Angyal Béla: Dokumentumok az Országos Keresztényszocialista Párt történetéhez 1919-1936 - Fontes Historiae Hungarorum 1. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Névmagyarázatok és névmutatók

504 Angyal Béla Logdman, Auen Rudolf von (1877-1962) szudétanémet politikus. 1911-1918 között a bécsi birodalmi tanács tagja. A Monarchia szét­esése után a szudétanémet területek Ausztriához csatolását szorgal­mazta. 1920-1925 között a Német Nemzeti Párt vezetője és nemzet­­gyűlési képviselője. Az 1925-ös nemzetgyűlési választások sikerte­lensége után visszavonult a politikától. 1945-ben Németországba te­lepítették. 1947-től 1959-ig a németországi szudétanémet mozgalom egyik vezetője volt. Luczenbacher Pál karvai földbirtokos a Komárom megyei kinevezett tör­vényhatósági bizottság tagja 1919 nyarán. Lukinich Imre (1880-1950) történetíró, egyetemi tanár. A kolozsvári egyetem bölcsészkarán szerzett diplomát, majd különböző erdélyi városok gimnáziumaiban tanított. 1918-ban került a pozsonyi egye­temre tanárnak, itt éri a cseh megszállás. Tuka köréhez tartozott, az első években részt vett az ellenállásban, majd Magyarországra költö­zött. 1923-tól az Országos Levéltár, 1924-től az Országos Széchényi Könyvtár igazgatója. 1929-től a budapesti egyetem tanára. Lukovich Ferenc a kisgazdapárt egyik megszervezője 1920-ban, később központi titkára, majd pártigazgatója. 1923-ban megyei képviselővé választották Pozsony nagymegyében. Tagja a kisgazdapártból 1925- ben létrejött Magyar Nemzeti Pártnak. 1928-ban kizárják a nemzeti pártból, mivel egyik alapítója volt az aktivista Országos Magyar Kis­gazda, Iparos és Munkáspártnak. Az aktivista pártnak az 1929-es vá­lasztásokon elszenvedett veresége után visszavonult a politikától. Lökő a PMH kiadó-hivatalának igazgatója a harmincas években. Macháček, Pavol (Pál) (1 887 1969) szlovák politikus, katolikus pap. A hatalomváltás után a Szlovák Néppárt funkcionáriusa és nemzetgyű­lési képviselője. 1920-tól a párt főtitkára. 1922-től a párt lapjának a Slovák-nak felelős szerkesztője. Szembefordult Titkával és a magyar irányzattal a pártban, ezért leváltották főtitkári posztjáról, 1925-ben távozott a pártból. Később a Csehszlovák Néppártban politizált. 1939-ben nyugatra távozott és részt vett a csehszlovák emigráció munkájában. A második világháború után hazatért, de a politikai életben már nem vett részt. Macsalka Adolf az OKP országos pártvezetőségének szlovák nemzetiségű tagja. Magyar Bálint az ungvári Határszéli Újság szerkesztője. Magyar János pozsonyi iparos az OKP országos pártvezetőségének tagja. Majláth István volt Bars megyei főispán. 1921-ben a Magyar Népszövet­ség elnökévé választották. Majthényi László (1890-7) báró, földbirtokos, politikus. Budapesten szü­letett, itt végezte jogi tanulmányait. Az államfordulat után Léván élt és részt vett az OKP megszervezésében, a párt országos pártvezető­ségének tagja. A bécsi döntés után a Léva város és a lévai járás bel­ügyminiszteri biztosa volt a polgári közigazgatás bevezetéséig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom