Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Gyűlölet helyett megértéssel. Interjú Dobossy Lászlóval
menjetek el). Folytatva beszámolónkat sorsunk alakulásáról, közbevetőleg hadd 71 említsek meg egy érdekes mozzanatot. Tudniillik azt, hogy a MÁV-alkalmazottakat, mivel a magyar hadsereg mozgását segítették, elbocsátották, de valószínűleg a két állam közti megállapodás folytán ők továbbra is élvezték azokat a javakat, amelyeket a vasút természetben juttatott a vasutasoknak. Tehát például ingyenes vagy igazolványos utazás, téli tüzelőkedvezmény, vagy például ott, Érsekújvárott, ahol laktunk, volt egy vasutas-szövetkezet, s ennek tagjai lehetettek ezek a bizonyos elbocsátott magyar vasutasok is. Ez minden bizonnyal a két állam közti megállapodásfolyománya volt. Ilyeténképpen ezek az elbocsátott vasutasok nem minősültek teljesen és egyértelműen kivetetteknek, hanem inkább felemás helyzetűeknek. Ennek lett a következménye az, hogy amikor mi Érsekújvárba költöztünk, az apám biztosítási ügynök lett. Tudniillik egy nyugati biztosítási társaság, nevezetesen egy olasz, a Garancia alkalmazta az apámat ilyen minőségben. És mivel az apámnak volt utazási kedvezménye, könnyen fölkereshette a falusi rokonságot. Ez az oka annak is, hogy a fiatalabb fivérem meg én is a tanulmányainkat nem Pozsonyban folytattuk, hanem a fiatalabbik fivérem Brünnben, én pedig Prágában. Mert volt utazási kedvezményünk. Hogy ez miként jött létre, én nem tudom, mindenesetre amikor én beiratkoztam a prágai egyetemre, amíg ott tanultam, ösztöndíjat kaptam, mégpedig a vasúttól. Minden tanév végén hazavittem a kollokviumi eredményeket, és az apám elment velük az érsekújvári állomás szociális osztályára, ahol bemutatta a prágai egyetem iratát. Jóllehet, az apám hallgatag magyar ember volt, mégis mindig nagy örömmel jött haza, hogy az a bizonyos tisztviselő, aki viszont cseh volt és nem szlovák, az a tisztviselő milyen melegen gratulált neki, hogy az ő fia, mármint én, a prágai egyetemen ilyen kiváló eredményeket ér el. Erre az apám nagyon büszke volt. Úgyhogy voltak ilyen dolgok. Azonkívül pedig, majdnem azt mondanám, hogy történelmi összefüggésekben nézve a dolgokat, én egyre inkább arra a következtésre jutok, hogy a két háború között, legalábbis Csehszlovákiában, félig-meddig érvényesült a békeszerződésnek az a pontja, hogy az újonnan alakult államok, amelyekhez magyar kisebbséget csatoltak, tartsák tiszteletben a nemzetiségi jogokat. Úgyhogy nekem, de lehet, hogy ez talán csak személyes tapasztalatom, határozottan az az érzésem, hogy akkor sokkal humánusabb, természetesebb volt a nemzetiségi lét, mint most. Például teljesen természetes volt, hogy mondjuk Érsekújvár magyar város volt a polgármestertől kezdve a városi képviselő-testületig. Előbb beszéltünk a Szent György Körről, most tehát elmondom azt, hogy néhány évvel később, '28 nyarán, a Szent György Kör szervezett egy öregcserkész-összejövetelt Gömörben, Gombaszögön, a Sajó-vidéken. Szombathy Viktor volt a táborparancsnok. Itt történt, hogy a Szent György Kör nevet változtatott. Mivel a Szent György Kör automatikusan - hogy úgy mondjam - Prágához kötődött Szent György révén, és egyre több falusi származású magyar diák ment tanulni a pozsonyi egyetemre, új nevet: az ősi paraszti munkaeszköz, a sarló nevét választották. De közrejátszott az a körülmény is, hogy a pozsonyi meg az érsekújvári cserkészek, Hornyák Odiló személye folytán, szinte szimbiózisban éltünk, együtt jártunk táborozni, és együtt dolgoztuk ki azt az elgondolást, hogy a hagyományos cserkészet helyett létesítsünk népi cserkészetet, a magyar nép segítésére, a magyar kultúra felemelésére. Még a Szent György Kör idejében kezdődött, de főleg a Sarló idejében bontakozott ki teljesen, hogy falujárást szerveztünk. Ez abból állt, hogy egy-egy csoportot úgy állítottunk össze, hogy lehetőleg minden gyűjtési terület benne legyen, tehát DOBOSSY LÁSZLÓ
