Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Pozsony bűvöletében. Interjú Schleicher Lászlóval
po slovensky! Üldözték a magyarokat, akik nyilvános helyen magyarul mertek beszélni. Úgyhogy autóbuszban, villamosban az emberek, a magyarok már nemigen mertek beszélni, mert provokáltak, belénk kötöttek. Mi volt ennek az oka? Mi volt az oka? Az örökös magyargyűlölet a szlovák részről, amit a Tiso-féle kormányzat támogatott. Mert Tiso, az tulajdonképpen talpnyalója volt Hitlernek. Itt akkor a német és nacionalista, soviniszta szellem indult el, és a szlovákok gyűlölték a zsidókat, magyarokat és a cseheket is. Úgyhogy Tiso és Tuka73 Hitlertől várt és kapott segítséget a csehek ellen, hogy ők fölszabadulhassanak a csehek elnyomatása alól. Nekik nem voltak jók sem a magyarok, sem a csehek. Úgyhogy itt megszűnt a korábbi békés és szolid hangulat, s ennek következtében kezdődött 1945- ben a nagy magyar- és németgyűlölet és -üldözés. Az üldözés során hogy tudott Pozsonyban maradni? Igen, itt tudtam maradni. Tudniillik akkor mi volt? Akkor elkezdték a magyarokat deportálni. Lakásról lakásra mentek, és akiket csak akartak, mind eltávolították. Kellettek a jó lakások. Elég volt egy beadvány, bejelentés, vagy pedig ajánlás, hogy kiket tüntessenek el a városból, s már mehetett is a család. Százával és ezrével vitték át a pozsonyi németeket és magyarokat a ligetfalusi koncentrációs táborba. Engem is 1945. május 26-án hajtottak át a hídon. És azok közül, akik ott voltunk deportálva, sokan illegálisan átszöktek Magyarországra. Én is el akartam menni, én is át akartam szökni. Mert a két testvérem már átkerült. Nem mondom azt, hogy ők is a deportálások alatt kerültek el, már korábban menekülve, illegális úton jutottak át. Én is át akartam menni. De ahogy hallottam, nekem nem volt annak idején semmi ismerősöm, rokonom, ahová mehettem volna, menekülhettem volna. Azután az új hatalom annyira elterjedt, hogy én akkor abban a kommunista világban nem éreztem volna jól magamat, én nem akartam elmenni, féltem. És azután azokat, akik át akartak szökni, azokat gyakran lelövöldözték az orosz katonák, akik ott voltak Ligetfaluban. Én nem mertem kitenni magamat ennek, nem kockáztattam az életem, hogy valamelyik orosz katona lelőjön. Az egyik dolog. A másik viszont, még itt maradt Pozsonyban az én öreg özvegy édesanyám a beteg nővéremmel. Úgyhogy én a további életemet akkor a fordulat után már rászántam az édesanyám és a drága nővérem, beteg anyám, nővéremnek ápolására és gondozására. Őket halálig itt tartottam. Nem is tudtam átjutni, még ha akartam volna, akkor sem. Úgyhogy én hűséges maradtam szeretett Pozsony szülővárosomhoz. És nem emigráltam, mint a testvéreim közül többen. Ligetfaluról hogy sikerült kijutnia a táborból? Amikor a Nemzetközi Vöröskereszt nyomására föloszlatták az összes koncentrációs tábort, akkor én is visszakerültem ide, Pozsonyba. Persze akkor már a lakásomba nem mehettem vissza, mértén mindenem elveszítettem. Valahol egySoltés 73 Vojtech Tuka (1880-1946): Jogász, politikus. Az államfordulat előtt Pécsett, majd Pozsonyban tanított. A két világháború között Hlinka Szlovák Néppártjának az egyik vezetője, 1925 és 1929 között a prágai Nemzetgyűlés képviselője volt. 1929-ben hazaárulás vádjával bebörtönözték, majd 1937-ben házi őrizetbe helyezték át. 1939 márciusában az önálló szlovák állam miniszterelnök-helyettese, később pedig miniszterelnöke lett. A háború után a pozsonyi népbíróság halálra ítélte, s kivégezték.
