Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Tartózkodása államérdekből nem kívánatos. Interjú Szabó Károllyal
SZABÓ KÁROLY 270 a német szövetséget, mert hiszen a sportolóknak a 60%-a német nemzetiségű volt. De ez nem sikerült, a pozsonyi német sportolók nem voltak erre hajlandók. Mégolyán labdarúgócsapat sem, mint a Donaustadt. Pedig a tagok itt mind németek voltak. De nem voltak hajlandók a német szövetségbe lépni. Ennek persze megvolt az oka. A pozsonyi németség és a magyarság évszázadokon keresztül békében élt egymással. Nem volt nemzetiségi ellentét közöttük. De sok volt közöttük a baloldali, kommunista meggyőződésű, akik politikai okokból elutasították a jobboldali német szövetség megalakulását. A tagok 95%-a munkás volt. Milyen volt a pozsonyi németek és szlovákok kapcsolata? A Večerník 1979. január 20-i száma nagy cikkben írt arról, hogy Pozsony - illetve Bratislava - hatvan éve tartozik a Csehszlovák Köztársasághoz. De megemlítette azt is, hogy a republika kezdetén Pozsony lakosságának „ani pätina’’ -tehát még a 20%a, egyötöde sem volt szlovák. De a szlovák őslakosságnak a magatartása a németséggel és a magyarsággal szemben teljes mértékben baráti volt, nemzetiségi ellentét nem volt. A pozsonyi Munkásotthonban minden asztalnál úgy beszéltek, amely nyelven a többség tudott. De ez a 20, illetve 17%-nyi szlovákság őslakos volt. Az mind tudott magyarul. A feleségeik vagy magyarok voltak vagy fordítva. Tehát tiszta szlovákság 1918-ban, öntudatos szlovákság Pozsonyban még nem volt. Az államfordulat után a csehszlovák beözönlés nem is annyira szlovák részről, mint inkább cseh részről történt meg. 1938-ban már körülbelül 30 000 cseh élt Pozsonyban, mint hivatalnok, mint gyári vezetőmunkások, művezetők. Ez tudatos politika volt a Csehszlovák Köztársaságban, mert tulajdonképpen a szlovák nemzetet mint nemzetet nem ismerték el sem Masarykék, sem Benešék, hanem csehesíteni akartak. Ott, ahol a magyar falvakban például szlovák iskolát nyitottak, ott a tanítás nyelve általában cseh volt. így volt Érsekújvárott is, így volt például a Csallóközben is. Eszerint a kormánypolitika több engedményt tett a nemzetiségeknek, mint a szlovákoknak? Ami a politikai súlyt illeti, megítélésem szerint a cseh uralom alatt a nemzetiségek közül a legtöbb joguk a németeknek volt. A németek mindig bent voltak a kormányban, már a szociáldemokraták révén, többször két minisztert is adtak. A szlovákok inkább ellenzékbe vonultak, ritkán volt szlovák miniszter a kormányban, illetve ha volt, például Hodža, nem szlovák nacionalista, szeparatista pártnak volt a tagja, hanem az egységes Csehszlovák Agrárpártnak. Nagy formátumú politikus volt, ideálja lett volna egy közép-európai konföderáció, de ahhoz már kevés volt, hogy Benešsel szembeszálljon. Ezzel együtt Hodža volta nemzetiségekkel szemben a leginkább toleráns. A történelmi Magyarországon a magyar parlamentnek is tagja volt, tökéletesen tudott magyarul, és azokon az ünnepségeken, amelyeknek magyar vonatkozása volt, például a komáromi Jókai-szobor leleplezésénél, magyar nyelven tartotta beszédét. Masaryk tanárember, humanista ember volt, de hát végeredményben az egész csehszlovák politikát Benešék irányították, akik viszont mindenképpen a cseh nacionalizmusnak és a csehszlovákizmusnak voltak a hívei. Beneš még 1945-ben is kitartott amellett, hogy nincs külön cseh és szlovák nemzet, csak egységes csehszlovák nemzet. Tény az, hogy a magyarok körében Beneš volt a legnépszerűtlenebb ember, ezzel szemben Masaryk Hodžával bizonyos népszerűségnek örvendett. De Beneš, mint a kisantantnak a mozgatója, a magyarság részére szinte elfogadhatatlan politikus volt. Ne felejtsük el azt, hogy 1918 után a magyarság véleménye tömegében is az volt,
