Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
A keresztutat vállalni kell. Interjú Sinkó Ferenccel
beszéltem. Rengeteg merevség és hidegség volt a papokban, pedig az emberi magatartás náluk elsőrendű fontosságú lenne. Szóval úgy 1928-29-30-ban indult a katolikus diákmozgalom. Tagjai részben civilek, főiskolások, részben szerzetesek, elsősorban franciskánusok, másodsorban bencések voltak, s ezek olyan szeretettel támogattak engem, hogy kifejlődött egy olyan hálán alapuló barátság bennem irányukban, úgy láttam, hogy testvérek között vagyok köztük. Ezt, sajnos, a Sarló emberei között sohasem éreztem, ott inkább a hideg fegyelem volt az uralkodó, nem az emberi segítség. Tanúja voltam egy beszélgetésnek, amikor - nem akarok nevet említeni - az egyik sarlós szomorúan mondta, hogy a kommunista párt se pártfogolja őket. Anyagilag őket ugyanis nem a párt támogatta, hanem a szabadkőműves páholy. Igen sok tekintetben a szabadkőművesség vitte baloldalra a fiatalok egy részét, különösen a pozsonyiakat. De érdekes módon sokszor a jobboldaliakat is a szabadkőműves párt mozgósította, de a Magyar Nemzeti Párton keresztül, a Törköly meg a Szentiványi, ezek a gömöri dzsentrik szintén a páholyon keresztül fejtettek ki szervező munkát. Számunkra, ugye, az lett volna az érthető, ha a keresztényszocialisták támogatnak bennünket, sokszor meg is vádoltak bennünket, hogy a Keresztény Szocialista Párt utánpótlása vagyunk, pedig nem voltunk azok. Csak az a spontán testvéri közösség létezett, amelyről az előbb beszéltem, és ez vitt el engem odáig, hogy mikor megindult a mozgalom lapja, az Új Élet, 1932-33-ban, akkor először a prágai szerkesztője lettem a lapnak, aztán főszerkesztője. A lap alapító főszerkesztője Rády Elemér volt, de tulajdonképpen a Szent György Körök orgánumaként indult. Rády Elemér, Balogh Edgár és Baráth László, ez a három „dzsentri" indította el a Szent György Kört, Prágában. A Szent György nevet Balogh Edgár adta a Körnek, utalásul a Kolozsvári testvérek Szent György-szobrára, amely Prágában áll. Ezzel akarta jelezni, hogy a Kör tulajdonképpen magyar kulturális egyesület. Ez a név szerencsésebb volt, mint a Prohászka Kör neve, ezt kezdettől fogva nem szerettem, mert minek adjunk mi a mozgalmunknak szlovák-cseh nevet. No, hogy rövidre fogjam, Prágából én hamarosan átkerültem Kassára, Pfeiffer Miklós kanonoknak, barátunknak, főiskolás lelkipásztorunknak, szellemi vezetőnknek a házába. Azért kellett nekem oda mennem, mert Rády Elemér egyike volt annak a nem tudom hány, talán 100 000 embernek, aki nem kapta meg a csehszlovák állampolgárságot, úgyhogy a sorsa és az élete hamarosan lehetetlenné kezdett válni Csehszlovákiában. Aztán megismerkedett a magyarországi Csajka Zsuzsával és feleségül akarta venni, s már csak azért is Magyarországra tendált. 1935-ben át is települt. Úgyhogy akkor én vettem át utána a lap szerkesztését... ...az Új Élet szerkesztését... ...igen, az Új Életét. És szerkesztettem 1938-ig, akkor átadtam a stafétabotot András Károlynak, azaz Gerzbnet Károlynak, akinek a neve e pillanatban még nem egészen szalonképes Magyarországon, bár már a felesége is hazajár meg a lányai, fia is volt már itthon. Tudniillik a Szabad Európa rádiónak a helyettes vezetője volt egy darabig. Most már nyugdíjban van. Rendkívül tehetséges ember, kitűnő politológus, olyan tanulmányt írt Beneš hírhedt moszkvai útjáról és nagypolitikai szerepéről, hogy ilyen külföldön is kevés van. Ezt az írást le kellene fordítani angolra, franciára, németre, hogy helyre legyen téve Beneš elvtárs, Beneš úr vagy monsieur Beneš - mit tudom én, mi volt igazában - profilját. Mert Nyugaton félreismerték, a csehek meg mai napig is istenítik. Prágai életemből tudom, Beneš pártja volt tája-167 SINKÓ FERENC