Molnár Imre (szerk.): "Gyűlölködés helyett összefogás"Adalékok a két világháború közti csehszlovákiai magyar értelmiségi és diákmozgalmak történetéhez - Elbeszélt történelem 5. (Somorja, 2016)
Gyűlölet helyett megértéssel. Interjú Dobossy Lászlóval
csolataim voltak: Gyergyai Alberttel,108 Babits Mihállyal, Szvatkó Pállal. Szvatkó Pál ugyanis akkor már a Magyarország című napilapnak volt a főszerkesztője. A Magyarország című napilap tudvalévőleg a magyar kormánynak, személy szerint Teleki Pálnak volt a sajtóorgánuma, és ennek volt a főszerkesztője Szvatkó Pál, akivel nekem Prágában és azóta is baráti kapcsolataim voltak. Szvatkó fölajánlotta, hogy a lapja részére ad nekem egy újságíró-igazolványt. Ennek még a továbbiak folyamán némi jelentősége lesz, azért hoztam elő. Tehát megérkeztünk Párizsba. És ha már említette, ezeknek az uraknak mi volt a véleményük az ön ösztöndíjáról? Hát először is nem nekik, hanem mindenki másnak, de különösen Kassán az iskolában például a premontrei atyáknak meg a többieknek a véleménye volt a leglesújtóbb. Rá akartak beszélni, hogy az istenért, hát ne menjek olyan helyre, ahol előbb-utóbb háború lesz. Tudniillik 1939 szeptemberében megkezdődött a háború, és az az időszak, amelyben én elindultam oda, az már az volt, amit úgy neveznek a történelemben, hogy a furcsa háború. Tehát Németország, Franciaország meg Anglia hadiállapotban volt egymással, de háború nélkül. Ezért nevezték furcsa háborúnak '39 végét és ’40 elejét. Tehát még ’39 októberének végén, november elején megérkeztünk Párizsba, én fölvettem az ösztöndíjamat, nyilván Szabó Zoli is az övét, és éltünk. Én akkor időm nagy részét könyvtárakban, főleg a Nemzeti Könyvtárban töltöttem, esténként pedig főleg Szabó Zoltánnal, meg más ösztöndíjasokkal beszélgettem. Rajtunk kívül ugyanis még négy vagy öt magyar ösztöndíjas volt akkor kint, és hát tárgyaltuk a világ dolgait. így telt ez a bizonyos első tél, én ekkor részint Szvatkó Pál kérésének engedve írtam néhány hangulati jelentést, cikket a párizsi világról, életről, színházakról, miegymásról: az elsötétített városról, amelyben az emberek kis lámpákkal, lámpácskákkal jártak, mert minden pillanatban várható volt a német támadás. Ugyanakkor pedig folyt a propaganda: „Győzni fogunk, mert mi vagyunk az erősebbek!” Mármint mi, franciák vagy angolszászok, és így tovább. így érkezett el a tavasz, és a háború realizálódása: ami addig csak furcsa háború volt, háború nélküli háború, az most valósággá vált. Ahogyan az lenni szokott, a német hadsereg nem ott támadott, ahol a franciák várták, vagyis a Maginot-vonal mentén, hanem Belgiumon át. Lerohanták Belgiumot, és északról közeledtek Párizs felé. Ezen a tavaszon, májusban már özönlött a tömeg Belgiumból meg Észak-Franciaországból dél felé, Párizson keresztül. Óriási mennyiségben, ezt nevezték exodusnak. Elképesztő látvány volt a rengeteg menekült. És pánikot keltőn terjedtek a beszámolók arról, hogy a németek Stuka gépekkel bombázzák a menekülőket az országutakon; azonkívül pedig egyes városokat majdnem földdel tettek egyenlővé, például Amiens-t vagy Le Havre kikötővárost, és így tovább. Ahogyan közeledtek Párizshoz, úgy ürült ki a város. A magyar ösztöndíjasok, köztük Szabó Zoltán is, a németek közeledtével elhagyták Franciaországot és elindultak haza. Én egyedül maradtam, vagyis megint az a meggyőződés vezetett, amely egyébként az itthoniakat is, hogy ahol 3-4 millió ember él egy városban, ott egy személy nem számít; tehát az az egy személy könnyebben elbújhat és könnyebben 108 Gyergyai Albert (1893-1981): Magyar író, fordító, irodalomtörténész. A francia nyelv tanáraként tevékenykedett megközelítőleg 20 évig. Számos francia klasszikust fordított magyar nyelvre, mint Proust vagy Gide. 101 DOBOSSY LÁSZLÓ
