Angyal Béla: Dokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919-1936 - Fontes Historiae Hungarorum 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Névmagyarázatok és névmutatók
Dokumentumok az OKP történetéhez 503 dik be nyíltan egyetlen magyar párt munkájába sem, de magyarországi kapcsolatai révén befolyással bírt azok működésére. Kísérletet tesz azonban egy pártok fölötti az egész magyarságot összefogó szervezet a Magyar Népszövetség megalakítására 1920-ban, a hatóságok azonban nem engedélyezik ennek tevékenységét. A régi impériumváltás előtti politikai elit egyik megtestesítője volt a két világháború közötti csehszlovákiai magyar politikában. Kürthy Lajos (1849-1921) a Komárom megyei Kürtön született. Jogi tanulmányokat végzett, majd Zólyom és Turóc vármegye főispánjának nevezték ki. Az államfordulat után néhány hónapig Csehszlovákiában maradt, majd Magyarországra települt, ahol a Felvidék visszaszerzésére indított titkos szervezkedések egyik vezetője volt. Laczkó Béla (I882-?) ügyvéd, politikus, az OKP országos pártvezetőségének tagja. Lakatos Géza budapesti ügyvéd. Lakatos Károly a komáromi községi elemi iskola igazgatója. Ledebur gróf szudétanémet keresztényszocialista szenátor 1920 és 1925 között. Lehovics Ciprián az OKP országos pártvezetőségének tagja. Lelley Jenő (1870 1949) ügyvéd, politikus. Nagykéren született. Jogi tanulmányait Budapesten végezte, majd ügyvédként dolgozott Nyitrán az államfordulat idején. Részt vett a keresztényszocialista párt megszervezésében. és 1920 márciusában a párt első országos elnökévé választották. 1920-1925 között a párt parlamenti képviselője. 1925 májusában a belső pártharcok miatt kénytelen volt lemondani elnöki tisztéről. A lemondásának legfőbb oka volt, hogy elvesztette a magyar kormány támogatását. A pártszakadás után, 1925 novemberében a párt nyugat-szlovákiai csoportját vezette a parlamenti választásokon. de nem sikerült átlépniük a választási küszöböt. Ezután viszszavonult a politikától. 1935-ben Pozsonyba költözik és a Közigazgatási Bíróság tanácsosaként dolgozik. A második világháború utáni magyarüldözés során elveszti vagyonát, egy pozsonyi panzióban halt meg. Lenger János ipolysági földbirtokos az OKP országos pártvezetőségének tagja. Leszkay Sándor nagymagyari esperes, az OKP országos pártvezetöségének tagja. Letocha József (1888-?) katolikus pap, az OKP országos pártvezetöségének tagja. Lipták János az OKP országos pártvezetőségének szlovák nemzetiségű tagja. Liszkay Jenőné a komáromi Protestáns Nőegylet vezetője.