Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Kőrös Zoltán: Előszó
Egy nagy TIR kocsiban, az UNRRA segélyszolgálattal vittek bennünket. Egy 51 helyen elszakadtak tőlem a gyerekek. Én felültem az autóra, ők nem. A gyerekek kiabáltak rám, hogy jaj, ne menj el! De nem lehetett. Gondoltam magamban, hát mi lesz veled, Papp Imre? Hát semmi baj, csak magad leszel, nem? (Papp Imre, 1945. április) Négyes sorba kellett felsorakozni. Állj a hátam mögé, mondta a Miska bácsi, egybe fogunk kerülni. A háta mögé álltam - ha mellette álltam volna, akkor egybekerültünk volna fogságba, egy helyre. Utánam levágták a sort, úgyhogy én már a következő autóra ültem és elváltam a földimtől. (Vajda István - Vezekény, Baden- Würtenberg, 1945. április vége) Néhányan a visszaemlékezőim közül arról számoltak be, hogy az őreikkel csak korlátozott kontaktusuk volt. Főleg az ilyen esetekben volt nagyobb jelentősége a foglyok közötti kapcsolatoknak. Általában azt lehet mondani, hogy minél rosszabbak voltak a viszonyok a bezárt térben, annál nehezebben lehetett megelőzni a konfliktusokat. Ahogy Tárcái Béla írja, az összezártság, az értelmes fizikai és szellemi elfoglaltság hiánya kihozta mindenkiből a jó és rossz tulajdonságokat, többnyire a rosszakat, és a társadalmi ellentétek is kiéleződtek (közlegény - tiszt, paraszt - mesterember).87 Azt az antagonizmust viszont, ami a felvidékiek és az anyaországiak között a katonai szolgálat időszakában jellemező volt - elsősorban az anyaországi felettes és felvidéki katona között, akit gyakran felvidéki kommunistának tituláltak -, a visszaemlékezőim a hadifogság időszakával kapcsolatban már nem emlegették. Naponta névsorolvasás, nyolcezer-háromszáz magyar volt ott. Vas vezérkari ezredes volt a tábornak a magyar részről a parancsnoka. Együtt sorakoztunk reggel, délben, és ahhoz ment be naponta jelentés, nézték, hogy van-e megszökött. A magyar tiszteknek az angolok alatt már tiszti konyhájuk meg tiszti kaszinójuk is volt, azok jól érezték magukat. Hogy mi van a többivel, az mindegy volt... (Strasser Ferenc, Bocholt, 1945. november - 1946. február) Összetűzésbe kerültünk a német tisztekkel, akik ott voltak az irodában. Ott volt két angol katona a bejáratnál, drótkerítés, nem törődtek, hogy belül mi van. Az egyik német tiszt rám parancsol, hogy vigyázzba áll! Mondom, micsoda, kinek mondja ezt? Én hadifogoly vagyok, előttem nincs semmiféle rang, lehet akár vezérkari ezredes is. Ugyanaz játszódott le, ami egy angol filmben volt - egy angol büntetőtáborban három-négy katonát arra kényszerítettek, hogy egész nap egy homokhegyet másszanak jobbra, balra. Az egyik fekete bőrű angol levetette az ingét, gatyáját, itt van, semmi közöm a maguk hadseregéhez, szabad ember vagyok! Tehát ebben a szellemben. (Holbay Hlavicska László, Bocholt, 1945 októberétől) Több adatközlővel olyan is megtörtént, hogy társaival együtt idősebb magyar vagy német katonák felügyelete alá kerültek, vagy ezek egészen egyszerűen saját maguk vették át a hatalmat fölöttük. Ez persze nem mindig volt szerencsés megoldás. Bevittek egy gyűjtőtáborba, ahol németek is voltak közöttünk. Borzasztó dolgokat láttunk. Az SS-eket összegyűjtötték egy sarokba. Voltak közöttük németek, akik fölismerték a főnökeiket, akik behúzták őket az SS-be - hogy azok mit csináltak velük! Kínozták őket a végtelenségig - így egymás között a németek. És az ameri-87 Tárcái 1992, 28-29.
