Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Kőrös Zoltán: Előszó
nyugati hatalmaknak sikerült megfékezniük, a fogolyhalálozások másik oka az éhség volt. A hadifoglyok élelmezése Nyugaton is nagy logisztikai problémákkal járt, így a szövetségesek minden erőfeszítése ellenére is nagy hiányosságok mutatkoztak ezen a téren. Ám a foglyok tömeges halálát sikerült elkerülniük.42 Persze azt is figyelembe kell venni, hogy milyen óriási különbség volt az angolszász hadseregek perszonális és technikai kapacitása között a háború végén, összehasonlítva azokkal a lehetőségekkel, amelyekkel például a Vörös Hadsereg rendelkezett a sztálingrádi csata közben és után, amikor a szovjetek prioritását nem a hadifoglyok elhelyezése jelentette, hanem a háború megnyerése. A háború végén és röviddel a befejezése után nem csak a hadifoglyok éheztek. Az élelmiszer-ellátás Európa nagy részében erősen hiányos volt, és a városokban a napi adagok 1000-től 1500 kilokalóriáig mozogtak. A nyugati szövetségesek már röviddel a normandiai partraszállás után tudták, hogy Európa ellátása hatalmas logisztikai probléma lesz, ám azt akkor még nem sejtették, mi várja őket nem egész egy év múlva. Az amerikaiak 1945 nyarán körülbelül húszmillió ember élelmezését látták el - a saját hadseregükön kívül 7,5 millió hadifogolyról, a menekültek millióiról, a németek által elhurcolt személyekről, a koncentrációs táborok foglyairól és a felszabadított területek éhező embereiről is gondoskodniuk kellett. És persze a hadifoglyok ebben az esetben egész egyszerűen a lista végén voltak.43 A hágai egyezmények (1899,1907) a hadviselés korlátáit és emberségességének szabályait határozták meg, a genfi konvenció (1864, 1906, 1929) néven ismert nemzetközi jogi szabályozás a háborúkban sebesülést vagy betegséget szerzett katonák és hadifoglyok védelmét szabályozta, miközben a végrehajtásukban fontos szerepet kapott a Nemzetközi Vöröskereszt, illetve annak szervezetei.44 Hogy a nyugati szövetségesek kikerüljék a nemzetközi jogot, amely szerint ugyanúgy kellett volna élelmezniük a foglyokat, mint saját katonáikat, úgy döntöttek, hogy a németeknek és szövetségeseiknek nem ismerik el a hadifogolystátuszát. Ehelyett lefegyverzett ellenséges erőként (Disarmed Enemy Forces - DEF) könyvelték el őket. A britek a Surrendered Enemy Personnel (SEP), tehát a magát megadó ellenséges személyzet megnevezést használták. Eredetileg ez a státusz csak azokra vonatkozott, akik a kapituláció után adták meg magukat, de hamarosan kiterjedt az összes hadifogolyra Európában. Ezek a személyek csak 1946 márciusában kapták vissza hadifogolystátuszukat. Ez az eljárás azt tette lehetővé az amerikaiaknak és briteknek, hogy ne adjanak a foglyaiknak többet, mint a minimális mennyiségű élelmet.45 Amíg egy amerikai katona napi járandósága 4 ezer kilokalóriában volt meghatározva, addig a foglyok kezdetben 2 ezer, később pedig csak 1150 kilokalóriára tarthattak igényt. A genfi egyezmény előírta, hogy a fegyverszünet megkötése után az érdekelt hatalmaknak a lehető legrövidebb időn belül egyezségre kell jutni a hadifoglyok elbocsátásának idejéről és módjáról. Mivel a békeszerződés megkötésére nem került sor, a szövetségesek álláspontja szerint nem létezett német állam, amellyel tárgyalást lehetne folytatni, a nemzetközi jog előírását nem lehet érvénye-42 Lowe 2014, 139.; Knopp 2009, 238. 43 Knopp 2009, 236-238. 44 Tárcái 1992, 22; erről bővebben: Benkő Levente - Papp Annamária: Magyar fogolysors a második világháborúban. Csíkszereda, 2007, 30-34. 45 Knopp 2009, 237-238.; Tárcái 1992, 24.
