Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Pozsony bűvöletében. Interjú Schleicher Lászlóval
Hogy emlékszik vissza erre a századra? Milyen volt ez a 20. század? 61 Rettenetes. Borzasztó. Ez a 20. század a faji gyilkosság százada. Gyilkossággal kezdődött. A szarajevói gyilkossággal, 1914-ben. És azóta folyton gyilkolják egymást az emberek. Gyilkosság, gyilkosság és hozzá erőszak. Nem csak itt Európában, hanem az egész világon. Bosszúállás, gyilkosság, és folyton csak gyilkolják egymást az emberek. Rettenetes dolog, de mindez csak fokozódni fog. Talán a jó Isten így bünteti az emberiséget? Mert nemcsak ostorral büntet az Isten, hanem környezeti katasztrófákkal is. Vajon mért tett ilyen ez a század? Miért lett ilyen az emberiség? A pénzvágy miatt. A pénz, a kapzsiság miatt. Mert aki gazdag, még gazdagabb akar lenni. És erőszakkal akarnak minél többet maguknak szerezni és azáltal a másikat is elnyomni. Hát ez az, ami katasztrofális következményekhez vezet. Azért mondom, a jó Isten nem ver bottal, hanem egymás után napról napra vannak földrengések, árvízkatasztrófák, mindenféle szörnyű dolgok, robbantások történnek. És a saját 20. századi életére hogy tekint vissza így, 90 évesen? Mondom, tragikus élet, amit átéltem. Én folyton csak csalódtam. Én mindig csak azt hallottam, hogy valamikor jobb lesz. És a jobb helyett mindig rosszabb és rosszabb lett. Most már csak azért fohászkodom, hogy szép halállal haljak meg. Úgy, mint az én utolsó osztálytársam, a Sabján István. 94 éves korában szépen elaludt, és többet már nem ébredt föl. És úgy, ahogy aludt, úgy fekszik a koporsóban még most is. Úgy temették el. De nem látszik rajta semmi fájdalom, vagy valami szörnyűség. Hát ezért a szép halálért fohászkodom. Amit alkottam, azt a jó Istennek köszönhetem. Nagyon hálás szívvel érzek a jó Isten iránt. Nem mondhatok mást. Megtettem mindent, amit a lelkiismeretem diktált. Látta és megélte a régi Pozsonyt, a Monarchia Pozsonyát, aztán az első Csehszlovák Köztársaság Pozsonyát, a náci és a kommunista Pozsonyt, és a mai Pozsonyt is ismeri. Melyik Pozsony volt a maga szívének a legkedvesebb? Hát az ősi város, a régi háromnyelvű Pozsony, s annak is az óvárosa. Mert amit azóta tettek vele, az már nem emlékeztet a régire. A rengeteg panelházzal beépítették, ezek skatulyák, egyformák, nem szépek. Az óváros az úgy-ahogy megmaradt szépnek. Igaz, hogy a legtöbb régi emléket ott is elpusztították, megváltoztatták, most kezdik már felújítani. De talán a legszebb mégis a koronázó főváros volt, de én akkor még nem éltem. Hogy látja a felvidéki magyarság jövőjét? Felvidéki magyarságunk jövőjét, sajnos, nem rózsás színben látom. Nem tudok sok jót mondani és reménységet arra, hogy jobb legyen. Mert az a „vircsaft", ahogy a Horn Gyulával szimpatizál, ezzel a Meéiar-féle rendszerrel, az nekem nem tetszik és nem is tetszett, és nem is hagytam jóvá. Nekem ez nem felelt meg, mert semmi jó nem sül ki belőle. Úgyhogy a magyarság érdekében ez nem jó. Hogy most hogyan lesz az új kormány, milyen szempontot fog érvényesíteni és mennyire fog tudni hatást gyakorolni, hogy az itt élő magyarság sorsa jobbra forduljon, azt én nem tudom még elképzelni sem. Vagy ha a jövő dolgát nézzük, itt egy csodának kell történnie, hogy jó vezetés kezébe kerüljön az egész magyarság sorsa. Mert azáltal, hogy az amerikai és a nyugati hatások következtében annyi teher szakadt rá a SCHLEICHER LÁSZLÓ
