Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Kosztolányi Gáspár
136 lóaljt a régi tisztjeinknek. Még az utolsó éjjel szolgálatban voltam egy szenei gyerekkel, Holler Lacival. A komp persze nem működött, egyszer csak kiabáltak a túlsó oldalról:- Haló, van valaki a túloldalon? Vigyenek át bennünket, segítsenek rajtunk, menekültek vagyunk! Volt egy ladikunk, és a Lacival áteveztünk a túlsó oldalra. A törökszentmiklósi főorvos volt a feleségével, két lányával és négy bőrönddel, egy Opel Kadett autóval menekültek az oroszok elől. Megkért, hogy vigyük át ladikkal. Láttam, hogy az autó hátsó ablakában halomszámra van a kézi horgolt csipketerítő, valószínű a felesége csinálta.- Azt nem viszik el? - kérdeztem tőlük.- Dehogy, isten ments, örülünk, ha ezt el tudjuk vinni! - mutatott a bőröndökre. Otthagyta az autót a töltés mellett, láttam azt is, hogy a kábelokat kiszaggatta, hogy ne lehessen bestartolni, aztán áthoztuk őket. Közben elkezdődött a visszavonulás, a zászlóalj gyalog ment Szolnoktól egészen Ráckevéig. Mikor utolértük őket, mondtuk, hogy mi a helyzet. Jeleztem a Kiss századosnak, a zászlóaljparancsnoknak, hogy mi történt az éjjel, és hogy az autó ott maradt:- Hú de jó volna az az autó nekünk, hogyan lehetne azt áthozni? Mindjárt nézte a térképet, és talált pár kilométerre északra még egy működő kompot.- Ki ért az autóhoz? - kérdezte. Hollernek is volt már hajtásija, meg nekem is, a zászlóaljból csak kettőnknek volt, minekünk kellett valahogyan áthoznunk, mert közben visszanyomták az oroszokat valamennyire. Át is mentünk csónakkal, amit aztán otthagytunk a túlsó oldalon. Odamentünk az autóhoz, a Laci mindjárt rakta helyre szépen a drótokat, ő jobban értett hozzá, már aktív sofőr volt, az apja valószínű taxis, vagy valami szerelő ember lehetett, mert nagyon értett a motorhoz. Ha igaz, szeget nyomott a startkulcs helyére, és azzal bestartolta. Elindultunk, és olyan nyolc kilométerre északabbra volt a komp, azon átjöttünk. Hogy miért nem ment az orvos is arra, nem tudom - talán azért, mert nagyon meg voltak ijedve, a felesége, lányai nagyon féltek, csak azzal jöttek át, ami a bőröndökbe belefért.- Ide figyelj - mondja a Laci -, nem fogjuk utolérni őket.- Hát hogyan?- Úgy, hogy lassan megyünk, ha meglátunk valamit, akkor leállunk valami erdőben. Autózni fogunk. így is történt, sokszor láttuk az alakulatot, mentek előttünk. Maglód előtt olyan egy faluval értük utol őket, mert én már szabódtam neki:- Laci, ebből baj lesz, ide figyelj.- Mit vagy beszarva? De aztán mégis egyesültünk velük. Kibeszéltük magunkat, hogy Tápiószelénél a csendőrség megállított bennünket, el akarták venni az autót, ott álltunk egy napig, aztán nagy nehezen visszaadták. Be is vették, úgyhogy nem kaptunk megrovást érte. Mikor odaértünk Maglódba, betettek bennünket egy iskolába, se ajtaja, se ablaka; Maglód ott van közvetlen Pest környékén, a bombatámadások alatt kitörtek. Akkor is fájt a torkom, és az apám mindig azt mondta, hogy „Fiam, ha beteg vagy, torkod fáj, istállóban kell aludnod”, merthogy az az ammóniaszag segít valamit. Hát
