Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)
Merva Arnold
MERVA ARNOl 244 Q volna az ember? Akinek még maradt a vacsorára is egy darab kenyér, az harapott hozzá kenyeret is, akinek nem, az csak üresen itta meg a teát. Aztán elkapott bennünket a járványos hasmenés. És nem volt semmi orvosság. Széntabletta vagy ilyesmi egyáltalán nem létezett. Volt egy orvosunk, katonaorvos volt, kis, vékonydongájú gyerek, fekete páncélos ruhába volt öltözve. Az oroszok szemében az orvos óriási tekintélynek számított, mindegy volt, milyen a nemzetisége, csak orvos legyen. Ha valaki tudta bizonyítani magáról, hogy orvos, szanitéc vagy valamiképpen konyít a dolgokhoz, annak valamivel könnyebb élete volt, mert a munka alól fel volt mentve. Az orvosnak volt egy rendelője, keskeny szobácska, abban volt egy szanitéccel. Az meg állítólag borbély volt, de nem számított, ők voltak az egészségügyi személyzet, akinek gondoskodni kellett rólunk. De abszolút tehetetlenek voltak. Orvosság nélkül az orvos legfeljebb azt mondhatta, hogy »imádkozzon, hogy megmaradjon«, de még az is hiába volt. Rettenetes volt. Mikor október közepén elkezdődött a járványos hasmenés, és az egy hónapig eltartott, akkor bizony hullott a nép igazán, mint ősszel a légy. Én is úgy a szélébe belekerültem, de szerencsére azon átvergődtem. Voltak ottan nagy betonkádak, kettő, kettő és fél méter mélyek voltak, és a tetejük hatvan-hetven centire állt ki a talajból. Káposztát savanyítottak bennük, nem pucolták ki, csak úgy a nyers betonra ment bele a káposzta. Az iparvágányra betolták a krumplis, meg aztán a káposztás vagonokat, és akkor ott adogattuk, dobtuk egymásnak kézzel a káposztát. Mikor odaszólítottak bennünket, hogy megint káposztát kell rakni, akkor mindenki oda igyekezett. Aki ügyesebb volt, az beállt a sorba, akit kitaszítottak a sorból, annak nem jutott káposzta. Abból ugye nem lehetett egész fejet lopni, azt már látták volna, de ha az ember lehasított egy-egy levelet belőle, azt betömte a szájába. Azt tömhette reggeltől estig, amíg ki nem fordult a szájából, de azzal nem telt el. De borzalmas dolog ám a káposzta só nélkül. Olyan hasmenést csinál, hogy rettenetes. Ha meg van sózva, akkor semmi baj, de édesen, só nélkül, az kikészíti az embert. Valószínű, hogy ettől harapódzott el annyira, ettől vált járványossá a hasmenés. És orvosság semmi. A világon semmi. Én arra vetek, arra vetettem akkor is, mert magamon is tapasztaltam. Mikor egy nap a depóra mentem - előzőleg tudtam káposztát szerezni -, megfőztem magamnak, és már estére megvolta hatása. És utána jó ideig tartott ez. Aztán az vitte az embereket, mert valakinél nagyon elhatalmasodott. Ott szerencsétlenkedett ez a kis páncélosruhás orvos, de nem tudott segíteni, mert nem volt mivel. Aztán rájöttek, hogy faszenet kell törni, és azt próbálták enni, de hát nem ment le az se, az borzasztó. Még azt a fekete tablettát se olyan könnyű lenyelni, amit itt is használnak ilyen esetekben. Hát akkor csak úgy egyszerű porban kanálszámra azt enni? És annak nem volt az a hatása, nem tudta megfogni, szóval szörnyűség volt. A járványos hasmenéstől megmenekültem, de aztán jött a rühesség. Az egy borzasztó betegség, jaj, mind itt a lágy helyeken, hónalj, lágyék, ezeket kedveli az az átok féreg. És arra se volt orvosság. Egyszer hoztak kénes kenőcsöt, de hát az orvos félóra alatt szétosztotta az egészet, szinte mindenkinek kellett. Én meglehetősen későn kaptam el. Pedig a szomszédom, a Gyurka, nyomdász volt a mestersége, nagyon istenes gyerek volt, ő a szaleziánusoknál Pesten volt nyomdásztanonc, az borzalmas sokat szenvedett, a rühességtől és a poloskák miatt is. A rühesség az elmúlik magától, ha valakinek sikerül előbb-utóbb tiszta körülmények közé kerülni. De mikor már aztán valakin nagyon elhatalmasodik, hogy már végig az egész karja, még aztán a lágyék, a has... Abba nem hal meg az ember, legalábbis én olyan esetről nem tudok.
