Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Kőrös Zoltán: Előszó
Az emberi tényező 37 Ahogyan Ivancsík Ferenc az SS-ek táborában lejátszódott esete is mutatja, az életet nem csak a „természetes" tényezők és a véletlenek veszélyeztették. Bár sokkal kisebb arányban, mint a totalitárius államok - a Szovjetunió és a náci Németország - esetében, a nyugati fogolytáborokban a szenvedés és halál mögött is ott rejtőzött az emberi tényező. És itt ahhoz a kérdéshez jutunk, hogyan álltak hozzá az egyes hatalmak ahhoz a problémához, amit a hadifoglyok áradatai okoztak. A hadifoglyok millióit, akik a háború utolsó heteiben amerikai és brit fogságba kerültek, csak azoknak a szovjet katonáknak az óriási tömegeihez lehet hasonlítani, akik 1941 második felében a németek kezébe kerültek, hiszen az 5,5 millió fogságba esett vöröskatona háromnegyede a német-szovjet háború első öt hónapjában esett fogságba, gyakran százezres tömegekben. Ezeknek a sorsa a második világháború egyik legsötétebb epizódjai közé tartozik. A hitleri fajpolitika a szovjet katonát nem embernek nézte, hanem olyan tehernek, amitől minél hamarabb meg kell szabadulni; a német hadifogságban a betegségek, éhség és embertelen bánásmód következtében a becslések szerint 3,3 millió szovjet katona pusztult el. Ez több embert jelentett, mint a cári Oroszország összes elesett katonája az első világháború során.40 Ahogyan a hadiszerencse a Szovjetunió oldalára fordult, Németország és szövetségeseinek katonáit várta a szörnyű sors a szovjetek kezében. Bár nem olyan nagy halandósággal, mint a német kézen lévő szovjetek esetében, a számok ebben az esetben is szörnyűek - 580 ezertől egészen több mint egymillióig becsülik a szovjet hadifogságból haza nem érkezők számát.41 Ehhez nagymértékben hozzájárult a sztálini rendszer, amely a háború előtti években se vonakodott attól, hogy az állampolgárai millióit halálra küldje. Amikora nyugati szövetségesek olyan helyzetbe kerültek, amikor humanitárius katasztrófa volt kilátásban, a foglyok érdekében gyorsan cselekedniük kellett. És cselekedtek is: ennek és más szerencsés körülményeknek köszönhetően a nyugati hadifogolytáborokban nem lehet tömeghalálról beszélni, mint amilyen a keleti hadifoglyokat tizedelte. Bár az amerikai és brit táborok is a nagymértékű szenvedés helyszínei voltak, a nyugati szövetségesek esetében megvolt az akarat arra, hogy az ellenség védtelen, elcsigázott tömegein valamiképpen segítsenek. Az az akarat, amit a szovjet vezetőségnél gyakran az érdektelenség váltott fel, vagy aminek a nácik keleten folytatott faji politikájában nem volt a legkisebb helye sem. A járványokon kívül, amelyeket a 40 Judt 2007, 18.; Timothy Snyder: Krvavé územie. Európa medzi Hitlerom a Stalinom. Bratislava 2013. 144-149.; A német kézbe került vöröskatonák és a nyugati szövetséges katonák sorsa között nagy volt a különbség. A háború alatt összesen 50 ezer amerikai katona jutott német fogságba Észak-Afrikában és Nyugat-Európában, a németek ezek esetében szigorúan betartották a genfi konvenciók előírásait (Knopp 2009, 217.). Nem úgy a fogságba esett szovjet katonák esetében - Timothy Snyder szavai szerint, 1941 őszének bármelyik napján több szovjet katona halt meg a németek kezében, mint amennyi brit vagy amerikai katona a 2. világháború háború egész ideje alatt a németek fogságában. (Snyder 2013,149.) 41 A „Muszkaföldön” című könyvemben Varga Éva Mária adatait közlöm - tehát 15%-18% százalékos halálozási arány, ami összesen 580 ezer halott a 3,5 millió hadifogoly közül (Varga 2009,18-19.). Keith Lowe a könyvében a Maschke-féle komisszió adatait közli, amelyek szerint a szovjet hadifogolytáborokban 35,8%-os volt a halandóság - 1 094 250 haláleset a 3 060 000 hadifogoly közül (Lowe 2014, 145.)
