Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)
Tóth Károly
85- Figyelje az embereit - mondta a szakács a századosnak -, mert ha beszökött egy-két ember, az utolsó egy kettő nem kap enni!- Persze hogy figyelem! - mondta a százados. Már nem léphettünk ki se. A csoport közepén voltunk. Elfordítottuk a sapkánkat, jól lehúztuk, és csak az ételünket figyeltük, nem néztünk szemközt senkivel. Én máris ittam a zupát, ha milyen forró volt is, ledöntöttem. Intettem, hogy már megittam, de a Lénárt mutatta, hogy még nincsen készen, nem tudta a forrót olyan gyorsan meginni. Egyszer csak megfogta a vállamat valaki, felállt a szőr a hátamon:- Hallja, hallja, maga nem a Tóth Péter bácsinak a fia? Hiszen már magát régen ki harangozták! - Nem fordultam meg, de mondtam:- Ami, Pikier Ami!2 Ami, hát miért magázol te engem? - mert öregebb volt, mint én.- Már tégedet régen kiharangoztak!- Nem baj - mondtam neki -, fontos hogy itt vagyok! Majd beszélgetünk, ha megesszük. De akkorra mi történt! Csapódott a konyha fedele: Száz! - mondta a szakács. Kilencvennyolc! - mondta vissza a százados. Száz! - nem hagyta magát a szakács. - Maga nem tanult meg az iskolában számolni! Ez száz ember, aki kapott! Már mi nézkedtünk egymásra, de nem szólhattunk. Intettem a Lénártnak, hogy lassan menjünk kifele a tömegből. A százados az nem akarta, hogy két embere ne kapjon, és erőszakkal azt állította, hogy kilencvennyolc. De hát a szakács száz százalékra tudta:- Ez száz! Még a mennyországban is száz ember! Állítsa sorba az embereit! Hú a szentjét, gondoltam magamban, ez már baj! Már most ránk ismerhetnek, de nem csak a százados, más is megismerhet. Csak intettem, nem is beszéltünk, hogy a szomszéd ne mondja, hogy itt van két ember, akik bizonytalanok. Kihúzódtunk a tömeg szélére, abba az irányba, ahol a drótot már előre fellazítottuk. Meg volt beszélve, hogy először a Lénárt húzza fel, hogy át tudjak ügyesen bújni, aztán én felhúzom neki és meglógunk. Már a drótnál voltunk, egyszer csak halljuk:- Ahol szalad a két ember! Ahol szalad a két ember! Fogják meg! De nem volt kinek, mert a száz ember bent volt a drót között. Akkor már jöhettek - leengedtem a Lénárt után a drótot, futottunk a sok ember közé, és a sapka se volt már a fejünkön. Ilyeneket is megcsináltunk. Ez a gyomor. A hosszú út a 8-as lágerbe Aztán végtére elvittek bennünket az utolsó lágerbe. De hát hogyan mentünk mi! Kilökettek minket, ki kellett szánnunk, és a vagonokat már vitték is a frontra. Oda kellettek, az volt az első, nem pedig a hadifogoly-szállítás. Gyorsan volt szükség rájuk, és 2 A találkozás helye valószínűleg egy Szambor [ukr: CaMÓip] melletti hadifogolytábor. Kocsis Győző a 2. világháborúban meghalt vágkirályfaiakról szóló munkája (Akikért nem szólt a harang, Vágkirályfa, 2011) szerint Pikier Ambruzs 1944. december végén jutott hadifogságba Kelet-Szlovákia déli részén, és 1945. január 20-án Szamborba vitték. Ezek után nincs róla hír. A Keszeli Jánosné Rajj Júliával készített interjúk (2014. november. 27, 2015. február 21.) is Szamborra utalnak - a visszaemlékezés szerint Keszeli János Szulló Lénárttal raboskodott a szambori fogolytáborban.
