Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)
Merva Arnold
bennem a jóakarat megvolt, mert emlékeztem a címre, de nem találtam meg. Nem tudom, kinek mije lehetett, miért kellett valakinek rejtőzködni. Lehet, hogy csak egy ismerőse volt, és annak üzente azt, hogy ő életben van. Elég az hozzá, hogy aztán kikéredzkedtem. Adtak egy foltos gúnyát, odajött egy Studebaker, ilyen amerikai teherkocsi, rajta megint csak egy katona, ott fent állt mögöttünk, és daloltunk az egész úton. Csak az nem tetszett, hogy megint befelé visznek bennünket, nem ki az országból. Kalpenyica Mikor már odaértünk Baranovicsibe, no akkor már meg van tolva az egész. Aztán Baranovicsit elkerültük, és Kalpenyicába jutottunk, az olyan öt-hat kilométerre lehet Baranovicsitól. Odaálltunk a láger elé, és a kapun belül mindjárt csődület lett, épp olyan rongyosak voltak, mint előzőleg. Na, jó helyre jöttünk mi.- Hát veletek mi van? - kiabáltak.- Megyünk haza.- Mentek ám! Nekünk is azt mondták. Kalpenyicán nemzetközi láger volt, csúnya egy kis helyre összezsúfolva, hosszú, föld alatti bunkerokkal, teljesen a földből nőt ki a tető. Gömbfával volt kitámasztva a fal, hogy be ne omoljon, mert Fehéroroszország az tiszta homok, mintha abból épült volna fel. Nagyon-nagyon ócska hely volt. Voltak ott románok, németek, lengyelek, finnek, franciák, ott minden volt, azt mondták, hogy valami tizennégy nemzetiség. De nekünk a többi nemzetiséggel kapcsolatunk nem volt, mindenki csak a saját társaságával volt. Mi, magyarok a románokkal voltunk a leghangosabbak, mert sokan voltunk. Franciák is voltak, valahogy ott felejtették őket, mert a franciákat még 1945 nyarán hazavitték. Rüdersdorfban voltunk, a láger mellett vezetett egy út, és láttunk egy egész autókaravánt francia zászlókkal, integettek nekünk, énekeltek, mint a veszettek, vitték őket haza. Hogy hogy kerültek azok fogságba, vagy miképpen, fogalmam sincs. Az ennivaló káposztalevél volt, meg aztán a tarlórépa, már szép leveles volt. Gömbölyűre nő meg, ha hagyják megnőni, annak a levele, de belevágták azért a répáját is itt-ott. Az étel olyan zöld volt, mint a békanyál, az alján csak egy kis kukoricasrót, dara, ez volt az egész, nem tudom, hogy olaj volt-e rajta egyáltalán. Szörnyűségesen gusztustalan volt. Aki nagyon jól dolgozott, vagy pedig közelállója volt a konyhán, az kapott még duplát is belőle, hogy boldoguljon. Vagy az aljából, ahol volt egy kis kukoricasrót is. Kalpenyicán azt a stratégiai utat csináltuk, ami tulajdonképpen a Moszkva és Berlin közötti távolsági útnak készült. Még az első világháború alatt elkezdték csinálni, és akkor is hadifoglyok dolgoztak rajta: hol oroszok, hol meg német hadifoglyok. Aztán az abbamaradt, de a tervek megmaradtak. És a tervek szerint történtek rettentő hülye dolgok is, mert ottan hullámos a talaj, és mind homok. Ezt az utat építettük, és ezt több vasútvonalat kellett, hogy keresztezze, hatalmas felüljárókat kellett építeni a vasút felett. És oda talicskával, meg noszílkával kellett felhordani a földet. Noszílkának nevezték azt a nyolcvanszor nyolcvan centi lapot, aminek két oldalán volt fogója, azt megraktuk földdel, amennyire lehetett, akkor két ember megfogta, aztán gyerünk, felcipelni oda. A töltésnek legalább a hat méter magasságot el kellett érni, a koronaszélesség tizenegy méter volt. Abba tömérdek föld ment, több százezer köbméter fért bele. És azt a földet mind ott mellette kellett kitermelni - minél mélyebbre 255
