Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)
Merva Arnold
Egyszer nagy lármát hallunk onnan középről, a bejárattól. Fogtuk magunkat, és a prices tetején mentünk oda középre. Hát úristen, egy olyan körülbelül velünk egyidős megtermett német srác volt, és azt ütötték, püfölték. Ellopta valakinek a kenyerét. A gyerek már lezuhant, és akkor is csak tovább rúgták, ütötték. Másnap a gyerek meghalt, mert állítólag a veséi szakadtak le. Szóval ezt láttam, egy darab kenyérért! Azt ettük, amit kaptunk, az pedig túl kevés volt. Ott igazán a kenyér volt az egyetlen dolog, ami talán még tartotta bennünk a lelket, és ha valaki az ellen vétett, ott nem volt aztán Péter bácsi. Volt úgy, hogy az életével fizetett érte. Ilyen törvények voltak. Ezek már a mi törvényeink voltak: ha orosztól elloptál valamit, az nem volt bűn, de egymástól nem lehetett, az rettentő szigorúan meg volt torolva. Meg volt mindenki rettenve ugye, mert körbeálltak az emberek, az egyik biztatta, másik mondta, hogy »elég már, ne bántsd a gyereket«, szóval kiabálás volt. Egy szebeni szász gyerek is volt ott, beszélt magyarul is, de olyan buhuhu, medvehangon, alakja is vaskos volt, hát az volt a legkegyetlenebb, az ütötte legtovább, az bele volt vadulva. Hát már nem gyerek volt, ő olyan harmincöt, negyven körüljárhatott, már amennyire az ember megtudta akkor ítélni azoknak a szőrmók embereknek a korát. Mert borotválkozás meg ilyesmi nem volt, ahhoz nem jutottunk hozzá, csak ha esetleg a fürdőben volt borbély is, és akkor az lenyúzta egy kicsit az embert. Szóval embertelen körülmények voltak. Mind hadifoglyok voltunk, mind katonaságtól kerültünk oda, nem mint büntetettek. Hogy aztán kinek milyen magánélete volt, én azt meg nem tudom mondani, attól függetlenül lehetett még valaki bűnöző. Például ez a szász ember: én azt már egy elvetemült gyilkosnak mondhatom. És az hány embert verhetett meg. Akinek vérében van ez a vérengzés, és ha hatalma van hozzá, lehetősége, hogy üssön másokat, az üt is, de hogy milyen következménye van annak az ütésnek, azt már ő maga se tudja, azzal nem törődik, mert ő megmutatta, hogy ő az erős, és ha lehetőség van, kihasználja azt, tehát az már tulajdonképpen bűnöző. De elítélt bűnözők, akik a büntetésüket ott töltötték volna közöttünk, nem voltak. Ezt a grazsdanszkit, ami a 12-es láger volt, ezt én úgy fordítottam, gondoltam, hogy ez polgári láger, tehát nem hadifoglyok számára lett megteremtve, csak aztán mi foglaltuk el. A többit elvitték valahova, mert lehet, hogy azok éppen köztörvényes bűnözők vagy politikai bűnösök voltak, mit tudom én. És később se találkoztam elítéltekkel, mi el voltunk zárva mindenkitől. Általában olyan híg leveseket kaptunk, a hét deci alján volt egy kanálnyi lencse, hántolt árpa, vagy búza, burisnak hívták azt, ezt ettük a rizs helyett. Mert rizs nem volt már akkor évek óta, mi azt nem ismertük, mert az ugye délvidéki növény, az hamar eltűnt. Hétdecis edényünk volt, konzervdobozok voltak, más valakinek megvolt a régi csajkája, de az is ugyanannyit kapott, mert a mérőedény, amivel osztották ki, az is hétdecis konzervdobozból volt csinálva. De valakinek mélyre merítettek, a sűrűjéből, másnak meg a tetejéről. Nyilvánvaló, hogy ottan mi, ötszáz német között az a tizenkét magyar, nem voltunk kiváltságosak, ott elég volt, hogyha a haveroknak lehetett mélyre meríteni, nekünk már csak valami jutott. Például tiszta sötétben még annak is örültem, hogyha a csajkámba bele tudta valahogyan löttyinteni anélkül, hogy annak is a fele a földre ment volna. Hát így ment. Reggelire kaptuk ezt a hét decit, az ebédet azt kihozták lovas kocsival. Ott már igazságosabb volt az elosztás, mert magunk között osztozkodtunk. Ott úgy volt megoldva, legalábbis ahol mi voltunk, hogy napjában váltották az osztók egymást, úgyhogy mindig mások voltak a haverok. Ez is nagy hülyeség volt, de ezt is túléltük. Ebédre azt kaptunk, amit reggel, vacsorára már csak teát, de isten tudja miből, valami gyomból főzték, Oroszországban nem orosz teát ittak az emberek, legalábbis a foglyok biztos nem azt. De azért megittuk, mit csinált 243
