Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
A keresztutat vállalni kell. Interjú Sinkó Ferenccel
SINKÓ FERENC 182 cikkem egyrészt az ilyenfajta élményeimet tartalmazta, másrészt Fischer-Colbrie egyik latin nyelvű tanulmányára támaszkodik, amely általában a zsidókérdést és konkrétan az egyház és a zsidók viszonyát tárgyalja. Az én cikkem mondandója röviden a következő volt: a zsidóság mint nép minden más néptől különbözik, s a történelemben is különös, kegyetlen sors jutott neki osztályrészül. Nem véletlen, hogy a Megváltó a zsidóság köréből került ki, s ugyanakkor ez a nép arra is hajlandó volt, hogy megölje a Megváltóját. A zsidóságnak két része van, az egyik része nagyrészt rögtön beolvadt a kereszténységbe (az összes apostol zsidó volt), a másik részt viszont egy bizonyos fajtájú kiválasztottságtudat megakadályozta abban, hogy a kereszténység hordozója és terjesztője legyen. De a kultúrából így sem lehet őket kitörölni: történetük könyve, a Biblia minden népnek szent könyve. Az európai kultúrának a zsidóság szerves része. Mert hiszen a zeneirodalom a Dávid-zsoltároktól Bachig és Kodályig, de a világ egész képzőművészete és irodalma is elképzelhetetlen a Biblia és a zsidó történelem nélkül. A zsidó szellemiség rendkívül sokrétű, és énnekem az volt mindig az álláspontom, hogy a magyarságnak meg kellene velük találnia azt a hangot, amelyet egyszer már, az emancipációs törvény idején megütöttünk velük kapcsolatban. Később a két nép viszonya nagyon megromlott. Pedig a zsidóság olyan tökéletesen egybe tudott olvadni a magyarsággal, hogy a kétszázezer magyar zsidó, aki most kint van Izraelben, minden más zsidók közül a legnehezebben tudja megtanulni az ivritet és a legkeményebben őrzi a magyar anyanyelvét. Az első világháború előtt megvolt a magyar zsidóságban a törekvés, hogy magyarabb legyen a magyarnál. Sárika, a háziasszonyom (akkor adott ki nekem egy szobát, amikor kibombáztak bennünket), azzal mutatta meg a halott férje fényképét, hogy nézze, tiszta Deák Ferenc. A zsidó férj valóban köpcös ember volt és Deák Ferenchez akart hasonlítani. No, már most: később mind a két részről súlyos hibák történtek. És történnek is, sajnos. Én nagyon szeretném, ha a zsidóság és a magyarság között létrejönne egy olyan termékeny szövetség, amely Közép- Európát, hogy úgy mondjam, rendbe hozná. Mert az első világháború után Közép- Európából pokol lett. S ebben bűnösek a Habsburgok, bűnös a magyar dzsentri, bűnös Tisza István s a magyar liberalizmus és bűnös, sajnos, a magyar szabadkőművesség is. És súlyos hibákat követtek el a papok is. S miért maradtak volna ki ebből az egészből a zsidók? Senki se látta előre, hogy hová vezetnek a küzdelmek, mindenki egy új Magyarországot akart. A baloldal Jászi Oszkárékkal és egyebekkel, ugye. Az viszont, amit mi terveztünk, az az új Magyarország keresztény-katolikus részét s az értékek összefogását célozta. Pfeiffer Miklósnak például az volt a szokása, hogy ha írt egy cikket, azt elvitte szabadkőműves barátjához, megvitatta vele, aztán ugyanezt tette a zsidó és protestáns barátaival, azt hiszem, még kommunista ismerőse is volt. Pfeiffer azt tartotta, az igazságot úgy kell elmondani, hogy senkit ne bántsunk vele. De hát, mondtam én, kanonok úr, ha az igazságot ilyen szőrmentében mondjuk el, akkor mi marad belőle? Barátom, ezt meg kell tanulni, ügy látom, még te sem vagy erre érett, nem érted, miről van szó. Ezt tanulni kell. Úgy kell megfogalmazni az igazságot, hogy az ne szétrobbantsa, hanem megerősítse vagy megteremtse a kapcsolatokat. A zsidókérdést illető egykori véleményemet, ahogy én azt 26-27 éves koromban megírtam, nem biztos, hogy ma is osztom, de azért annyit bele merek mondani a kamerába, hogy rettenetes dolog, amit a zsidósággal csináltak. Rettenetes. Az is rettenetes persze, hogy voltak köztük, akik 1945 után megőrültek, és keresztény fejekkel akarták kikövezni Budapest utcáit, de az antagonizmus Jézussal kezdődött: a judaizmus és Jézus tanításai között a harc
