Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)

Pozsony bűvöletében. Interjú Schleicher Lászlóval

utcai lakásba tudtam eljutni egy ismerősömhöz. És ott tudtam egy ideig valahogy 59 boldogulni.

És mi lett a lakásban maradt berendezéssel, bútorokkal, ami a magáé volt?

Egy részét valahogy megtudták menteni az ismerősök, de azok a kommunisták, akik oda beültek abba a lakásba, azok a berendezés zömét már eladták, és abból élték az életüket. Mert amikor a kommunista szisztéma és rendszer elindult, akkor itt a magyarokat deportálták, telepítették Magyarországra, és szlovákokat telepítettek Szlovákiába, a Felvidékre. Azoknak a lakásaiba, amelyek üresen lettek azáltal, hogy az itteni magyarokat eltávolították máshová, például Ligetfaluba a táborba, oda szlovákokat ültettek be. Azután a Soltés utcai lakásunkba tulajdonképpen erőszakkal betörtek és minket kilakoltattak, majd oda egy Magyarországra áttelepített szlovák családot ültettek be. Azok a bútorok, amiket itt lát, azokat még valahogy megtudtam menteni. De ez a korábbi lakásunk berendezésének csak a maradéka, és a feleségem maradékából van.

És a beteg édesanyja és nővére?

Édesanyám és a nővérem itt, ebben a lakásban lakott, ahol én is több mint 30 éve lakom, mert sok-sok költözés, hányódás után végül itt kötöttem ki. Ez az egész egy tragédia. Amikor Ligetfaluból eljöhettünk, nekünk pótlakást adtak a Bimbóház végén, a Hegyiliget szélén egy ilyen egyes kis földszintes kunyhót, ahol egy szobában tudtunk csak elhelyezkedni anyámmal és a nővéremmel, s a néhány bútorral, amit sikerült magunkkal vinni. Ez egy szörnyű, nagyon szomorú és tragikus időszak volt.

Mit lehetett csinálni?! Szenvedtünk, tűrtünk. Vártuk, hogy mikor lesz már más világ.

És sosem lett jobb. Mindig rosszabb és rosszabb lett. Mert hát én elmondom, hogy ez a lakás, ahol most lakom, ez a 13. lakás, ahol azóta laktam. Úgyhogy én most nem fogom elsorolni születésem óta azt a sok hányattatást, amin keresztülmentem egészen mostanáig. Sőt mi több, elárulhatom, hogy most is félig-meddig a levegőben lógok 90 évesen, a bizonytalanságban. Mert ezt a házat most legújabban valaki megvette, vagy ahogy szokták mondani, privatizálta. Úgyhogy bármelyik napon fölmondhatnak nekünk. Állítólag bankot építenek ebből a házból. Mint ahogy sok pozsonyi házat egymás után lebontanak emiatt, s minden utcában 2-3 bank.

Laci bácsinak azzal indult el a karnagyi pályája, hogy sikerült megszerveznie az Országos Dalos Ünnepélyt 1942-ben.

Igen, igen. Ha jól emlékszem, akkor elsősorban az összes pozsonyi magyar iskolának a gyermekkórusát egyesítettük, és Pozsonyban megtartottuk az első magyar éneklő ifjúsági hangversenyt, és később - már említettem - Bartóknak a 60. születésnapja alkalmával megszerveztük az egész Szlovákia több iskoláiból és községéből összegyűjtött nagy gyermekkórust. Szintén a színházban rendeztük meg azt a második nagy magyar éneklési ifjúsági fesztivált, amelyben az összkarok egyesített közös műsorát én dirigáltam, ez rögzítve van különféle fényképfölvételeken. A második csehszlovák állam után ezt már lehetett folytatni. Akkor viszont Antalffy Vilmos elődöm után átvettem a jezsuita templom és a Szentháromság-templom egyházi énekkarát, azt a szlovákokkal együtt 25 éven keresztül vezettem 1946-tól egészen ’71-ig. 25 éven keresztül vezettem az egyházi énekkart, majd amikor ezt is betiltották, akkor egy magyar egyházi énekkart is vezettem 10 évig, amivel a ferencieknél, az irgalmasoknál és a Virágvölgyi-templomban magyar istentisztelete-SCHLEICHER LÁSZLÓ