Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Prohászka Marcell
két kerék között volt. A hosszú menetelés a viszonylagos sík terepen elálmosította az embert, nekidőlve a kocsi oldalának sokszor azon vettem észre magam, hogy éppen most ébredek fel egy-egy zökkenőnél, majd újból és újból a vonulás során még többször is. Automatikusan szedegethettem a lábamat a kocsi tempójának megfelelően. Ha véletlenül megbotlok, és elesek, valószínűleg a hátsó kerék barázdát húzott volna a hátamon. Vagy keresztben a derekamon. Aztán később már normális utakon járhattunk. Most sem tájékoztattak bennünket arról, hogy éppen hová tartunk. Ha világos volt, leolvashattuk a helységtáblákat, de az nem mondott semmit. Az út során fegyelmezetten viselkedtünk, végrehajtottuk a kapott parancsokat: őrségek, segédmunkák a konyha körül, vagy a málhák átrakásában, rendezésében. Békebeli katonás fegyelem uralkodott nálunk, de talán így volt ez jó, hiszen gondoskodtak rólunk, nem szenvedtünk semmiben sem hiányt. Koszt, fedél a fejünk felett, viszonylagos nyugalom, már csak ezek miatt is adni kellett a látszatra. Aztán már kiegészültünk a magasabb évfolyamúakkal is, de elkülönítve mentünk, hogy ne együttesen érje el az esetleges támadás az egész menekülő csapatot, úgyhogy sose volt összejövetelünk, felsorakoztatásunk. A századunk önálló volt, saját parancsnokaival vonult, mögöttünk aztán valószínűleg jött a második meg a harmadik évfolyam, ugyancsak így, szakaszosan. Aztán eljutottunk állomáshelyünkre, Zeithainbe, Riesa közelében. Ez egy nyugalmas, békés település volt, nem sok embert látunk itt-tartózkodásunk során. Letelepedtünk, elláttuk magunkat és kezdődött a kiképzésünk újból, elölről. Hivatalosan mi alkottuk a ROB nyolcadik inspekcióegységet. Hogy miből állt a kiképzésünk, néhány veterán német tiszttel, nem sorolom fel, megegyezik a korábbi táborozások anyagával és módszereivel. Nyugalmas időszak volt az itt töltött két hét, kiélveztük magunkat a háború borzalmai meg az újabb katonáskodás, újoncélet után. Közben a húsvét ünnepe is elérkezett. [1945. április 1. - húsvétvasárnap - K.Z.] Nem tudom, az egész alakulattal, vagy csak úgy baráti társaság keretében Riesában szentmisét is hallgattunk. Nem maradt meg emlékezetemben különösen ez az ájtatossági lehetőség, bizonyára a hívek szerény részvétele, az idegen nyelv és környezet is hozzájárult ehhez. Minden olyan visszafogott volt, az egész városban, akárcsak a templomban, semmi ünnepi hangulat. Nem így odahaza, a mi lágerünkben, ahol az ünnepi menüben kiadós pörkölt is szerepelt ezen a napon. Nem volt ez mindennapi élmény, nagyjából zöldséges eintopfok, marharépából készült főzelékek jártak felváltva étlapunkon. Kedvenc étele volt mindnyájunknak a zabpehelykása, a mi szóhasználatunkban csak pempő, főleg ha ízesíteni tudták valamiféle gyümölccsel, vagy legalább gyümölcsízzel. A környékünkön hatalmas krumplihalmok sorakoztak, hosszú sorokban jól elvermelve, illetve betakarva. Néha az innét éjszaka elorzott mennyiséget használták fel szakácsaink hazai ízű fatányéros, azaz paprikás krumpli készítésére. A békés napok hatása híven tükröződik csoportképünkön, amit itt Zeithainben nem tudom ki készített, fényképész-e, vagy közülünk-e valaki. A képet ma is őrzöm, több példányban, valamennyi arcra emlékszem, a nevekre már kevésbé. Alkalmi csoportosulás lehetett ez a társaság, barátaim közül nem mindegyik szerepel rajta. Az előbb említett kivételes húsos ebéd nem csak ünnepi, hanem búcsúebédnek is számított, de ezt csak este tudtuk meg, amikor elrendelték a felkészülést a másnapi indulásra. Ugyanis április elején külön csoportokban Riesa, Plauen, Tirschenreuth, Goldbach, Eslarn, Schönthal következett, ide már újra az Akadémiával mentünk, azaz itt találkoztunk újra egymással valamennyien. 275
