Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)

Merva Arnold

MERVA ARNOLD

260 Derkácsnak még az lehetett volna a mentsége, hogy akkor az az illető szabotál, nem teljesíti a kötelességeit. Őt azért küldték oda, hogy minket hajszoljon, ennek eleget akart tenni. Gondolta, hogy ez egy jó eszköz, ha ő felét elvonja a kenyerünknek. Baranovicsiben volta kenyérgyár, az tőlünk olyan huszonöt-harminc kilométerre lehetett, de általában kihozták a kenyeret, olyan hat-hét kilométerre, Pogarelciben volt a legközelebbi vasútállomás, egyenes út vezetett odáig, de a dombokon keresztül. Hogy Derkácsnak egyáltalán volt-e belőle tényleges haszna, azt nem tudom - lehet, hogy tényleg csak eleget akart tenni a kötelességének, és ezzel fogott meg bennünket. De lehet, hogy a kenyérgyár úgy számolta el, hogy mi továbbra is kapjuk a hatvan dekát, és közben nem: aztán hogy kinek a zsebébe ment, mi erről nem tudhattunk.

Aztán télen jött egy ellenőrzés, azoknak elpanaszkodtuk az egészet. Kint voltunk, nagyon csúnya idő volt, hófúvás, és a fennsíkon három alak jött, már messziről figyeltük őket, hát ki a fene lehet ez? Odaértek hozzánk, két férfi és egy nő volt, a nő kivált közülük, mert neki rendesebb bundája volt. Kiderült, hogy a mi lágerünkbe mennek, komisszióba. És akkor rátettünk mi is, hogy jó, hogy idejönnek, mert nekünk panaszaink vannak. És akkor még ott kint elmondtunk mindent, mert a lágerünk még olyan négy-öt kilométerrel távolabb volt. Bementek a táborba, elővették a Derkácsot és kivizsgálás lett belőle. Ez február közepéig húzódott, akkor váltották le. Pedig rimánkodott nekünk, hogy »sz/us/«, szóval már akkor testvérkék voltunk neki, »ne valljatok ellenünk!« Mikor kiderült ez, és már feljelentés lett a dologból, szerkesztett valami ilyen védelmi kérvényt, és alá akarta íratni velünk. De elkövette azt a hibát, hogy bejött hozzánk, és a nagyteremben, ahol legtöbben voltunk, ott akarta aláíratni. Ha a parancsnoki szobába egyenként behívatott volna, aláírtuk volna. Ha nem is akartam volna aláírni, de ott ő rákényszerített volna, ha egyedül vagyok vele szemben. De bejött oda hozzánk, abban a tudatban, hogy a foglyok azok hülyék, és az első pillanatban, mikor a tolmács lefordította, hogy mit akar, akkor mindjárt felhangzott, hogy »alá ne írd, mert agyoncsapunk!!!«, és hát senki se írta alá. Ezért aztán őt elvitték feleségestül. Aztán hogy mi lett velük, hogy kapott-e érte valami büntetést, nem tudom. Dicséretet biztos nem kapott, ha rábizonyították, hogy zsebre tette azt, amit rajtunk megspórolt - akkor ő ki volt nyírva, biztos öt-tíz esztendőt kapott, mert ott más szám nem is létezett. Az öt esztendő az még kedvezményes volt mindenkinek, ha csak annyit kapott. Azt egyszerűen azért is adtak, ha valaki fogságba esett, mert az árulásnak számított. Sok ilyen marhaság volt, mert a három és fél esztendő azért hosszú idő, az alatt rengeteg dolog előfordulhat az emberrel.

Derkács helyett kaptunk egy nagyon stramm, magas gyereket, nem tudom, honnan szedték elő, de nagyon vagány volt. Az mindig olyan vasalt volt, mintha kidobott német tiszt lett volna, nagyon adott magára. Vele nem volt a világon semmi bajunk, normálisan kaptunk mindent. Ő volt aztán a lágerparancsnokunk végig, jobban mondva, mintha lágerparancsnok lett volna, mert a világon semmit nem foglalkozott velünk, csak éppen tudtuk, hogy hát van parancsnokunk is. Amikor unatkozott, nem tudott hova lenni, és jött ki hozzánk. Egyszer bent a lágerben dolgoztam, festettem, és a kaputól integettek, hogy menjek, megyünk ki az állomásra, Pogarelcibe. Odajött egy Studebaker, és kivitt minket. Egy vagon fa volt ott, és hogy ezt fogjuk őrizni. Hárman voltunk kint, egy erdélyi gyerek volt a megbízott, az vigyázott ránk, és volt egy másik gyerek, nem is emlékszem honnan. Már este meg akartunk fagyni, mert nem jöttek értünk, így aztán a fa mellett tüzeltünk, szedtünk össze mindenféle hulladékot, még a fából is törtünk le. Aztán elbeszéltük egymásnak az életünket, egész napot kihúztuk így, aztán megint nem jött senki értünk. Aztán harmadnap jött a Studebaker,