Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Iratok

Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez

293

fogúit, szubjektív beállítások, hanem Podkarpatská Rus egész lakosságának megállapításai, ezt megerősítik a következő dokumentumok:

1. A Podkarpatskú Rus közigazgatásának egyedüli urává tett cseh agrárpárt bizalmi karának 1931. december 13-án tartott kongresszussá megállapítva Podkarpatská Rus minden képzeletet felülmúló ínségét és nyomorát, memurandumban követelte az ugyancsak cseh agrárpárti vezetés alatt álló prágai kormányzattól, hogy gyorsan és hathatósan segítsen c terület lakosságán.

2. 1932. március 29-én Podkarpatská Rus tartományi, közigazgatási képviselőtestülete plenáris ülésén egyhangú határozattal állapította meg az itteni ínség és nyomor határtalan mérvét és mondotta ki, hogy az ínséget és nyomort itteni önerőből és társadalmi úton enyhíteni nem képes, hanem az a segítés csak állami feladat lehet és az államkormány kötelessége, hogy intézményesen és sürgősen segítsen Podkarpatská Ruson, mert ha ez azonnal meg nem történik, c terület lakosságát megemészti a nyomor és ínség.

3. 1932. február 19-én pedig maga Bcskid Antal, a prágai kormány által Podkarpatská Rus élére állított és annak bizalmasa gyanánt működő jog- és hatáskör nélküli kormányzó, hatalmas falragaszokon felhívást bocsátott ki, mely szintén azt hirdeti, hogy e területen éhség dühöng. Mi tehát nem áldozatot, még kevésbbé kegyet kértünk, kívántunk, követeltünk a prágai kormányzattól, amikor Podkarpatskú Rus őslakosságának és magyarságának az éhínségtől való megmentését kértük, kívántuk, követeltük, hanem egyedül és kizárólagosan jogos igényünk teljesítését követeltük attól a kormányzattól, amelynek volt esze. szive és merészsége ahhoz, hogy ennek a tclülctnck szegény, lerongyolódott népétől csak a pénzlebélyegzésnek nevezett, de hadizsákmánynál egyébnek nem minősíthető eljárás során, amikor Podkarpatskú Rus szegény népének egy koronát adtak a tőle elvett tíz korona ellenében, és csupán c címen 315 milliót vittek cl c szerencsétlen területről.

Ha mindehhez hozzászámítjuk, hogy hadikölcsöncinkct nem fizetvén vissza, a prágai kormányzat szintén több százmillióval gazdagodott a mi nyomorunk rovására. Hozzászámítjuk, hogy a békeszerződésekben biztosított ama jogunk ki játszásával, hogy c területen a mi fiaink és embereink lássák cl a különböző állami és közigazgatási hivatalokat - a mi őslakos és magyar tisztviselőinknek földönfutóvá tételével, küldözésével, a mi adónkból különböző állami és közigazgatási hivatalokban mintegy 40.000 lelket számláló cseh társadalmat kell eltartanunk, akkor minden józanul gondolkozó cseh embernek is természetesnek kellene tartania, hogy ma, az éhínség idején, mi az éhínségbe jutott társadalmunknak az államhatalom részéről való megmentését kiköveteljük.

Nem tarthatjuk megengedhetőnek azt, hogy ilyen végveszély idején a prágai állami kormányzat az ungvári országos kormányzatra igyekszik tolni ezt a kötelezettséget, noha a prágai állami kormányzat nagyon jól tudja, hogy az ungvári országos kormányzatnak éppen az állami kormányzat tette lehetetlenné, hogy az éhínségbe jutott társadalmon segíthessen, mert évi büdzséjének felemelését nem engedélyezte, sőt nyolc millióval leszorította, és a prágai állami kormányzat soha sem járult hozzá, hogy Podkarpatská Rus erdeinek és bányainak jövedelme c terület céljait szolgálhassa, hanem ezt az első perctől Prágába vitte.

Mindezeknek a rendkívül szomorú tényeknek megállapítása után, népünk élete, egészsége, testi és lelki épsége, jövő nemzedékünk iránt érzett felelősségünk tudatában, népünk általános, de különös felhatalmazása alapján is - amelyet az 1928 évi április 14-iki országos kongresszuson nyertünk, s amelyet 1932. április 24-érc