Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Tartózkodása államérdekből nem kívánatos. Interjú Szabó Károllyal
hogy ez a Csehszlovák Köztársaság nem fog sokáig fennmaradni. Itt nem aktív revizionizmusról volt szó, mert hiszen a magyar lakosságnak a 70%-a földműves volt, önálló egzisztenciával 25% rendelkezett és csak 5% volt a vasúton, a közigazgatásnál állami alkalmazott már az olyan tiszta magyar vidéken, mint Érsekújvár. Tehát aktív revizionizmus a magyar tömegekben nem volt. Csak hát senki sem tartotta ezt az állapotot akkor véglegesnek, s ezért mondhatjuk, hogy az első Csehszlovák Köztársaságban az asszimiláció hihetetlen kismértékű volt, szemben az 1945 utánival, amikor a magyarság elveszítette a reményt arra, hogy magyar igazgatás alá kerüljön. Érdekes volt például a szülői házunknak, a pozsonyi bérház lakóinak magatartása a két világháború között. Ez egy 18 lakásból álló bérház volt. Ezek közül 12 csak szoba-konyhás lakás, a WC is, a vízvezeték is külső volt. A háznak a tulajdonosa egy szabó volt, Franz Palacký. Soha nem hallottam, hogy csehül megszólalt volna. Otthon németül beszéltek a gyerekeivel és a feleségével is. És annyira nem vette tudomásul, hogy a Csehszlovák Köztársaság létezik, hogy bizonyára többszöri figyelmeztetés, talán büntetés után, csak 1935-ben tette ki először az állami ünnepen a csehszlovák lobogót. Pedig Palacký cseh nemzetiségű volt! De nem tudott csehül. A két veje, az egyik Kaucky a másik Dundek volt, mind a kettő szláv eredet, de mindkettő németül beszélt. Általában a háznak a lakói, tekintettel arra, hogy magyarul mindenki tudott, ha közös beszédre került sor, az a magyar volt. A leggazdagabb család, a Hattas család, a pék volt. Az apa gyengén beszélt magyarul, csak németül szidta a segédeit, inasait, a feleségével németül beszélt. A felesége Szilágyi nevű, az édesanyjával szlovákul, az öt gyermekével magyarul beszélt, mert az evangélikus magyar iskolába járatta őket. Hogy élte meg ez a közeg az 1938-as évet? Mint mondottam, nem politizáltam, a szabadidős elfoglaltságom csakis a sportra terjedt ki. Még diákmozgalmakban sem vettem részt. Az 1935-ös érettségim idején a Sarló mozgalom is szétesett. Édesapám politikai tevékenysége is - a Duna utcai Munkásotthonban való mindennapos jelenléte mellett csak abban merült ki, hogy május 1-jén felvonultunk piros szegfűvel a Szabadság térre, ahol Major István kommunista szónokot hallgattuk, aki akkor még magyar nemzetiségű volt, és fasisztaellenes jelszavakat kiáltoztunk kórusban. A választásokon Major István mint kommunista jelölt az első helyen volt a pozsonyi listán. 1938-ban felforrósodott a politikai légkör Pozsonyban. A kávéházi összejöveteleken a nemzetiségek most már vegyesen és együtt vitatkoztak. A szlovák nacionalisták voltak a leghangosabbak, a csehszlovákpártiak visszahúzódtak. A magyarok fegyelmezetten várták az eseményeket, de a müncheni döntés után már akkor tüntetésbe kezdtek Pozsonynak Magyarországhoz való csatolása érdekében. De fegyveres akcióra senki sem gondolt! A sarlósok sorai is megbomlottak. Brogyányiék jobbra tolódtak, Vass Lászlónak könnybe lábadtak a szemei, amikor Ausztriát bekebelezte Hitler, Kovács Endre Érsekújvárra távozott, csak Szalatnai Rezső és Peéry Rezső maradt a vártán, hogy Fábry Zoltán szerint betöltsék majd az önálló Szlovákiában az antifasiszta, antihitlerista „Rezsők” korszakát. Nékem - a kávéházakban este - főleg a szlovák nacionalistákkal, klerikálisokkal voltak nézeteltéréseim. Közöttük több régi ismerősöm is volt, akikről nem tudtam, hogy nem magyar érzelműek, csehellenes magatartásuk mindenesetre erre vallott. Meg is fenyegettek. De ezeken kívül még nagyobb személyes ellenségem támadt, ma sem tudom miért, édesapám volt tanonca, Emil Drgon személyében, aki akkor már felhagyott a szabósággal, és a rendőrség kötelékében kezdett fontos szerepet betölteni. Ő ekkor 271 SZABÓ KÁROLY
