Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Papp József
204 tebbek voltak. Aztán Zala megyei fiatal gyerekek is voltak ottan, valami négyen vagy öten, 14 évesek is, lesoványodva, és csurgóit a zöld taknyuk - az angolok csak csavarták a fejüket. Még néhányan zsebkendővel törülgették őket. Szegények, hasmenést kaptak attól a zsíros koszttól. Az angolok lefoglalták az összes élelmiszert, ami megmaradt az élelmiszerraktárakból, amit a németek nem robbantottak fel, és aztán azt átadták a németeknek. Azok szétosztottak kekszet, csokoládékat, meg cigarettákat, és a magyarokra, ilyen egyszerű leventefélékre, mint mi is voltunk, azoknak már nem jutott, szétosztották maguk között. De a magyar tiszteknek is nagy szavuk volt. Aztán már nem éheztünk, de viszont a finomakat behappolták a németek. De azért az angolok adtak nekünk is csokoládét is, meg kekszet is, örömünkben nem tudtunk mit csinálni. Négy-öt nap jól éltünk, mint Marci Hevesen. A németeket először preverálták, ellenőrizték, a tiszteket, hogy nem SS-ek-e, meg hogy milyen alakulatból valók, meg minden. Le kellett nekünk is vetkőzni és fel a kezeket: nézték a hónaljunkat, hogy nem vagyunk-e SS-ek. A vércsoportok voltak odaírva, mert az SS-eknek rögtön adták a vért, hogyha megsebesült. Bal hónaljukba volt tetoválva, mert az takarva volt. Az angolok az ilyeneket haza nem engedték, dolgozni kellett nekik. Volt mit csinálni, ne félj, hohoho! Annyi város szét volt bombázva. De az angolok azok nem oroszok voltak, mert a Sztálin csak tíz év múlva engedte őket haza. Az olyan dolog volt, tudod, hogy az angolok nagyon jól tudták, hogy az oroszokkal semeddig se fognak haverkodni. Akkor udvaroltak a németeknek, az amerikaiak is, meg az angolok is. De azt megjegyzem, még mikor Újvárba elvittek minket, az SS-be is lehetett volna jelentkezni: hunyadistáknak hívták őket, magyar Hunyadi-páncélosok, de német parancsnokság alatt voltak. És voltak, akik jelentkeztek, olyan gengszterek. Azok már ott voltak Németországban, mikor mentünk ki. De miközülünk nem jelentkezett senki se. Aztán amikor Pestet elfoglalták az oroszok, és ezek a kommunisták vagy kommunista érzelműek fogadták az oroszokat Magyarországon, így beszéltek: „Majd megyünk haza, felnyársaljuk őket!" Aztán letelt a négy nap, jól ettünk, jöttek a Studebakerok és elvittek minket. De hát útra nem adtak semmit. Egy marhalegelőre kerültünk, valami hatvanezren voltunk, az egy gyűjtőláger volt, a foglyok nagy része német volt. Möllnnek hívták az ottani kis városkát, akkora volt, mint most Sellye. Az angolok kihúzták a szögesdrótokat, gurigákat. így napközben ott voltunk mindig a bejáratnál, hogy valami ismerős nem jön-e. Mindenki az ismerősét kereste, a nők is, szegények, azok is, úgy sajnáltuk, némelyik bőgött, sírt. Amikor vonultak be a foglyok a gyűjtőlágerba, négyesével mentek be, és az angol olvasta, és valahogy hozzáért az egyik SS-hez, az meg kilépett, és olyan két pofont lekent az angolnak! De aztán kirohant az őrség, rögtön összevasalták a kezét. Amikor vittek ki Blankenseeből bennünket, azt mondták rögtön a német tisztek, hogy valamit vigyünk, mert ottan kaja nem nagyon lesz. Aztán majdnem mindenki valamit főzőcskéit, mi is. A Varga Laci, az rakétapisztolyokat hozott, meg rendes pisztolyokat: volt neki valami hat pisztolya. És az volt az első, hogy az angolok kihirdették, németül meg magyarul is, hogy leadni a fegyvereket, mindent. És sátrat se hozott magával. Mondom neki: „Celtet azt nem hoztá, ügyi?” Magyarok is használták a celtet, négyen összeszövetkeztek: középütt volt nyél, kettő az egyik felén feküdt, kettő a másik felén. Hidegben nem nagyon használt, esetleg nyáron volt jó. Én meg a német gázmaszk dobozát teletömtem krumplival, a másikat meg zsírral, margarinnal - akkor a barnaszénből csináltak a németek margarint, azt ették, csak
