Fedinec Csilla: Iratok a kárpátaljai magyarság történetéhez 1918-1944. Törvények, rendeletek, kisebbségi programok, nyilatkozatok - Fontes Historiae Hungarorum 2. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Iratok

292

Fedinec Csilla

ták, dacára annak, hogy mi szabályszerű összeírásainkkal úgy a prágai kormányzat, mint a helyi és országos hatóságok előtt több mint egy hónappal ezelőtt már névszerint is kimutattuk, hogy a mindössze körülbelül 110.000 lélekben megszámlált podkarpatská rusi magyarság köréből 53.646 az éhínségben élő és azzal állandóan fenyegetett embereink száma.

Nem tudjuk, hogy minek minősítsük egyik-másik kormányzati szervnek, még pedig magas helyen adott azt a válaszát, hogy mutassunk rá egypár esetre, ahol az éhhalál be is következett. Ennek a kérdésnek a feltevése, vagy kegyetlenségre, vagy lclkctlenségrc, vagy ostobaságra vall, vagy mind a háromra együtt, mert tudnia kell minden intelligensebb embernek, de különösen annak, akire népek sorsának intézését bízzák, hogy az éhínség, ha nem is lép fel azonnal és okvetlen éhhalál, vagy éhtífusz alakjában, de mindenkor a nép testi és lelki clscnyvcdését, elpusztulását eredményezi, amelyben a lélek és a test egyformán elveszti ellenálló képességét, minden betegséggel és nyavalyával, minden gonoszsággal szemben. A nép lassan, de biztosan degenerálódik. A lelkiségben fellépnek a legirtózatosabb bűnök: rablás, gyilkosság stb. A testiségekben pedig a tüdővész, csontszú és más átöröklődő rettenetes nyomorúságok, amelyek nemcsak a jelen generációt teszik tönkre, hanem a jövő nemzedékeket is.

Mi nem vagyunk hajlandók c magasállású, de annál lelketlenebb, kegyetlenebb és ostobább kérdezősködők kedvéért a Podkarpatská Rus őslakosságát és magyarságát a nyomorban és éhínségben tovább fetrengeni engedni. Mi nem vagyunk hajlandók azzal a válasszal sem megelégedni, hogy ne féljünk a bolsevizmus melegágyát képező nyomorúság terjedésétől, mert a kormányhatalom elég erős csendőri és rendőri karhatalommal rendelkezik és rendet tart területünkön. Mi tudjuk azt, hogy a Podkarpatskú Rus területén uralkodóvá lett nyomort és ínséget katonasággal, csendőrrel elintézni nem fogják, hiába kötözik egymáshoz és hozzák a börtönökben az éltes gyomor által halálra elkeserített és fellázadt paszikai, pereszlényi és más sok-sok helyen kirobbant forrongásban összefogdosott, csörgő csontvázakat. Mi tudjuk, hogy a területünkön úrrá lett nyomort és ínséget a kormányzat nem intézheti cl azzal, hogy az éhség által előidézett forrongásokat bolseviki izgatásnak minősíti, sem azzal, hogy az itt járt külföldi objektív újságírókat bolseviki agitátoroknak, minket pedig bizonyára irredenta izgatóknak minősít. Azt is tudjuk, hogy ezt a kérdést a kormányzat nem intézheti cl sem a gyűlések betiltásával, amint azt a legutóbbi napokban Viskrc, majd Técsőrc kért gyűlésünkkel tette, sem a cenzúrával.

Mi tudjuk azt, hogy a Podkarpatská Rus körülbelül 600.000 főnyi népességéből éhező 250.000 ember nyomorának, ínségének elintézését a prágai kormányzat csak egyféleképpen intézheti cl, még pedig úgy, ha van elég belátása, esze, szíve és lelke arra, hogy a 13 év alatt innen a mi területünkről, a mi részünkre a nemzetközi békeszerződésekben és a csehszlovák köztársaság alaptörvényében garantált autonómia mellőzésével, megsemmisítésével, tehát erőszakkal, erőhatalommal elvitt és általunk mindannyiszor fölpanaszolt milliárdokból legalább annyit juttat vissza, amenynyi népünknek az ínségen való átsegítéséhez okvetlenül szükséges. Ezeket a milliárdokat pontosan kimutattuk a többi között az 1928. október 14-én Beregszászban tartott kongresszusunkon dr. Korlátú Endre beszámolójában és az 1930. és 1931. évi költségvetési hozzászólásában, valamint Hokky Károlynak szintén több beszédében, parlamenti felszólalásában és interpellációjában. Ámde, hogy a magyarság e két parlamenti képviselőjének panaszai nem egyoldalú magyar panaszok és nem cl-