Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Kosztolányi Gáspár
172 mellé s mindkét kenyeret odaadja a foglyoknak. Nagyon jó szívű emberek ezek a feketék. Lassan haza is értünk. A vacsora már ott bűzlik a szobában, a megszokott répaleves. Hál Isten kenyér is került mellé, sőt lekváros kenyeret is vacsoráztam. Nem is emlékszem ilyen jó napra, mióta munkába járok. 1945. XII. 28. A szokott időben ébresztő, majd reggeli. Hét órakor kivonulás a munkahelyre, még egész sötét volt amikor kiértünk. Felvettük a szükséges szerszámokat s megkezdtük a munkát. Ma valamivel rendesebb az idő, még a nap is kisüt néha. A szokott helyről megint kaptunk egy kenyeret s másikból egy felet. Lassan eljön az ebéd. Sűrű habart zabpelyhes leves, s egy negyed kenyér. Ebéd után megint elmentünk a tegnapi helyre fát vágni. Itt szintén kaptunk jó levest, s ketten egy zsúrkenyeret. Holnap megint jövünk ebéd után ide dolgozni. Két órakor vissza mentünk dolgozni a kommandóhoz. Egy gerenda majdnem elvitt a másvilágra délután. Lassan ez a nap is eltelt. Elindultunk hazafelé. Ma nagyon sokat dolgoztunk, még a karjaink is megfájdultak. Vacsora tésztaleves, utána egy cigaretta, majd takarodó. 1945. XII. 29. Már megint esik az eső, amikor kivonulunk munkára. Az úton azon gondolkodtam, hogyan lehetne ma kenyeret szerezni az újévi ünnepekre. Elhatároztam, hogy megpróbálok ellógni a pekerájba. Igen ám, de nincs civil ruha, s úgy elfognak, akkor mi is lesz. Mondom az egyik bajtársnak, hogy mit gondoltam, ő is helyesli a dolgot. Erre fel azt mondja, rajta van egy civil mellény. Az is jó, gondoltam, mindjárt magamra vettem, sapkát ledobtam, fogtam a legnagyobb hátzsákot s a reggeli szürkületben elindultam a pekeraj felé, kissé izgultam, de az után erőt szedtem. Öt perc gyaloglás után el is jutottam egy péküzletig. Gyorsan benyitok, hál Isten nincs bent senki, németül köszönök, s kérek 10 kg kenyeret. Az üzletes nő rámnéz s kissé sokalja, azt mondja, hogy nem adhat annyit, mert ma szombat, s ma sok kenyér kell. Közben elkéri a zsákot, úgy látszik gondolja ki lehetek, gyorsan dobálja a kenyeret bele a zsákba, öt, hat, hét, no még egy fél kilós, s egy darab ráadás. Közben megkérdezem, mennyi a kenyér. Hét kenyér árát fizetek, 52 frankot. Elköszönök s gyorsan vissza a munkahelyre. Féltem, hogy az őr ott lesz s megtalálja. Az egyik bajtárs kint állt az utcán s mondja, hogy csak egész nyugodt legyek, nincs itt senki. Jaj de megörültem, de még a bajtársaim is. Hatan vagyunk, mindenkinek adtam egy-egy kenyeret, nekem maradt kettő, no meg a ráadás. Közben jön a civil munkás s hoz magával két kenyeret, mondja, hogy osszuk széjjel hat felé. Megköszöntük, s mondta, hogy ma van a születésnapja, ezért hozta a kenyeret. Természetes, hogy mindnyájan kívántunk neki minden jót, még boldog új évet is. Most jön a java - kötünk össze egy csomó fát s bele egy kartonlapon boldog új évet kívánunk. Beadjuk az egyik házhoz. Innen is kaptunk egy nagy kenyeret s baromfi aprólékot. Megint eljön az ebéd, ugyan az, mint tegnap. Ebéd után megint elmegyünk fát vágni, megint kaptunk ebédet, húslevest és egy zsúrkenyeret. Szintén boldog új évet kívántunk s kaptunk még két-két cigarettát. Elbúcsúztunk s mondtuk, hogy most három nap nem jövünk, ne várjanak. Most már szépen van kenyerünk, mondtam a cseh bajtársnak, az ünnepekre, csak estére ne legyen motozás a lágerben. Még délután is kaptunk egy komiszkenyeret, igazán a mai nap is szépen eltelt. Hála Isten motozás sem volt, pedig ünnepnap előtt ez gyakori. Tartottam is jó vacsorát, még majdnem sokat is ettem. Milyen jó érzés is jólakottan lefeküdni.
