Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)
Kőrös Zoltán: Előszó
48csendőrök voltak, azokat különállították. Volt ott egy teherautó, kettő-három katonával, felültették őket oda, és elvitték. Hogy hova, senki nem tudja.” Néha még ártatlanok is problémákba keveredtek, ahogyan Hoffer István is említette: „Fel kellett tenni a kezünket, és reflektorral nézte az orosz, hogy nincs-e tetoválás. Énnekem is volt ám kelés annyi, de nem hagytam felvágni és elmúlt, úgyhogy nem látszott semmi. De az a jókai ember, akinek felvágták - arra azt mondták, hogy kiégette az SS-t. Úgy sírt... Hogy aztán haza-e engedték, nem tudom.” Néhány visszaemlékező azt is említette, hogy NKVD-s ügynökök vizsgálták őket ki. Egyik ilyen kivizsgált Hideghéti Flórián volt: „Volt az egyik NKVD-s tiszt, és volt még egy, azt mondták, hogy az zsidó. Olyan hatalmuk volt, hogy azonnal el volt ítélve az ember. Bevitt engem a szobába, és azt mondta, hogy kapott Magyarországról levelet, hogy én Voronyezsnél, meg nem tudom hol harcoltam. Mondtam neki, én ott nem harcoltam. Olyan egy óráig gyóntatott. Oroszul. Volt, amit megértettem, és volt egy tolmács is. A végén eszembe jutott, hogy megvan a katonakönyvemnek az első oldala, amit kitéptem és eltettem. Mutattam neki: ocseny charaso, azt mondja, idu domoj. És hogy durák, miért nem mutattam meg mindjárt az elején.” Néha az is előfordult, hogy az illetőt nem a tetoválása árulta el, ahogyan ennek Štefan Vitek is szemtanúja volt: [fordítás szlovákból:] „És voltak olyanok is, akik egymást árulták el. Amikor Focsaniban voltunk, történt egy olyan eset - a lágerben jártunk erre-arra, igaz? Egyszer csak egy SS-t, aki csehszlovák egyenruhába volt átöltözve, megismert egy cseh gyerek. Ilyen esetek is előfordultak.” A romániai tranzitlágerek után a foglyok legnagyobb része Magyarország irányába tartott. Kosa Rudolf és Kovács Antal, akik még 1945 nyarának végén kerültek el Romániából, Szegeden keresztül jöttek hazafelé. 1945. augusztus végéig a szegedi táborból kb. 16 ezer foglyot engedtek el, ezek között már nagy valószínűséggel azok is benne voltak, akik a Szovjetunióból és Romániából tértek haza.40 „Szegeden azt mondták - emlékezett vissza Kosa Rudolf -, hogy mindenki menjen, megkapjuk a végelbocsájtó levelet. Onnan aztán mentünk vonattal Pestre. A vagon tetején voltam, mert annyi nép utazott Szegedről Pestre.” A máramarosszigeti szerencsés esete után Kovács Antal is Szegedre volt irányítva: „Beültünk a vagonba, elindult a vonat Szegedre. Ott adtak bumázskát, orosz fölszabadító papírt, és mindenki mehetett, ahova akart. Már akkor egy transzport katona ment haza, a bátyám meg azok között volt és megismert, én is megismertem őtet, hová mentek? Hogy mennek haza. Aztán Szegedről jöttünk vonattal Komáromig, ingyen. A katonaruhában nem kellett fizetni sehol, csak annyit mondtak, hogy a gyorsra nem szabad menni, csak a személyvonatra, az alacsonyabb osztályokra lehet csak felszállni." Később a debreceni Pavilon laktanyán át mentek a hazaérkező személyek. Debrecenben a hadifogoly-átvevő állomás 1946. augusztus 11-én kezdte meg a működését, és gyakorlatilag 1949-ig fogadta a hazatérő hadifoglyokat.41 A Debreceni Hadifogoly Átvevő Bizottság jegyzőkönyvei szerint 1946 és 1949 között mintegy 207 ezren érkeztek Debrecenbe.42 A foglyok még itt sem voltak szabadok, az állomásról az átadó-átvevő táborba kellett menniük, ahol élelmezték és egész-40 Bognár 2012, 398. 41 Varga 2006, Dokumentumok, 587. 42 Stark 2006, 251.
