Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)

Kőrös Zoltán: Előszó

A visszaemlékezők gyakran említették azt is, hogyha harc nélkül adták meg magukat és a helyzet viszonylag biztonságos volt, a vöröskatonákat az első találkozás alkalmával a fogságba esettek értékei érdekelték. Kollárovics László 1945. április elején esett fogságba Győr-Moson-Sopron megyében: „Valami négyszázan vagy ötszázan jöttek az oroszok. Egy hosszú botra tűztem egy fehér lepedőt, és kiabáltam, hogy nesztrilaj, germánszki szoldát nyet! Megállt a tank, odajöttek a géppisztolyos katonák a gödörhöz, amit ástam, hogy védjük magunkat a golyóktól, és azt mondták, ruki hore, fel a kezekkel, és hogy gyerünk onnan ki. Aztán átvizsgáltak: csaszi jeszt? Órákat kerestek, az kellett nekik.”

Hasonló tapasztalata volt Hideghéti Flóriánnak is, aki nem messze Győrtől esett hadifogságba: „Odajött hozzám az orosz katona géppisztollyal, úgy mondanám, hogy nagyon mosdatlan volt, olyan, mint a fronton az ember. Óra jeszt? Óra jeszt? Nem tudtam, hogy mit akar, akkor felemelte a kezemet és elvette az órámat. Nagycsütörtök volt, fél tizenegy. És aztán kezdődött a kálvária.”

Bolemant Károly 1945. február 13-án esett fogságba - Buda elestének napján. Bár alkalma is lett volna rá, hogy a fővárosból való utolsó kitörési kísérletben részt vegyen, úgy döntött, hogy nem kockáztat: „Reggel bejöttek az oroszok, és akkor már jöttek a magyar katonák is, akik átálltak hozzájuk. Azt mondja az egyik: magyar katonák, vitézek, ne csináljatok semmit, gyertek ide, kaptok papírokat és mehettek haza! A németektől összeszedték a géppisztolyokat, mindent, minket meg összeszedtek és kivittek a Margit körútra a fegyházba, ahová becsuktak.”

Jankovics László és bajtársai már civil öltözetben voltak, amikor a háború végén, nem messze a csehországi Milíntől kerültek szovjet kézre: „Reggel fölkelek, zörgést hallottam, hát mi ez? Már az oroszok kerítették el azt a részt. Gyerekek, öregek, asszonyok, mindenkit tereltek el, úgyhogy voltunk ott már nyolcvanezren. Aztán a gyerekeket, gyerekes asszonyokat, öregeket kiválogatták és elengedték.” Olyan visszaemlékezőkkel is találkoztam, akik többfajta hadifogságot is átéltek. Ilyen esetek például a szövetséges zónaelosztással kapcsolatban is bekövetkezhettek. Miklós Gézát mint leventét hurcolták Németországba 1944/45 telén, a háború végén amerikai fogságba került: „Amikor az oroszok és az amerikaiak elosztották egymás között a zónát, mi az oroszokéba estünk. Amíg az amerikaiaknál voltunk, mehettünk, ahova akartunk, de az oroszok azonnal lágerbe csuktak, és ott már kapuőrség volt. Ott már hajtottak bennünket munkára, a faluba dolgozni.” Miklós Géza esetének különlegessége az, hogy négy állam hadifoglya is volt. Három hét szovjet hadifogság után brit katonák vették őt át fogolytársaival, így egy ideig a brit hadsereg kezén is volt, és még mielőtt 1945. november végén sikerült hazakerülnie, az úton hazafelé a leventetársaival együtt két hétig egy csehszlovák vezetőségű lágerben tartották Prágától nem messze.

Szabó László és bátyja is a fiatalabb korosztályú leventékhez tartoztak, akiket Németországba hurcoltak. A Német Birodalomnak tett önkéntelen szolgálata alatt egyebek közt olyat is átélt, hogy egy német tiszt megverte őt. A szovjet katonákkal való találkozására jobb emlékei voltak: „Mikor Znojmóból jöttünk Kúty felé, az országúiról be lehetett látni egy udvarba - az oroszok a kocsiról hordták be az épületbe a kenyeret, és engem mint gyereket elkaptak. Mit akarnak ezek énvelem? És ez a legrosszabb: ott, ahol testvér is van. Bőgtem, hogy a testvérem ott van kint, de nem értette meg, tartott az orosz engem. Aztán végtére nem tudom, mi jutott az eszébe, adott nekem egy egész kenyeret, azzal, hogy posli, menjek. Mentem a többiek után, de nekem abból nem is jutott, mert kicsavarták a kezemből. Most a kettő