Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)
Kőrös Zoltán: Előszó
47orosz tiszttől is kérdeztük, aki a parancsnok volt, hogy miért nem megyünk. Azt mondta, hogy Csehszlovákiának nincs hadifoglya. De hogy ha akarunk, elmehetünk. De hát hova? Romániában voltunk, abban az időben nem lehetett átjönni Csehszlovákiába, hogy csak fogom magam, és átjövök. Megjegyzem, az orosz tiszt is azt mondta, hogy már mennénk el, hogy ő is mehessen vissza. Ki szoktunk menni, lázongtunk, sztrájkoltunk, nem ettünk, nem vettük fel azt az egy kis ennivalót se, hogy valami csak legyen velünk. Egyszer megállt ott az állomáson egy ember vasutasruhában és kérdi, hogy maguk kik? Rajtam például egy német katonaruha volt, meg pufajka. Mondjuk neki, hogy itt vagyunk harminckilencen Csehszlovákiából, de nem tudunk átjutni. Hát ki a parancsnokuk? Aztán elvittük ötét a parancsnokhoz és mondta neki, hogy átvisz bennünket. Úgy is lett.” Farnbauer Béla a hazaérkezésekor egy vizsgálaton esett át, ami alatt olyan személyeket kerestek, akik valami bűntettben voltak gyanúsak: „Feltett kézzel kellett kijönni a lágerből, mert az SS-nek be volt tetoválva a vércsoportja a hónuk alá, hogyha a harcokban megsebesülnek, akkor ne kelljen még a vércsoportot vizsgálni, mindjárt kaptak vért. Állítólag egy tizenhét éves srác eljött egészen Romániáig - én nem láttam, csak hallottam -, aztán sírt, mikor visszavitték ötét. Volt ilyen is.” A szovjet vezetés már az 1945. évi repatriációknál két alapvető kritériumot szigorúan érvényesített. A szabadon bocsátás és hazatelepítés nem vonatkozhatott a vérengzések résztvevőire, az SS, az SD, az SA egységeinél szolgáltakra, gestapósokra, a hírszerző és kémelhárító szervek, a csendőrség és rendőrség egykori munkatársaira, a megszálló egységeknél szolgáltakra, a fasiszta pártok (köztük a Nyilaskeresztes Párt is) és szervezetek vezető tagjaira, a hadifogságban elítéltekre és valamennyi felsorolt szempontból gyanús egyénre.38 Az SS-ek39 keresését az adatközlőim legnagyobb része említette. Jankovics Lászlót például már rögtön a fogságba esése után vizsgálták, de későbbi szűrésekre nem emlékezett. Hideghéti Flórián és fogolytársai a Szovjetunióba való megérkezésükkor élték ezt át: „Bevittek minket Szesztrojba, és hatalmas orvosi vizsgán mentünk keresztül. Levetkőztettek meztelenre, a hónunk alját nézték meg, mert ott voltak a német SS-ek betetoválva, ott volt nekik a vérkép. Ezeket rögtön vitték onnan el, büntetőtáborba. A jugoszláv gyerek, akivel az elejétől kezdve együtt voltunk, az jó kollégám lett jó, belevaló gyerek volt. Megnézték, és be volt tetoválva a hóna alatt - SS volt. És nem mondta meg nekem soha. Utána, mikor hazajöttem, írtam Újvidékre, oroszul írtam, szlovákul, magyarul, de soha nem kaptam rá választ.” Ahogy már említettük, nemcsak az SS-eket keresték, hanem mindazokat, akik gyanúsak voltak. Amikor Pathó Ernő megtudta, hogy haza fog menni, nem akarta elhinni. A foglyokat a munka után fürdetni vitték: „Kihajtottak a kapuhoz mindenkit, és akkor ott olvasták a névsort, hogy lépjen ki ez és ez. Olvassák, és már a harmadik, negyedik gyanús volt nekünk, mert már ismertük egymást. Rendőrök, 38 Varga 2009, 169. 39 Az 1942. február 12-i magyar-német SS-toborzási egyezmény lehetővé tette a magyarországi németek belépését a Waffen SS-be, de még tiltotta a toborzást a honvédségben szolgálók körében. Az 1943. június 1-jei második egyezmény már kiterjedt a honvédségben szolgáló, önként jelentkező népi németekre is. A harmadik egyezmény 1944. április 14-én pedig elrendelte a háború tartamára 17 éves kortól a magyarországi németek kötelező sorozását. A három akció eredményeként kb. 122 000 fő lépett a Waffen SS kötelékébe. Varga 2006, Dokumentumok, 577.
