Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Vendégségben Masaryknál. Interjú Boross Zoltánnal
magyar írókat hívta meg, senki mást a diákság közül, valamint Móricz Zsigmondot. A 31 sarlósokat Brogyányi Kálmán, Balogh Edgár és én képviseltem a Szentiváni Kúrián. A későbbi kúriaiakról már nem tudok. A pártok közül a Magyar Nemzeti Párttal jó viszonyt tartottunk fenn, ez haladó progresszív polgári párt volt. A keresztényszocialista pártot erősen klerikális beállítottsága miatt nem szerettük. A vallás nekünk magánügy volt. A keresztényszocialisták pártjára akkor tulajdonképpen úgy tekintettünk, mint az eléggé elkorhadt, félfeudális, magyarországi rendszer exponensére. Mindig a nagy latifundiumok megtartására alapozott politikát láttuk Szüllő Géza és társainak a megnyilvánulásaiban, ami ellen mi küzdöttünk. Szerettük volna, hogy Magyarországon legyen egy becsületes földosztás és azé legyen a föld, aki megdolgozza. Szüllővel ebben a kérdésben soha nem értettünk egyet. Akkor is, hogyha mondjuk a keresztényszocialista pártnak a vezetői közűi néhány an maguk is elkerülhetetlennek tartották birtokaik felosztását? Én ilyenről nem tudok. Például Esterházy! Esterházy Jánost én nem sorolom az akkori keresztényszocialisták közé. Ő a két világháború közti szerepében, 1938-ra egy felvilágosult szellemű nép-nemzeti demokrata lett, aki valóban maga hívta fel a figyelmet, arra hogy a magyarországi földbirtokreformnak a végrehajtása elkerülhetetlenül szükséges, erre történelmi dokumentumok vannak. János egy csillogó agy volt, aki remekül látta azt a gazdasági és társadalmi helyzetet, ami Magyarországon volt és teljes ellentétben állt azzal. A két rendszer közti mentalitásbeli különbséget én 1938 után éreztem meg, amikor bevonultam a magyar hadseregbe. Fájt, hogy milyen sértő megkülönböztetésben részesültem a hadseregen belül. Minden szociális megújulásra irányuló javaslatomat szélsőségesen ítélték meg: „felvidéki kommunista” megbélyegzéssel. Visszatérve a Sarlóhoz, voltak közöttünk olyan mozgalmi társak is, akik szélsőbaloldalra, pártvonalra helyezkedtek. Ez magánügyük volt és nem volt a Sarló egyetemes ügye, pláne nem felvidéki ügy. A Sarló kongresszusa 1931-ben egy záróakkordja volt a mozgalomnak. Ami azután jött, az egészen szűk körű kis résznek az intellektuális ügye volt, amiben a mozgalomnak a 70%-a már nem vett részt. Én sem, mert 1930 októberében bevonultam katonának. Két évig voltam katona, és leszerelve foglalkozás után kellett nézni. A mozgalmi élet számomra ezzel befejeződött. És mi iett a többiekkel, a 70%-kai? Ezek részben a Prohászka Körbe, részben a Magyar Munkaközösségbe40 mentek át, és azok, akik elkötelezetten baloldaliak voltak, a Tűz és az Indulás elnevezésű csoportnál helyezkedtek el, majd ezt követően Az Út és a jól szerkesztett Magyar Nap szerkesztőgárdájában ténykedtek erősen kisebbség-politikai érdekeltséggel. Ezek kicsi csoportok voltak, szemben a prohászkásokkal és a Duka Zólyomi Norbert által vezetett Magyar Munkaközösséggel. 40 Magyar Munkaközösség: A Sarló mozgalom radikalizálódását követően az 1930-as évek elején jött létre a (cseh)szlovákiai magyarság ifjúsági mozgalmaként, melyet Duka Zólyomi Norbert és Bellyei László vezetett. BOROSS ZOLTÁN
