Kőrös Zoltán (szerk.): "Muszkaföldön". Felvidékiek visszaemlékezései a szovjet hadifogságra - Elbeszélt történelem 3. (Somorja, 2015)
Kőrös Zoltán: Előszó
Persze még a legjobb kondícióban levő adatközlőknél is előfordultak kisebb problémák az emlékezettel (bizonytalanság a kronológiában, elfelejtett személy- és helynevek stb.). Ez érthető - az elbeszélt történtek óta hét évtized telt el. Az elmondottak hitelessége az oral history egyik legnagyobb problémája, a történeteket állandóan kritikának kell alávetni. Bár a visszaemlékezések zöménél csak az adatközlők szavahihetőségére támaszkodhatunk, történeteik nagy részét össze lehet hasonlítani a többi visszaemlékező elbeszéléseivel, és a történelmi és visszaemlékező irodalom segítségével történelmi kontextusba tenni. Köszönetnyilvánítás Először is a visszaemlékezőimnek tartozom hálával, akik beleegyeztek a beszélgetésekbe és türelemmel viselték a kérdéseimet - nélkülük ez a könyv nem jött volna létre. Nemcsak a történeteik voltak rám nagy hatással, hanem az életbölcsességük is, amit a viharos huszadik század átélése által szereztek. Nem felejthetem ki a visszaemlékezők családtagjait, barátait, és mindenkit, aki segített a beszélgetések megvalósításában. Elkötelezettséget érzek a kollégáimmal szemben - itt elsősorban Tóth Károlyt említeném, aki néhány éve lehetővé tette ezt a kutatást a Fórum Kisebbségkutató Intézet keretében, Simon Attilát, a Fórum Intézet igazgatóját, aki átnézte a kéziratot és több esetben értékes tanácsokkal látott el. Ha maradt is a szövegben valami faktográfiai vagy más hiba, a felelősség kizárólag az enyém. Nem utolsósorban köszönetét szeretnék mondani a családomnak - feleségemnek és szüleimnek -, akik az utóbbi években erkölcsileg is ösztönöztek. A könyvet nagyszüleim emlékének ajánlom, elsősorban Szulló Lénártnak, az első adatközlőmnek, aki a szovjet hadifogságról beszélt. A fogság A különböző források szerint a második világháború idején vagy közvetlenül utána 3,5-3,8 millió személy került szovjet fogságba. Köztük sok civil, de a döntő részük a náci Németország és szövetségeseinek katonái voltak. A szovjet hadifogolytáborok rendszere 1939 és 1956 között működött. Ebben az időszakban a Belügyi Népbiztosság (NKVD), majd később a Belügyminisztérium (MVD) kötelékében mintegy 500 hadifogolytábor, több mint 2000 táborrészleg és közel 400 munkászászlóalj működött. Az irányításuk a belügyi központi kormányszerven belül teljesen elkülönült a GULAG (Javítómunka-táborok Főigazgatósága) felügyelete alá tartozó büntető- és javító-nevelő táboroktól; egy önálló szervet, az UPVI/GUPVI, a Hadifogoly- és Internáltügyi Parancsnokságot/Főparancsnokságot hoztak létre e célból.3 A legfontosabb különbség e két lágerrendszer között a lágerlakók odakerülése között volt. A GUPVI-lágerek lakóit (akár hadifoglyokat, akár civil elhurcoltakat) tömegesen hurcolták el, lényegtelennek tartva azok személyes kilétét, a GULAG-lágerek lakóit viszont egyenként, személyre szóló, többnyire koholt vádakra alapozott ítéletek alapján hurcolták el a szovjetunióbeli büntetőlágerekbe.4 3 Varga Éva Mária: Magyarok szovjet hadifogságban (1941-1956) az oroszországi levéltári források tükrében. Budapest, 2009, 12-13. 4 Bognár 2012, 88.
