Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)
Merva Arnold
azon a tető, amit bent oszlopok tartottak, és a bunkernak a teteje gyönyörűen befüvesítve. Az osztrákok nagyon rendben tartották a lágert. És a bunkeroknak az oldalán, a falazott részen körülbelül egy méter magasságig csempékből, cseréptöredékekből voltak mozaikok kirakva, virágok, meg minden jaj de tetszett nekünk! Hát azt mondtuk, hogy ez nem létezik, ide hoznak minket? Ez lehetetlen, mi már akkor egy esztendeje a nyomorúság mélységéhez voltunk szokva. És aztán mikor bevittek, mindjárt az első bunkerba, lementünk, és ott meg mindenkinek külön szalmazsák, fehér lepedővel leterítve, vánkos. Istenem! Nem paplanos ágyban feküdtünk, de mégis már emberi viszonyok közt. Emeletesek voltak ott is a priccsek, de csak egy emelet volt, mindenkinek külön szalmazsák, külön pokróc, hát az mennyország volt nekünk. Én nem tudom felfogni, komolyan. Lehet, hogy az a vezetőségnek volt olyan propagandalágere. Elképzelhető, mert ők a propagandáért mindent elkövettek: hogyha jönnek valakik, akkor »ne nézzetek jobbra, mert ott a németek vannak, itt vannak az osztrákok, ezt nézzétek meg!« Valószínű, újságírók számára volt kitalálva az egész. Képesek voltak a szegény osztrákokat hülyíteni azzal, hogy »nemsokára mentek haza«. Az osztrákok csodára örültek nekünk, azt mondták, hogy »látjátok, már a magyarok és az osztrákok megint egy helyen lesznek, megint lesz az Osztrák-Magyar Monarchia, még a bajorokat is hozzánk vesszük, és akkor lesz egy nagy állam itt, Bajorország, Ausztria, Magyarország, együtt leszünk«. Lettünk! Jártunk ki munkára, méghozzá nem is könnyűre. Téglagyárban voltam, de nem többet egy hétnél, csak egypárszor kerültem oda. Az ott kemény dolog volt megint, mert volt ott egy rokkant felügyelő, mindig görbe vasbottal járt, az volt a kezében. Komolyan féltünk tőle, mert ha azzal megüt, hát akkor nekem végem. És képes lett volna, mert lehet, hogy hadirokkant volt, és az fájt neki. Meg az, hogy hát ő parancsol itten, most az ő kezére vagyunk adva. Mindig káromkodott, mindig hajtott bennünket. Raktuk be a nyers téglákat a téglagyárnak az alagútjaiba, ahol ki lettek égetve. Ott kellemes meleg volt, mert ott folyamatosan ment az égés, a félig kihűlt téglát kihordták onnan, és akkor annak a helyébe rakták a nyers téglát. Érdekes megoldás volt, nem jártam be az egész téglagyárat, mert én csak a téglának a behordásában vettem részt. Keskeny vaslemezek voltak lerakva, azokon kellett tolni a talicskát. De ha feltettek ötven téglát a talicskára, azt elég volt betolni az embernek, mert az kitett egy mázsát is, mert egy nyers tégla megvan két kiló. És az volt a szabály, hogy ötvenet kell rakni, hogy tudják ellenőrizni, hogy mennyi ment be. Mintha nem lett volna mindegy, hisz a kutya se viszi el onnan a tégládat! De hát tudni akarták, mert minden normára ment, és nekik jelenteni kellett. Aztán a jelentésben mindig háromszor annyi volt, mint az igazi termelés. Volt ott egy iparvágány, két sínpár egymás mellett, és ott az egyikre rakodtunk. Gömbfákat hordtak oda ki, lerakták az egyik oldalra, mi átgurítottuk a másik oldalra, és fel kellett raknunk a vagonokra, ez volt a munkánk. Aztán egyszer az egyik kocsi lecsúszott a sínekről, amik szétnyomódtak. Egy hosszú farúdnak a segítségével valahogyan sikerült fölemelni a vagont, megpróbáltuk odébb tolni a sínt, és aztán úgyahogy föltettük a sínre, lehet, hogy csak másfél centi volt rajta: csak addig álljon a helyén, amíg mi elmegyünk haza. Aztán ha megmozdították, valószínű, hogy megint lecsúszott róla. Az oroszoknál minden olyan félig romló állapotban volt, ott tökéletes dolgot az ember nem is láthatott. Minden csak úgy volt összecsapva, összefércelve. Valahogy a vezetőség is úgy élt, hogy nem érezte egy pillanatig se biztosnak a helyét. Sehol. Mindenki félig úton volt mindig, mert bárkit bármikor leválthattak, és soha nem is tudta, hogy miért. Csak lehet, hogy azért, mert valakinek a valakije, haverja, vagy mit tudom én kije volt, annak kellett az a hely. Nem azért, mert rosszul dolgozott. 253
