Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Gyűlölet helyett megértéssel. Interjú Dobossy Lászlóval
ő megszerezhet számomra. Némi gondolkodás után azt mondtam, hogy legyen, miért ne. De lelkem mélyén meg voltam róla győződve, hogy erről szó sem lehet. Vagyis szó sem lehet arról, hogy egy olyan felvidéki tanár, aki méghozzá évtizedekre ki volt tiltva Magyarországról, és aki éppen csak létezik, francia ösztöndíjat kapjon. Tudniillik ehhez szükséges volt a magyar kormány hozzájárulása is, először olyképpen, hogy engemet szabadságolni kell az iskolából, másodszor pedig az országos ösztöndíjtanácsnak véleményezni kell, jóváhagyni és így tovább. Szerencsémre éppen ekkor jelent meg egy terjedelmesebb tanulmányom az Egyetemes Filológiai Közlönyben, valamint egy másik tanulmányom a Magyar Szemlében, amelyet akkor Eckhardt Sándor106 szerkesztett, aki az Országos Ösztöndíj Tanácsban is a francia ügyek referense volt. Úgyhogy legnagyobb meglepetésemre éppen tartalékos tiszti átképző tanfolyamon voltam Debrecenben, amikor is vasárnap délután elmentem az Angol királynőhöz nevű kávéházba, hogy elolvassam az újságokat. Olvastam az újságot, s nem tudtam hová lenni az ámulattól, amikor azt olvasom, hogy francia állami ösztöndijat, úgynevezett tudományos ösztöndíjat kapott Dobossy László, kassai gimnáziumi tanár. Még néhány hetet eltöltöttem a katonaságnál, azokat már Berettyóújfaluban, ahol hadgyakorlatokon meg egyebeken vettem részt, vajmi vegyes érzelmekkel, ugyanis a tapasztalataim elég kedvezőtlenek voltak. Ez nemcsak rám vonatkozik, sőt inkább a többi hasonló sorsú társamra, mert hiszen többen voltunk hasonló helyzetűek a debreceni átképző tanfolyamon. Én tehát Berettyóújfaluban a határvadász zászlóaljnak lettem a tisztje, és itt kaptam meg a felszólítást, hogy jelenjek meg Budapesten, először a minisztériumban, a szabadságolásom ügyében, majd pedig a francia követségen az utazási iratok átvétele végett; még utazási hozzájárulást is adtak. Ugyanakkor kapott ösztöndíjat, de nem ilyen egyetemi tudományos, hanem valamiféle kulturális ösztöndíjat Szabó Zoltán,107 aki az úgynevezett népi írók csoportjának volt az egyik élenjáró tagja. Szabó Zoltánnal megbeszéltük, hogy én egy nappal előbb indulok, Jugoszlávián és Észak-Olaszországon át, és Génuában találkozunk. Hozzá kell tennem, hogy azért kellett ezen az úton utaznunk, mert a rövidebb úton, nevezetesen Ausztrián és Dél-Németországon át már hadműveleti okok miatt nem lehetett menni, viszont Jugoszlávia még nem volt megszállt terület, tehát ott még át lehetett utazni. Elérkeztem Génuába, ott töltöttem a napot, csodálatos volt. Felmentem a város fölötti temetőbe, ahonnan remek körpanoráma nyílik a városra és a tengerre, este pedig visszamentem a szállodába, ahová délelőtt bejelentkeztem. Legnagyobb meglepetésemre a portás azt mondja nekem, hogy keresett engem egy úr. Ki volt ez az úr? Szabó Zoltán. Megtalált. Hozzá kell tennem, hogy Szabó Zoltán igen-igen leleményes és ügyes ember volt, végigjárta a pályaudvar környéki szállodákat és az egyikben megtalált engem. Másnap reggel utaztunk tovább a francia Riviérára, onnan pedig Párizsba. Itt egy kiegészítést kell még tennem. Tudniillik mielőtt elindultunk, beszéltem különféle emberekkel, akikkel kap-106 Eckhardt Sándor (1890-1969): Kossuth-dijas irodalomtörténész, nyelvész. Az Eötvös Kollégium és az ELTE tanára, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője. Elsősorban a francia-magyar kultúrkapcsolatok történetével foglalkozott. 107 Szabó Zoltán (1912-1984): író, szerkesztő, falukutató. A Magyar Nemzet munkatársa. 1939-ben „Szellemi Honvédelem" néven egy nemzetiszocializmus és nyilas befolyás ellen irányuló mozgalmat indított, a háború idején pedig tagja volt az antifasiszta ellenállásnak. 1949-től emigrációban élt.
