Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Kosztolányi Gáspár
Öt órakor megkaptuk a vacsorát. Babgulyást és egy szelet főtt marhahúst. Vacsora után Srágner Elek bajtársam látogatott el hozzám, késő estig elbeszélgetünk erről-arról. Most jön a létszámellenőrzés, melyet a lagerführer személyesen tartott. Létszámellenőrzés után elfogyasztottam maradék vacsorámat szelet kenyérrel, majd egy cigarettára gyújtottam s takaródét rendeztem magamnak. A többi bajtársak még fent vannak, beszélgetnek, kártyáznak, néhányan már fekszenek is. Reggel korábban kell felkelni, jön a komoly foglalkozás a megszokott munkahelyen. Eltelt szent karácsony második ünnepe, a karácsonyfán még van kéthárom fél gyertya, melyet ma estére takargattunk. Lassan lassan elalszanak ők is, s velük együtt mi is. Az udvaron már fújják is a takarodót. 1945. XII. 27. Reggel öt órakor ébresztő, pár pereire megkaptuk a reggelit. Répalevest és három embernek egy kenyeret. Hat órakor sorakozó kommandók szerint a felállítási helyen. Hét órakor kivonulás a munkahelyre. Esőben kezdtük meg ma reggel a munkát. A csigasort ki-kikötöttük s megkezdtük a falakat döntögetni. Az eső csak nem enged, már jól el vagyunk ázva. Egyszer csak kinyílik az emelet ablaka s egy öreg nénike csomagot dob ki rajta, az egyik bajtárs mindjárt odaszalad s pártfogásba veszi a csomagot. Egy egész kenyér, mondja. Nemsokára a másik, majd a harmadik helyről is kapunk egy-egy kenyeret. Nagyon örültünk, mert egy fél kenyér jutott fejenként (t.i. 6-an dolgoztunk). Lassan eljön az ebéd ideje. Egyszercsak odajön egy úri hölgy s megkéri a főőrt, hogy ebéd alatt nem-e kapna két embert fát vágni. Az őr megengedi. Én egy cseh bajtárssal mindjárt jelentkeztem. A konyhán felvettük az ebédet, utána azonnal elmentünk az úriasszonyhoz fát vágni. Ott szintén ebéd várt bennünket, de nem olyan ám, mint a kommandói ebéd. Finom babgulyás tört burgonyával, egy zsúrkenyér kettőnknek. Hamarosan meg is ettük a gulyást, s közben-közben mondogattuk, mikor ettünk ilyen jót utoljára? A kenyeret eltettük tarisznyánkba s nekifogtunk a favágásnak. Ment is a munka. Fél óra alatt annyi fát vágtunk, hogy nem csak a nagyság, hanem magunk is megsokalltuk. Fél kettő órakor kezdődik a szokott munka, akkorra vissza kell menni. Még borravalót is kaptunk, 10 frankot fejenként és egy kis dohányt. A nagyság mondta, hogy holnap délre is el vagyunk ígérve az őrtől. Megköszönve az ebédet s a borravalót elbúcsúztunk. Az eső még mindig esik, amikor megkezdtük a délutáni munkát. Én kiállók most az utcára, mert a falat kifelé kell dönteni s vigyázok a járókelőkre, hogy közel ne jöjjenek a falhoz. Amint járok alá s föl, az utcán látom, hogy egy anyóka közeleg, kezében gömbölyű kosár van a karján, s valamit kotorász benne, úgy látszik valamit akar adni, gondoltam. Igen, egy gömbölyű kilós kenyeret s egy literes papírdobozban lekvárt adott. Mindjárt szóltam a bajtársaknak, hogy milyen szép ajándékot kaptunk. Ők szintén örültek a szajrénak, s rá se hederintettek az esőre, csak azt mondták: szívesen dolgozunk, csak ne éhezzünk. Bizony, nem is jó visszagondolni a bingeni és a mainzi lágerre, ahol naponta két nyers krumplit kaptunk. Négy óra felé jár az idő, már várjuk a sípjelt, a munka befejezését. Ma kijutott a munkából s ráadásul ez a mocskos eső is, de nem baj, az a fontos, hogy egészségünk megmaradjon, s ennyi szajrét kapjunk minden nap, bíztatom bajtársaim. Sípjelt hallunk, mindenki fogja a szerszámát s megindultunk a gyülekezőhely felé. Itt leadjuk a szerszámokat s megmozdulunk hazafelé. Az úton egy érdekes eset történt. Egy péküzlet előtt haladunk, amikor az üzletből kilép egy gyarmati katona (fekete), hóna alatt két kenyér. Hirtelen odalép a sor 171
