Kőrös Zoltán (szerk.): Nyugati fogságban. Felvidékiek amerikai, brit és francia hadifogságban - Elbeszélt történelem 4. (Somorja, 2016)
Ásványi László
112 elfogyasztani. Többek között: kenyér, keksz, húskonzerv, szardínia, csokoládé, jam, kávé, levesek, kakaó, dohány, cigaretta stb. A vonatot cseh katonák és vöröskeresztesek kísérik. 1946. III. 2-3. Saarburg-Baden-Rastatt-Durmersheim-Karlsruhe. A vonatban, ahol 19-en vagyunk egy kocsiban, mindenki egy ágyban, állandóan fűtünk, így az utazás nagyon kellemesen telik. Karlsruhe-Bruchsal-Heilbronn-Swábisch Hall-Ansbach-Nürnberg-[Sulzbach] Rosenberg-Amberg-Schwandorf-Roding- Cham. 1946. III. 4. Cham-Furth[im Waldj-Kdyné-Klatovy-Pfeštice-Plzeň. Kdynénél léptük át a cseh határt. A csehek és morvák itt maradnak Plzeňben, mi délután megyünk tovább: Plzeň-Rokycany-Hoŕovice-Zdice-Beroun-Karlštejn-Praha. Az állomásról este gyalog megyünk egy 5 km-re fekvő piszkos táborba, ahol oroszországi német foglyok vannak. Itt padláson vagyunk elhelyezve egy istálló felett, szalma, takarók nélkül. Praha nem mutat egyáltalán háború utáni képet. Az üzletek tele vannak, a forgalom nagy, az emberek vidámak, a bombázásnak nyoma sem látszik. 1946. III. 5-7. A prágai táborban vagyunk. Az élelmezés nagyon gyenge. Szerencse, hogy hoztunk magunkkal. Úgy kezelnek minket, mint hadifoglyokat. Szerencse, hogy sokáig itt nem maradunk. 1946. III. 8. Délután villamossal megyünk a Masarykovo nádraží-ra, ahol személyvonatra szállunk. Praha-Kolín-Pardubice-Choceň-Česká Trebová. Körülbelül egy hét múlva jött a hír, megyünk haza. Akkor autóval valahova elvittek az állomásra Épernay-be. A vagonban már emeletes ágyak voltak felszerelve, több mint valószínű, hogy betegeket szállító vonat volt. Egy vagonban tizenheten, mindegyik kapott egy ágyat, és berendezkedtünk. Mentünk hazafelé Bajorországon keresztül. Az út simán ment, szabályosan, etettek. Gyakran kaptunk jó dolgokat és sokat, az olyan hizlalókúra volt, kedveskedtek. Az már egy hosszú személyvonat volt, legalább tíz, vagy talán több vagon is volt, ez a hosszú, gyorsvonati vagon, pullmankocsik voltak átalakítva, beépítve emeletes ágyak, ez valami kórházi vonat lehetett. Cseh személyzet volt, azt tudom, hogy katonatisztek is voltak, ha jól tudom, az mind csehszlovák uniformisban volt. Civilek is jöttek velünk, csehszlovákok, de nem tudom, honnan, kik voltak. Pilsenben a cseheket leválasztották, azt az ablakon keresztül láttuk. Szlovákia déli részéről azok szinte mind magyarok voltak, ritkaság, hogy igazi szlovák magyar katonaként fogságba essen, de ilyen is volt. De a cseh és a morva, hogy az mit keresett kint - lehet, hogy ők a németeknél kényszermunkán, vagy önkéntes munkán voltak, hát élni valamiből kellett. Tovább mentünk Prágába, ott egy borzasztó hosszú gyaloglás volt a városon keresztül. Röhögtek, köpködtek ránk a csehek, a magyar katonákra. Egy laktanyaudvarra vittek, az csúnya hely volt, legalábbis nekünk olyan hely jutott. Az tulajdonképpen egy épületnek a padlása volt, ott szalmazsák, vagy csak szalma volt leterítve. De ott is talán csak két napig voltunk, nem sokáig. Kivizsgálás nem volt, de ott a cseh katonák állandóan fegyverrel jártak köztünk. Szemtelenül viselkedtek velünk szemben, ott megint úgy éreztük magunkat, mintha foglyok lennénk. Nekem birgerli csizmám volt, olyan fűzős, ez a magyar hadseregnél szokás, ott kaptam mint tiszt, a cseh erővel le akarta cserélni, hogy azt vessem le, hoz bakancsot és hogy ez az övé lesz. Majdnem összeverekedtünk - hát milyen jogon? Úgy akartak bánni velünk, mint a foglyokkal, örültünk, mikor onnan elmehettünk. Hogy alattunk
