Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Kosztolányi Gáspár
144 jött ki velünk Németországba. Eltűntek, és később azt hallottam, hogy kettőt agyonlőttek belőlük a nyilasok. A Rencés is eltűnt, az sem jött velünk, aztán megszökött a két írnokunk is, a Kálmán és a Zoli, ugyanúgy a Prehoffer és a vásárúti unokatestvérem is, a Madarász Vendi. Volt még egy nagyon jó kollégám, a Daubner Béla, egy újvári gyerek. Ő is a rajomban volt. A nagybátyja, a Vojtech Daubner a háború után Pozsonyban volt az országos szakszervezet elnöke. A Béla borbély volt, ő borotvált, meg nyírt bennünket. Amikor a Tiszánál voltunk, annyit szenvedett a ludovikásoktól, hogy az borzasztó, direkt rámásztak, mert ilyen ügyetlenke, finomka volt. „Gázsikám, mentsél meg", mindig mondta, olyan újváriasan „igen bajban vagyok". Amikor Écsről hazalátogattam, anyám mindig mákos rétest csomagolt:- Gázsikám - mondta -, még életemben ilyen jó mákos rétest nem ettem! És végül ő is eltűnt. Volt neki valami megspórolt pénze, meg valami aranya is, és a csallóközi cigányok vigyáztak rá, és így megszabadult. De olyan tenor hangja volt:- Ide figyelj, Béla - mondtam neki -, te miért borbélykodsz? Ha én ilyen hanggal vagyok, a prágai operában énekelnék.- Menj már, te csóró! Én proli gyerek vagyok.- Nem számít, tehetséged megvan, a hangod aranyat ér, Béla! Mit tesz isten, megjövök a háborúból, elmentem az anyjához Újvárba, az mondta, hogy a Béla Pozsonyban van, és a katonai művészegyüttesnek a szólóénekese. No mondom, tessék. Aztán megkaptuk a parancsot, hogy át kell vonulnunk Somorjába, és ott lesz a búcsúztató. Azt hiszem, reggel hatkor indultunk, még édesapámat tudtam értesíteni, és eljött Somorjába. Akik közelebb laktak, annak a hozzátartozói ott voltak. Szilveszter napján búcsúztatták a zászlóaljt a főtéren. Egy pap is adott valami áldást, hogy vigyázzunk magunkra. Mondtam az apámnak, hogy rengeteg katona megszökött:- Fiam, ne próbálkozz vele, rengeteg embert agyonlőttek a nyilasok. Próbálj vigyázni magadra. És fiam, bárhová kerülsz, segíts a civileknek, meg fogod látni, hogy meghálálják! Mire befejeződött a ceremónia, jól lemenőben volt a nap, már olyan szomorkás idő kezdett lenni. Ki Németországba A parancs az volt, hogy Szlovákián megyünk keresztül:- Ki beszél szlovákul a zászlóaljban? Egyedül én voltam, aki tudtam szlovákul. Kaptunk egy szánkót, egy pár lovat, és mentünk; Szabó őrmester volt a parancsnok, jött egy tizedes, és a kocsis, az egy csallóközi volt, jó barna gyerek, azelőtt nem is láttam őt, mert a törzsben volt, a lovakkal. Késő délután indultunk el, és utánunk olyan fél órával indult a zászlóalj is. Az őrmesternél volt a nyílt parancs, nekünk kellett ellenőriznünk, hogy a kijelölt úton el e van készítve a zászlóaljnak a vacsora és a szállás. Először Pozsonypüspökiben, az apácakolostorban kellett megállnunk. Olyan hófúvás, hóvihar volt Szilveszter napján, hogy Csölle előtt nem vettük észre, hol van a szlovák-magyar határ. Oldalt, úgy ötven méterre beljebb az úttól volt a határőrállomás, de semmi jelző nem volt ott előtte. Egyszer csak kiabálnak szlovákul:
