Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Gányovits Alfonz
mert ez a gyár a lágernak a szélén volt, folyó volt mellette. Akik akartak, felültek a kocsira, és elvitték őket a meccsre. Mink is mentünk, mert a mi szobánkból is játszott ott egy pesti gyerek. Visszafelé már nem autóval mentünk, mert úgy vették a kanyart, hogy majdnem beborultunk az árokba. Akkor azoknak nyáron nem volt ajtó, csak lánc volt helyette, a sofőr meg csak röhögött. Aztán a mieink megnyerték a meccset, és akkor este valamit kaptunk. Már nem is tudom mit, de sokat kellett adniuk, mert sokan voltunk, az egész tábor kapott, nem ám csak akik ott voltunk drukkerok. Wolfsburgban voltunk, amikor 1945. október 19-én jöttünk volna haza. Kivittek bennünket az állomásra, már be is voltunk szállva a vagonokba, egyszer csak megállt a dzsip és azt mondták, hogy nem lesz utazás, vissza kell menni a táborba. Csak aztán tudtuk meg, hogy a határnál az amerikaiak átadtak valami transzportot az oroszoknak, ott aztán az oroszok lezárták a vagonokat, meg se álltak Magyarországon és indíts, vitték Oroszba őket. Azt mondták akkor, hogy jó pár szerelvényt elvittek, az már egypárezer ember lehetett. így aztán leállították a hazamenetelt. Egy hónapjára rá, november 19-én is visszamaradt a szerelvény. Akkor is ott álltunk a szerelvény előtt, már be voltunk osztva a vagonokba. Mikor szálltunk volna be, megállt egy autó, felállt egy tiszt és lefújta a beszállást, mehettünk megint vissza a lágerba. Még emlékszem, 1945 karácsonyán szereltek le valamilyen magyar alakulatot, addig azok őrözték az angoloknak a fegyverraktárjukat, ott Wolfsburgban - csak akkor vették el a fegyverüket, addigiéi voltak fegyverkezve. Wolfsburgban 1946. február 20-ig maradtam. A magyarországiak mentek magyar táborba, mink meg mentünk cseh táborba. Aki akart, oda jött, aki akart, ment a magyarokkal. Azok aztán felkerültek Eisenzbe, még Hamburgtól föl, a tengerpartra. Minket meg elvittek a csehszlovák táborba, Fallinbostelba. Ott egy kis táborocska volt, ott már nem voltunk sokan. Csehszlovák tábor volt, de angol vezetőség volt ott is. Megvizsgáltak bennünket, hogy nem-e vagyunk besütve mint SS - ez talán már nem is az első eset volt, mert azt hiszem, egyszer Elzében is kontrolláltak így bennünket. Alattunk volt az SS-ek tábora, rá lehetett látni, mert mi olyan dombon voltunk. Azok dróttal voltak elkerítve, katonák őrözték őket. Azokat őrözték, de minket nem. Egyszer az SS-ek két őrt lelőttek az esti számolás közben. Aztán jött a hír, hogy minden SS-t levetkőztettek meztelenre a placcon, átnézték a ruhát, de a fegyvert nem találták meg. Később már úgy kontrollálták őket, hogy föl voltak sorakoztatva és páncélos kocsiból olvasták őket meg: féltek, hogy megint lesz valami. Hazafelé Aztán Fallingbostelből elvittek minket Pilsenbe. Oda már vöröskeresztes kocsival jöttünk, nem marhavagonban. Volt valami kíséret is velünk, de nem nagyon őrözték. Pilsenben bejött két cseh civil a kocsinkba, és átnézték a holmijainkat. Tőlem nem szedtek el semmit, de volt, akitől elszedtek. Itt is volt orvosi vizsgálat, megnézték, hogy nem-e vagyunk besütve, mint az SS-ek, keresték a tetoválást a hónunk alatt. Voltak olyanok, hogy hoztak magukkal pisztolyt, vagy valami szuvenírt. Énekem is volt egy 6.35-ös kis pisztolyom, egy halott némettől vettem el. Ki is fúrattam, hogy ne lehessen használni, de azt még Pilsen előtt kidobtam, mert féltem, hogy baj lehet belőle. 127
