Popély Árpád - Simon Attila (szerk.): A rendszerváltás és a csehszlovákiai magyarok. II. 1989-1992 - Elbeszélt történelem 2. (Somorja, 2010)

Szarka László

SZARKA LÁSZLÓ

352- Valószínűleg abban óriási szerencséd lehetett, hogy te még találkozhattál azokkal az emberekkel, akik innen származtak oda, és nagy klasszikusai voltak az itteni történészi értelmiségnek, vagy ott lettek azok. Gondolok itt Kovács Endrére, Kemény G. Gáborra, Niederhauser Emilre, Arató Endrére.- Ráadásul olyan mértékben, hogy hívtak, tehát egyszerűen elmenekülni se lehetett előlük. Különböző mélységű kapcsolatok voltak. Kemény G. Gábor a maga fanyar kassai humorával, a Széchényi Könyvtárban magához rendelt, és a tiltott könyvek listáján szereplő így tűnt el egy gondolat című könyvét dedikálva majdnem hogy rám testálta a nemzetiségi kérdésről szóló iratok kiadásának a folytatását. Nagy szégyen, hogy haláláig öt kötetet tudtunk csak megjelentetni, miközben a nyolcadik befejező kötet máig nem készült el. Aratóval hivatalosabb volt a kapcsolat, a vegyes bizottsági munkába vont be érintőlegesen. Kovács Endre professzor úrral viszont a végén, amikor már nyugdíjazták, nagyon közeli kapcsolatba kerültem. Az én szobámban kapott menedéket a Történettudományi Intézetben. Minden könyvével megajándékozott, rengeteg történettel lettem általa gazdagabb. Neki köszönhetően jutottam el régi pozsonyiak körébe, de például Féja Gézához is. Sajnos nem ápoltam ezeket a kapcsolatokat programszerűen, nem készítettem oral history interjúkat, s Emil bácsi késztetése ellenére nem jártam el a pesti szlavisták rendszeres összejöveteleire, a Kruzsokba sem. De az élmény, hogy ott, Pesten egy folytatható felvidéki világ volt és van, amit főleg Niederhauser profeszszor úr közvetítésével kaptam, kötelez. Emil apám helyett apám lett, voltak évek, amikor minden gondomat, bajomat megosztottam vele. Ő tartott vissza a politikába való alámerüléstől, az ellenzéki és ellenzékieskedő lépésektől. Szinte mindennap kötelezően vele ebédeltem, minden tudományos írásomat elolvasta, minden vesszőt kijavított, hosszú éveken át minden héten együtt utaztunk Debrecenbe. Nekem tehát ő volt a támaszom és segítségem.- Melyik évben kerültél át Magyarországra?- 1976-ban, és 1977-ben kértem és kaptam magyar állampolgárságot.- Azt mondtad, hogy akkor, amikor átkerültél, már egy élő kapcsolatod volt az itteni ellenzékkel, Durayék körével. Miben állt ez a kapcsolat?- Mindössze két-három megbeszélésre emlékszem, az egyiken részt vett Kosa László, egy másikon talán Kővágó László és egy-két magyar jogászprofesszor. Mi, egyetemisták a mindennapi magyarországi sajtóélményeink alapján nagyon ellenzékinek gondoltuk magunkat, de nagyon gyorsan kiderült, hogy van itt, Pozsonyban egy magasabb rendű, intellektuális és tudatos ellenzéki program, ahonnan nézve az egész 70-es évek Csehszlovákiája maga volt a pokol. A nemzetiségi jogoknak azt az álságosságát, amit mi naponta megtapasztaltunk, azt Miklós bibói ihletettségű kritikáján keresztül láttam és tapasztaltam meg először a maga szörnyszerűségében. Magas intellektuális színvonalú elemzések készültek, s ezek a Popély Gyulával való őszinte baráti kapcsolatomban váltak mindennapos beszédtémává és feladattá. Durayék lakásában valami olyasmi történt velem, mint később az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején a prágai ellenzéki értelmiségiek körében. Az ösztönösen bennem élő rendszerutálat alakult át rendszerkritikává. Erős antikom-