Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)

Kosztolányi Gáspár

mástól, mert ottan a mínusz tíz fok nagy ritkaság. A másik dolog, amit észrevettem, hogy padlásszobás város volt, ott minden komolyabb épületnek voltak kiugrói a tetőn, de szépen megcsinálva, olyan művésziesen.

Mindenkit dolgoztattak. Mikor mentek ki az emberek, már össze volt a kommandó rakva. Beosztották őket, hogy ide megy harminc ember, oda huszonöt ember, ide negyven, és akkor az őrök vezették a kommandókat, állandóan mentek a kapun kifelé. Mindig ellenőriztek, nem-e viszünk ki valamit, de mit vihettünk ki? Befele meg pláne. Például a szobánkból a Horváth Sanyiék bőrgyárba jártak ki. Mosták a bőröket, meg vakarták le róluk a szőrt, aztán néha hozott be marhafagygyút, de büdös volt, mintáz istennyila. Egypáran meg olajfinomítóba jártak. Én nem bántam, hogy romeltakarításon vagyok, sokkal egészségesebb kint a szabadban dolgozni, ha mindjárt esik is, mint bent lenni a büdösségben egy petróleumgyárban vagy bőrgyárban.

Mink csak a külvárosba jártunk ki. Volt ott egy hajózható csatorna Strasbourgban, ami össze volt kötve a Rajnával, azon ment a hajóforgalom. Főleg a lovas kocsisok hordták a csatornához a szemetet: odaálltak szépen a parthoz, volt ott egy rakodó, amire rá lehetett kocsival menni, levették az egyik oldalát, aztán leforgatták, letologálták a törmeléket az uszályba. Az autók már a Rajnához hordták ki a szemetet. Akkor már voltak ezek a teherautók, hidraulikus vyklapaócsal - elcsudálkoztunk, hogy megáll az autó, aztán két ilyen cső meg nyomja ki, hát te jó isten, mi ez? Már akkor ilyenek voltak Franciaországban. Néha ezekhez is be voltunk osztva, mert olyan sáros volt a föld, megakadt azon a hullámos platón, aztán két embert küldtek, hogy még verjük le ásóval, ami fent maradt, úgy kerültem ki egyszer a Rajnához, tudom, hogy mentünk legalább öt-hat kilométert. Olyan kis ideiglenes rampa volt csinálva a parton, a teherautó belefordította a szemetet az uszályba, aztán az elvitte olyan helyre, ahol szűkítették vagy töltötték fel a Rajnát.

Egyszer jöttünk hazafelé a munkából; a csoport egyik fele magyar volt, a másik fele meg német, és azokon német egyenruha volt. A dombtemplom mellett mentünk el, és onnan kanyarodtunk le jobbra, egy nagy térre, mondták, hogy az az egyetem. Kint az udvarán volt egy pálya, és a diákok elkezdtek ránk kiabálni, germán, fuj, fuj és köveket dobáltak ránk.

Az udvaron volt egy olyan hely, ahol szabad volt tüzelni, kőből rakott tűzhelyek voltak ott, ahol főzhettünk. Ha tudtunk például krumplit vagy valamit mást találni, akkor a munka közben szedtünk össze egy kis száraz tüzelőt, deszkát, zsákban behoztuk, és megfőztük vagy megsütöttük. Egyszer beosztottak a Rajna mellé, hogy menjek ki ezekkel a kocsikkal. Mentünk, egy őr is volt velünk, egyszer csak rám jött a hasmenés. Volt ott a hullámtérben egy ciglevessző-ültetvény, amiből kosarakat csinálnak, de egész sorokban, sűrűén. Mondtam az őrnek, hogy abort, hogy muszáj gyorsan mennem. Elengedett, de mondta, hogy hát schnell, schnell. Amikor ott leültem, úgy megijedtem, mert valami megugrott mellettem. Egy róka volt benne a vastörlőben, valaki vetett ki hurkot. Miután elvégeztem a dolgom, mondtam az őrnek, hogy jöjjön, nézze meg, mi van ott. Mikor meglátta a rókát, mondta, hogy csapjam agyon, aztán nyúzzam meg, és ad nekem tíz frankot a bőréért. Úgy is volt, akkor már volt bicskám, és ott helyben megnyúztam, hát értettem hozzá. És akkor, az anyja istállóját, támadt egy ötletem - tudtam, hogy a húsevőknek büdös húsa van, de gondoltam, hogy a felső comb meg a hátgerince biztos jó lesz, úgyhogy azokat kivágtam, kicsontoztam és bevittem. Elvágtam szeletekre, aztán volt olyan pléh, azt már kintről hoztuk be, olyan lukacsos volt, a lángok feljöt-167