Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)
Sulci József
164Az őrök között volt egy közép-ázsiai srác. Mindennap jött velünk, olyan szolid, csendes gyerek volt, beszélgettünk vele, ahogy tudtunk, megértettük, amint magyarázta, hogy az ő szüleinek gyümölcsösük van közel Alma-Atához, van körte, alma, cseresznye, szőlő. Azt mondta, őnáluk nyáron nagyon meleg van, és a tél nem olyan hideg, mint itt. Nekem a magyar katonazubbonyomba bele volt varrva a szvetterem - cérnám, tűm az volt -, nehogy elvegyék tőlem. Az őr meglátta a zubbonyt és magyarázta, hogy adjam el a civilnek, kérjek egy kenyeret meg negyven rubelt érte. Magyaráztam neki, hogy nem lehet, megjön a tél és fázni fogok. Erre azt mondta, ha már a kenyér és a pénz nálam lesz, szaladjak el, ő meg majd elveszi a civiltől és viszszahozza nekem. El is adtam egy öreg szakállas muzsiknak, közben az őr el volt bújva a fa mögött és lesett. Mikor a muzsik odaadta a pénzt és a kenyeret, az őr rákiáltott, hogy sztoj, elvette tőle a zubbonyomat és megszidta, hogy elvette a fogolytól. Hiába magyarázta a paraszt, hogy ő kenyeret és pénzt adott érte, ráfogta a puskát és rászólt, hogy „igyi, job tvoju maty!” Szegény civil, örült, hogy végig nem vágott rajta a puskával. Az őr meg mosolyogva hozta a zubbonyomat vissza. A kenyérnek egyharmadát letörte, a többit visszaadta, a pénz nem kellett neki. A kenyeret elfogyasztotta, a kulacsból egy-egy korty vizet ivott. így falatozott, mi meg csak néztük - arra gondoltunk, hogy szegény gyerek, ő is így éhezik velünk együtt. Fiatal volt, még csak 18 éves és már katonának kellett mennie. Aztán mondta, hogy majd máskor is csinálunk ilyet, de aztán már nem került rá sor, mert többet nem mentünk oda. A liget egyik sarkában volt egy bódé, ahol cigarettát lehetett venni és kvaszt, ötven kopejkáért adtak egy háromdecis poharat. A kenyérhéjt vízben áztatják, elkezd forrni és savankás, pezsgős ital lesz belőle, olyan üdítőféle, mi ezt elneveztük orosz sörnek. A második napon a nők odahívtak és nekünk is vettek egy-egy pohárral. Egyik nap a büfés nővel alkudtunk, volt egy báránybéléses bőrkesztyűm, azt is sikerült megmenteni. Úgy egyeztünk meg vele, hogy ad érte egy buhánkát, olyan tégla alakú kenyeret és tíz rubelt. Azt mondta, majd szól, mikor adjam oda a kesztyűt. Egyik nap odaadtuk neki, és mondta, hogy másnap hozza a kenyeret, már előre örültünk neki. Másnap reggel már nem a ligetbe mentünk dolgozni, így odaveszett a kesztyű és kenyér sem lett. Egy kolhozba vittek tízünket, Őreitől pár kilométerre. Egy kertészetben káposztát szedtünk, kapáltunk, sárgarépát egyeltünk. A kertészet vezetője megmutatta, hogyan kell egyelni a répát: a gyöngébbeket kiszedni, a vastagabbakat meghagyni. Összenéztünk és nevettünk. Amíg ott volt velünk, úgy is csináltuk, de ahogy elment, a vastagabb répát húztuk, a nadrág szárába törültük és megettük, mert éhesek voltunk. Délben hozták a kását, de a csészéink bent voltak a kolhozban: miből fogunk enni? Az orosz azt mondja, nyicsevo, fogott egy nagy fej káposztát, a felső leveleit leszedte, majd a sárgából adott egy-egy levelet, abba tetette a kását. Egy másik levél erével megettük, mintha kanál lett volna, utána magát a káposztalevelet is, mosogatni sem kellett. Másnap jobban megnézte, hogyan dolgozunk és látta, hogy a szebb répákat szedjük ki. Pörölt velünk, és harmadnap visszavittek a lágerbe, ott azt mondta, hogy nem értünk a munkához, mert megesszük a répát. Egy nap bent voltunk a lágerben, nem dolgoztunk. Tetőjavítás Az orosz lágerparancsnokon kívül voltak a foglyok közül lágerparancsnok-helyettesek. Minden nemzetiség, ami nagyobb számban volt, külön parancsnokságot kapott. Az ilyen helyetteseknek csak olyan funkciójuk volt, hogy mindig ott voltak az orosz tábor-
