Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)
Bárdos Gyula
BÁRDOS GYULA 46 - 1970 körül. Rengeteget utaztam, nagyon önálló voltam. Mondhatom, hogy már akkor, amikor ugye édesanyám meghalt, és csak édesapámmal éltünk együtt. A nevelőanyámmal még nem éltünk egy háztartásban, mert csak édesapám halála előtt egy évvel házasodtak össze. Tehát 1972-ben összeházasodtak, 1973-ban halt meg édesapám. Én 1973-ban kezdtem a gimnáziumot és 1977-ben fejeztem be. Tehát ez 1974-ben történt. Az utazásaimra mindig kaptam otthon pénzt, bár, mondom, önálló voltam. Másrészt, mint említettem, a nagybátyám Pesten volt, és vonattal nem volt gond átmenni, nem volt gond az sem, hogy hol aludjak. Rengeteget jártam Pesten moziba, színházba, könyveket vásároltam. Nekem az olyan csoda volt, hogy elmegyek Magyarországra, s ott a rengeteg könyv. Napokat töltöttem a könyvesboltokban. Moziba rengeteget jártam, s később, az egyetemi évek alatt már színházba is.- Tehát a gyökereid Magyarországra húznak?- Igen, egyértelműen. Ha sokáig nem vagyok Pesten, már hiányzik. Nem tudnék ott élni semmiképpen, mint ahogy Pozsonyban sem. De ha három-négy napot nem vagyok Pozsonyban, már hiányzik az is. És ha három-négy hónapig nem voltam Pesten, ha csak fél napra is, már hiányérzetem van.- A nagybácsiddal, aki pap volt, milyen volt a kapcsolatod?- Jó. Ha átmentem, mindig volt egy szoba, ahol aludhattunk. Általában nem egyedül, hanem haverokkal mentem. Nem volt olyan bensőséges a kapcsolatunk, mert nagyon elfoglalt volt, szóval nyüzsgő, örökmozgó ember volt. Az esztergomi bazilika felújításában, a kőbányai templom felújításában és a fővárosi templom felújításában óriási érdemei vannak neki. Orgonaépítés, felújítás, műemlékvédelem, tehát a papi tevékenység mellett ilyen jellegű munkát is végzett, és nem nagyon maradt másra ideje. Ha mentem, ki volt készítve a kulcs, de nagyon ritkán találkoztunk. Tehát nem volt ez egy szoros, mély kapcsolat. Később már igen, az egyetemi éveim alatt, amikor már idősebb volt, neki is több ideje lett, kevésbé volt elfoglalva szervezési dolgokkal. Nagyon kemény magyar ember, hasonló típus, mint édesapám. Hál istennek még él. Innen származott, de csak ott tudott továbbtanulni, szóval ott lett pap. Félig legálisan, tehát valami stikli volt a dologban, mert édesapám szokta említeni, hogy probléma volt, s nem nagyon engedték, hogy ott tanuljon. Pontosan nem tudom, mi, hogyan volt, csak emlékszem, hogy a katonaságával is zűrök voltak.- Menjünk tovább! Tehát Pozsonyba kerültél, itt folytattad a tanulmányaidat szlovák iskolában. Hogyan tudtál beilleszkedni a szlovák környezetbe, könnyen, nehezen?- Amikor az egyetemre kerültem 1978-ban, semmi problémát nem jelentett a beilleszkedés. Lazán vettem a dolgokat, sportosan. Egy kis stiklivel elintéztem, hogy kollégiumban lakjak. Tehát nem utaztam Szénéről. Megmondom őszintén, azt hazudtam, hogy Szene 51 km-re van Pozsonytól. Akkoriban ki kellett tölteni egy nyomtatványt, és azt senki nem ellenőrizte. És egy első évfolyamot végző valaki azt tanácsolta nekem, hogy ezt írjam be. Az akkori előírások szerint csak az tarthatott igényt kollégiumra, aki 50 km-nél messzebbről utazott. S nekem azt tanácsolta az egyik diák, hogy ő is 47 kilométerről utazik, de mindig azt írja be, hogy 52 km-re
