Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Kosztolányi Gáspár
145- Stoj! Stoj!- Gyerekek, álljunk meg, azt hiszem itt vagyunk a szlovák határon. Megálltunk, jöttek a szlovákok, és mutattuk a parancsot. Megnézték, de nem tudták elolvasni.- Dobre, poďte ďalej, viete slovensky?- Viem, viem - mondom neki.- Kde ste sa naučili?- V bývalej republike ešte7 - elmagyaráztam neki, kik vagyunk, aztán továbbengedtek. Este kilenc óra körül mentünk be Csöllébe, sose felejtem el, egy nagy magyar tábla volt ott, „Hideghéti vendéglő”.- Gyerekek, álljunk meg egy fröccsre - mondta az őrmester. Bementünk, megittunk egy fröccsöt, aztán fizetünk - hát csak pengő volt nálunk. Adjuk oda, elröhögi magát a kocsmáros:- Nálunk koronával fizetnek, fiatalember.- Jé, tényleg, lássa...- Nem fizetnek ám semmit - mondta, úgyhogy azt is megúsztuk, ingyen. Aztán Pozsonypüspökiben bementünk az apácazárdába, körülbelül olyan tízre, fél tizenegyre értünk oda. Ott már tudtak rólunk, mondták, hogy voltak értesítve. Gondolom, érintkezésben voltak a szlovák követséggel; nem létezik, hogy csak úgy, zavartalanul egy zászlóalj átvonuljon Pozsonyon, kellett, hogy tudjanak róla. Az apácák megkínáltak tejes kávéval, adtak két frissen sült zsemlyét, azt hiszem, egy kis vaj is volt rá kenve, és ott imádkoztak.- Vitéz urak, vigyázzanak magukra, Isten segítse magukat meg! Elbúcsúztunk, aztán mondtuk, hogy körülbelül másfél, két óra múlva ér ide a zászlóalj. Mentünk Pozsonyon keresztül, szánkóval, lovas fogattal, olyan hófúvásban, hogy ott még talán kutyát se láttam egész városban, nem embert. Borzasztó fárasztó volt ilyen hóban, erős hófúvásban menni. Az ember majd megfulladt, a havat hordta az orrába, nekem is zsebkendővel volt bekötve az orrom. Dévényújfaluban kellett ellenőrizni, hogy készen áll-e a szerelvény. A hajnali órákban értük el Dévényújfalu állomását. Kérdeztem az állomásfőnöktől, hogy tudnak-e róla, hogy a szerelvényt el kell készíteni. Azt mondta, hogy már készen áll. A zászlóalj reggel kilenc óra, fél tízre ért oda. Még itt ezen az oldalon kaptunk a csajkánkba fél liternyi édes melta feketét, megittuk és bevagoníroztunk. Azt mondta a Kiss százados, hogy amíg menetelünk, én továbbra is a szálláscsináló osztagban maradok.- Alázatosan jelentem, én németül nem tudok.- Nem baj fiam, majd megtanulsz. De ott már egy másik tudott németül. Ennyi volt az egész. Hát jól van, gondoltam magamban. Bevagoníroztunk, átértünk a másik oldalra, és ott megjött a parancs, hogy nem megyünk tovább, ott maradunk Marcheggban. Csodálkoztunk, hogy itten elbúcsúz-7 Állj, állj! / Jól van, jöjjenek tovább, tudnak szlovákul? / Tudok, tudok. / Hol tanulta? / Még a volt köztársaságban.
