rusz autonómiájának erre a nemzetközi jogi forrására és a nemzetközi jogi forrást hitelesen magyarázó diplomáciai okmányra én, a podkarpatszka ruszi magyarság és őslakosság képviselője, a figyelmet felhívtam. Én magam is rámutattam erre a prágai képviselőházban és szenátusban 1924. április 8-án, majd október 31 -én; 1925. évben október 2-án; 1926. évben november 27-én; 1927. évben július l-jén a közigazgatási reform elleni tiltakozásban; 1927. október 25-én, később a szenátusban 1930. április 1 -jón; 1931. december 16- án; 1933. február 21-én; 1934. december 13-án tartott beszédeimben, továbbá a podkarpatszka ruszi autonómiáért Masaryk köztársasági elnök úrhoz 1921 májusában vezetett 250 tagú podkarpatszka ruszi magyar delegáció élén mondott beszédemben, úgyszintén 1928. október 14-én Beregszászban tartott és a podkarpatszka ruszi ellenzéki pártszövetség kongresszusának delegátusai előtt elmondott beszédemben is. Jövő tavasszal lesz 15 éve, hogy Podkarpatszka Rusz összes politikai pártjai, éspedig nemzeti különbség nélkül, deklarációt készítettek és Prága elé terjesztették ( 1922. március 23-án). Ebben rámutattak a pártok arra a nemzetközi jogi kötelezettségre, amelyre beszédem bevezetésében hivatkoztam. Ugyanakkor szóvá tették a Podkarpatszka Rusz összes nemzeteinek összes képviselői együttesen azt is, hogy a ruszin-szlovák belső határok kérdése még megoldatlan. Leszögezték azt, hogy ennek a kérdésnek végleges megoldása az autonóm ruszin terület tartománygyülésénck és a prágai parlamentnek közös hatáskörébe fog tartozni. Addig is azonban, amíg ez megtörténik, azt a kívánságukat fejezték ki a podkarpatszka ruszi pártok, hogy az Ungvártól nyugatra és délre cső területek, valamint az egész Zempléni terület már a podkarpatszka ruszi tartománygyűlés (törvényhozó testület, szojm) cgybehívása előtt is közigazgatásilag Podkarpatszka Ruszhoz csatoltassék. Tudjuk, hogy mindebből semmi sem valósult meg, Podkarpatszka Rusz autonóm területének nyugati határai ma sincsenek véglegesen megállapítva. Ez a kérdés elsősorban a sztovenszkói ruszinok sérelmeként jelentkezik, bár nem lehet közömbös Podkarpatszka Rusz mai területén és az ezzel szomszédos kclct-szlovcnszkói területen élő magyarság szempontjából som. Kétségtelen ugyanis, hogy annak a területi autonómiának, melyet a kisebbségi szerződés Podkarpatszka Rusz számára biztosított, ezen terület egész népességét illeti meg. Kitűnik ez a
