Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Kosztolányi Gáspár
menni, mint a vonaton, csak ez autókerekeken állt, abba kellett szépen sorban egyesével bemenni. És sose felejtem el, én körülbelül a tizedik ember voltam, beléptünk az első ajtón, le kellett tiszta meztelenre vetkőzni, mindjárt le kellett vetni az inget, gatyát, amiket aztán dobáltak oldalra. Mikor ezt megláttuk, az jött az eszembe, te úristen, elgázosftnak bennünket, mert akkor már beszéltek erről. Mentünk tovább, ott már villanynyírógépekkel szépen lenyírták a szőrt, mindenhol leborotválták bennünket. Jöttek olyan pumpafélékkel, úgy néztek ki, mint a hurkatöltő, és mondták, hogy a szemünket csukjuk be, aztán az embernek a hóna alá meg a nemi szervhez, a hajába vastagon fújtak DDT port, úgyhogy fehér volt az egész testünk. Tovább egy gyönyörű gőzfürdő volt, ott már volt forró víz, szivacsokkal lemostak bennünket a négerek. Akkor már kezdtük elhinni, hogy talán élve maradunk. Mikor az megvolt, akkor meleg levegőt fújattak ránk, szárítkoztunk. Aztán kaptunk szép új tiszta fehérneműt, alsónadrágot, inget. Megnézték a hátizsákot, ha rossz, rongyos ruha volt benne, azt azonnal dobták el. A magyar zubbonyomat meg a köpenyemet meghagyták, az még jó állapotban volt, de a nadrág az kopott volt, a bakancsom meg egyenesen rettenetes. Adtak egy hosszú fehér alsónadrágot, alul hasított része volt, mind a két sarkán egy madzaggal, fel lehetett kötni. Adtak egy gyönyörű vasalt zöld anyagú amerikai nadrágot, meg egy pár piros ejtőernyős műbőr bakancsot, a betyár istállóját, marhára paszolt a lábamra! Kaptunk még egy mellényfélét, és rendes amerikai katonai inget, khaki anyagból, príma volt. így öltöztettek fel bennünket.- No, gyerekek, holnap már légiós katonák leszünk biztos! - csak ettől az egytől féltünk. Egyszer, ez még a fogságunk elején volt, gyalog mentünk át az egyik lágerból a másikba, megálltunk valami városban. Rengeteg német autó és tank ki volt az út mellé állítva, üzemanyag nélkül. Jöttek az amerikai tankok, a tisztek kihajulva üdvözöltek bennünket. És akkor egy amerikai tiszt megszólalt magyarul:- Szermusztok, fiúk, most már jó helyen vagytok! - ilyen szépen magyarul. Egyetlenegyszer hallottam ilyet, de olyan jólesett! Ha egy katonától hallom, lehet, hogy nem, de ő egy magasabb rangú tiszt volt, láttam, hogy teli volt kitüntetéssel, százados vagy őrnagy lehetett. Hogy pontosan mennyi amerikai lágerben voltunk, és hol, nem tudnám megmondani. Tudom, hogy az egyik láger, ami az elsők között lehetett, nem volt kiépítve, ott nem voltunk, csak talán négy-öt napig. Az úttól egy olyan háromszáz méterre egy patak folyott, vágott kővel volt kirakva a partja. Gondolom, valami vasgyár lehetett ott a közelben, mert láttuk, hogy ott van a táboron kívül egy hatalmas meddőhányó, és a patakban olyan vöröses, rozsdás víz volt. Abban fürödtünk, abban mosakodtunk, abban borotválkoztunk, de mondták, hogy nem szabad belőle inni. Úgy hordták be lajttal az ivóvizet, amerikai fölségjel volt rajta. Majdnem verekedés volt a vízért, mert rengetegen voltunk ott, magyarok, németek, mindenféle nemzet, és mindenki megrohanta a lajtot. Aztán később, amikor nagyobb lágerekbe kerültünk, láttuk, hogy nem úgy néztek ki, hogy a németek építették volna ki a foglyaiknak: valószínű, hogy új táborok voltak, amiket az amerikaiak építettek. Ilyen nagyobb tábor volt tizenöt-húsz hektáros is. Volt olyan hely, ahol sorban álltak a tábori téglakemencék, legalább tizenöthúsz konyha volt csinálva, azokon főztek az amerikaiak. Minden lágernak volt legalább négy saroktornya, némelyiknek, ami hosszabb volt, a drótkerítés közepén is 157
